A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

67.

Karjában fekve néztük a foghíjas hajóroncs deszkái között a sötét égbolton tündöklő csillagokat, mikor egy sárkány mély morajlással áthúzott felettünk. Daemon felkapta fekete felöltőjét és már kilépett a minket jótékonyan takaró romhalmaz alól, ahonnan már jól látta a sárkányt, mi mindkettőnknek oly kedves volt.

– Ki a lovasa? – kérdeztem, mikor félig felhúzott ruhámban mellé értem. Bárhogy hunyorogtam ebben a sötétben, egyszerűen nem tudtam kivenni.

Válaszul megcsóválta a fejét és egy semmi jót nem ígérő hümmögés hagyta el a száját.

Segített befűzni a gyászruhámat, majd sietve visszaértünk Dagályba, ahol már Ser Erryk várt rám.

– Hercegnő! Mindenhol kerestük! Jöjjön gyorsan!

– Az Istenekre, mi történt?

– A gyerekek! – válaszolta, miközben csaknem futva megérkeztem a Kilencek csarnokába.

Rémisztő látvány fogadott. Testemet annyira átjárta az aggódás, hogy semmi másra nem bírtam figyelni, csakis Jace vérző sebére, Luke törött orrára és a kis Joff feldagadt arcára.

– Mi történt? – kérdeztem, ahogy átöleltem mindhárom gyermekemet.

– Anyám! – sírta el magát a legkisebb, akinek a legenyhébb volt a sérülése de cserébe egész hátán sárkányürülék díszelgett. – Csak megnéztem a kis Tyraxest és... – hüppögött. – és láttam Aemondot, Vhagar felé menni, én csak... – konyult még lejjebb a csepp szája. – Én csak aggódtam érte, azért figyelmeztettem, hogy ne menjen közelebb hozzá, de ő erre pofon vágott és belelökött a... – sírta el magát újra. – Én nem csináltam semmi rosszat, Anyám!

– Tudom, fiam! De már aludnod kellett volna... – intettem az egyik szolgálónak, hogy vigye fel a szobájába, majd mikor elment, a két nagyobbhoz fordultam.

– Még is mit jelentsen ez?

– Aemond ellopta Vhagart! – kelt ki magából a törött orrú.

– Megütötte Baelát! – szólt a nagyobb, a monoklis. – És.. – majd oly nagy komolysággal hajolt közelebb a fülemhez a hat éves fiam, mintha legalább harminc lenne. – Fattyaknak nevezett.

Ezt meghallva elképedtem. Ekkor tudatosult, hogy tetteinknek már nem csak rám nézve vannak következményei.

Igaz, hallottam körülöttem a hangokat, köztük Apám üvöltözését Ser Harrolddal, hogy miért nem vigyázott jobban a fiúkra de csak Daemon haragos szemét figyeltem. Az ajtóban állva támasztotta azt, és minden nyugalmát magára erőltetve karba tette a kezét. Láttam rajta, hogy ő is ide akart volna jönni a fiainkhoz, megbizonyosodni, hogy nincs komolyabb bajuk de nem tehette. Így csak állt ott és nemtörődöm módon sóhajtott egyet.