A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

1.

Ha Daemon Targaryent jellemezni szeretném, azt mondanám, hogy Ő egy balszerencsés csillagzat alatt született, meg nem értett, büszke férfi, aki sosem kapott igazán szeretettett és a mellőzött szerepébe elmerülve, hosszú ideig csak emésztette önmagát.

Második fiúként, kétszer olyan sokat kellett dolgoznia az elismerésért és feleannyit sem ért mások számára. Hiába volt végtelenül lojális és igazat szóló, ezt körülötte csak nehezen vették észre, így hát nem csoda, ha ezt megunva, úgy döntött, inkább azt csinálja, amihez kedve szottyan.

De gyerekként, erről mit sem tudva, csupán annyira figyeltem fel, hogy néha-néha feltűnik az udvarnál vagy még Atyám uralkodása előtt, hívatlanul megjelenik a családi vacsoránál Sárkánykőn. Ezen ritka alkalmakkor, mindig hozott nekem valami gyönyörű ajándékot. Kedvesen és finoman viselkedett, soha nem bántott meg, még egy korholó tekintettel vagy egy rossz szóval sem.

Mióta az ép eszemmel felfogom, szerettem vele lenni, még akkor is, ha nem beszéltünk semmiről. Megnyugtatott a közelsége, mosolyt csalt az arcomra a humora és mélyen lenyűgözött, ahogy megülte a sárkányát, Caraxest.

Aztán Atyám lett a király, a négy évvel fiatalabb öccse pedig, Apám nem hivatalos örököse. Mindnyájan Királyvárhoz lettünk láncolva, de Ő egyáltalán nem illet a palotába. Más kötelességei végett inkább utazgatott és mikor nagy ritkán visszatért, az első útja mindig hozzám vezette.

Aznap éjjel, mikor kivirágzott a vörös rózsám, álmot láttam. Oly élesen, mintha csak emlék lenne. Láttam, hogy együtt repülünk a fellegekben, egymás mellett a sárkányainkon, majd vele állok ott az ősi kőoltárnál, a tűz és vér szavakat rajzolva egymás homlokára, aranyló vörös ruhában, fenékig érő hullámos hajjal, és ékköveket meghazudtoló csillogással a világoskék szememben. Ő pedig délcegen, valyriai acél kardját, a Sötét Nővért markolva, a vállára omló ezüst hajjal, különleges íriszével, aminek kékjében levendula bontotta szirmait figyel és édes szavakkal fűzi szorosabbra életünket.

Emlékszem, gyermeki drámámba majdnem belehaltam, amikor közölték, hogy Ő már születésem évében, alig tizenhat évesen esküt tett a Hetek előtt. Megdöbbentett a tény, mivel feleségét, Rhea Royce úrnőt még sohasem láttam.

Több tisztséget végigjárt az évek során, amik miatt megritkultak az így is rövidke találkozásaink. Volt törvénymester, pénzmester de végül egy helyen sem maradt meg sokáig, mindenhol túlzónak tartották a viselkedését. Akkor nem értettem miért mondják, később pedig csak mosolyogni tudtam rajta.

Majd hosszú időre eltávozott Királyvárból a feleségéhez, Rovottkőre de ott sem találva helyét, visszatért, és a városi Őrség Parancsnokának kinevezve, ezután minden idejét köztük töltötte, egyszer sem jött a Vörös Erődbe meglátogatni.

Anyám, Aemma királyné mindent megtett azért, hogy testvérem szülessen, emiatt már korán elkezdett beavatni a nőkre háruló felelősség apró titkaiba de sejtelmes talányokban beszélt, ennek köszönhetően a felét sem értettem.

– Nyugodj meg, amikor Atyád kiválasztja a férjedet, majd összeáll a kép. Ott leszek és segítek beletanulni. Ha tisztelet megvan a leendőbelid felé, az már majdnem szerelem! Csak egy hajszál választja el a kettőt egymástól... – magyarázta, de ettől a kijelentésétől kezdtem csak igazán összezavarodni. Elképzelni sem tudtam, milyen érzés lehet szerelmesnek lenni, pedig a szüleimet látva, folyton csak arról ábrándoztam.

Izgatottan ültem, a Királyi pár házassági évfordulójának tiszteletére tartott, kisebb lovagi torna emelvényén Alicent úrnővel, aki a leghűségesebb bizalmasom, mióta Királyvár az otthonunk. Az Apja a Segítő, Ő pedig nekem segít bármilyen őrültségben, amit kitalálok. Igaz, hogy jó pár évvel idősebb nálam de kinézetéből ezt nem lehetne megállapítani. Csodás és zsenge küllemétől, majdnem egyidősnek tűnhetünk de szépségben nem vetekedhetek vele, ami mit sem érdekel, hisz jól megértjük egymást és számomra csak ez a legfontosabb.

De az igaz, hogy egy dolgon nem bírunk sohasem dűlőre jutni. Vajon, mikor elég nagy lesz a sárkányom, felfog ülni mögém, Syrax hátára? Minden vágyam az, hogy az égből megmutathassam neki Királyvárat.

– Rhaenyra hercegnő! – bökött oldalba, amikor elbambultam. – Láttad Strong nagyúr győzelmét?

– Természetesen! Csodálatos volt. – és kétszer puhán összeütöttem a tenyeremet.

– Már egy ideje nincs is a küzdőtéren... – húzta csíkká a száját. – Melyik úr vonta el így a figyelmedet? Vagy! Ugye nem tervezgeted a következő szökésedet a sárkányodon? – felnézett az égre. – Az Istenekre mondom Rhaenyra, a sírba teszel... Megint nekem kell majd falaznom mert a Királyné nem engedi, hogy... – korholt teljes beleéléssel, de most kivételesen nem volt igaza.