A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

82.

– Hiányoztatok! Oly sok idő telt már el. Talán négy? – kérdezte Apám, kábán.

Csontos kezét fogva megráztam a fejem.

– Nem, Királyom! Már van az öt is...

Daemon megrendülten csak a feladatra bírt koncentrálni, félő volt, hogy ha nem arra összpontosítja minden figyelmét, akkor kimutatja bátyja felé mély szomorúságát, így inkább vett egy nagy levegőt és szokás szerint ajtóstól rontott a házba.

– A Tengeri Kígyó súlyos sebet szerzett a Lépőköveknél. És kérvényez... – itt elbicsakolt a hangja egy pillanatra, elbizonytalanodott, hogy Apámat ilyen állapotban muszáj e ezzel terhelnie de belátta, hogy akár életek is múlhatnak ezen, ezért gyorsan korrigálta szavát. – kérvényezték, hogy eldőljön, ki örökölje Hullámtörőt, és ki üljön a Hullámtrónra.

Néztem Daemon szenvedését, aki pedig csak az ágytakaró mintájára fókuszált és fájt látni a két imádott férfit az életemből, kiket ennyire kifacsart az élet.

– Kérvények? – kérdezett vissza a fivére értetlenül, teljesen összezavarodottan. – Már Alicent és Otto foglalkoznak az ilyen ügyekkel. – nyögött fel fájdalmában de Daemon nem hagyta ennyibe, közelebb hajolva nyomatékosította azt, amit a Király nem értett meg elsőre.

– Nem, Bátyám, hallgass meg! Megerősíted döntésedet, hogy Lucerys legyen Corlys Velaryon örököse... – mikor láttam, hogy Apám nincs teljesen magánál, Daemon pedig nem képes elfogadni, hogy talán tényleg nincs olyan állapotban a bátyja, hogy segítsen rajtunk, megfogtam a karját, hüvelykujjammal simogatni kezdtem, mitől rám emelte tekintetét és látványomtól valamennyire megnyugodott.

A Dajka ekkor lépett be a terembe, ajtónyikorgás jelezte érkeztüket.

Tudtam, hogy Apám örülni fog az új unokáinak, így még az udvaron kértem a Dadust, hogy hozza őket utánunk.

– Apám, szeretnénk bemutatni neked valakiket... – és magam elé állítottam a nyolcévest és a hatéves ezüst hajú, kék szemű gyermekemet. Olyanok voltak mint én, csak fiúban.

Apám fél szemmel, hunyorogva végignézet rajtuk és rögtön felismerte bennük a saját és az én vonásaimat.

– Ő itt Aegon... Ő pedig a kis Viserys... – simítottam meg hajukat. – és új élet növekszik a hasamban. Ezúttal egész biztos, hogy lány lesz!

– Aegon, Viserys, és Visenya... Ezek a nevek méltóak a királyi családhoz... Főleg a Viserys... – mosolyodott el a Király és ettől egy pillanatra minden olyannak hatott mint rég volt és még Daemon is elnevette magát de a következő másodpercben erős fájdalmai lettek Apámnak, mitől feljajdult ezzel megijesztve a kisfiúkat. Hátrébb léptek, egyenesen a hátam mögé, és onnan figyelték, ahogy Apjuk segít, annak bátyján.

Végezetül Daemon beleszagolt az üres pohárba, és sokatmondóan rám nézett.

A Király rögvest békésen álomba merült, én pedig gondterhelten kísértem ki a fiúkat a szobából, majd álltam Daemon mellé, aki leroskadt Apám kedvenc székébe.

– Mintha egész más ember lenne. – mondtam és Daemon nyugtatóan nyújtotta kezét, amit melegen megfogtam, és folytattam. – Kikérhetnénk Gerardys mester véleményét is. Ha megvizsgálná a királyt, talán ő tudna...

De nem bírtam befejezni, nyitódott az ajtó és Alicent lépett be. Jó volt újra látni, még ha most a körülmények nem is igazán tették ezt lehetővé. Borzasztó lehetőségek fordultak meg mindkettőnk fejébe, és valahogy mindig arra jutottunk, hogy a Hightowerek keze van ebben is.

– Rhaenyra hercegnő... és Daemon herceg. Hosszú időre nélkülöznünk kellett a társaságotokat. – jött közelebb, barátságos mosollyal, ám az öltözéke és haja valahogy mást sugallt.

– Való igaz, felség. – válaszoltam, és hogy teljesen felé tudjak fordulni, elengedtem Daemon kezét, aki újfent nem állt fel, miután Alicent megjelent, ezzel nyíltan jelezve, hogy nem tartja sokra a zöld Királynét.

– De annyira nem, hogy személyesen fogadj érkeztünkkor. – adott hangot elégedetlenségének.

Próbáltam finomítani mondandóján.

– A királynénak biztos sürgős teendője volt. – mondtam mosolyogva. – Hisz mit tudjuk mi, hogy milyen uralkodni? Sok tanácskozás, államügyek...

– Nem uralkodom, mint jól tudod. Atyámmal csupán a király bölcs döntéseit hajtjuk végre. – védekezett Alicent, mire Daemon egyre idegesebb lett.

– És hogy is tudatja azt a sok bölcsességet? Pislog és sípol a tüdeje? Meglepne, ha a saját nevére emlékezne, vagy... – de nem tudta bejezni, Alicent újra helyreigazításra kényszerült, ám ahogy ott állt, azzal az érdektelen arccal, kimért mosolyával elöntött engem a düh, főleg, hogy Apám egészségével kapcsolatban hazudik.

– A király állapota romlott, mióta utoljára láttátok. Már jelentős fájdalommal jár, így a mesterek tanácsára...

– Á, a mesterek! – csattantam fel. Idegesítő volt, hogy a mesterekkel takarózik. – Hát persze. Ők azok, akik eltompítják máktejjel, amíg a Hightowerek a trónját melegítik? – kérdeztem pimaszul, mire Alicent közelebb lépett és megfogta a kezem. Most először, szomorúságot láttam rajta.

– Rhaenyra, hogyha látnád őt anélkül, azt, milyen kínokat él át... – mondta és őszintének hatott. Kicsit elszégyelltem magam, hogy így elhamarkodottan ráripakodtam, ám Daemon nem hagyott időt nekem, átvette a szót, miután kiejtettem a királyné nevét.

– Nem kétlem, hogy csak könyörületből cselekedtél, de áruld el, gyógymódként azt is előírták a mesterek, hogy eltüntessétek a Targaryen címereket, majd szobrokkal és csillagokkal pótoljátok őket? – állt fel a férjem, felindultságában. Le sem tagadhatta volna mély megvetését a Királynéval és a Segítővel szemben.

– A Hét jelképei vezetnek minket, amikor ködbe vész az út. Egy felsőbb hatalmat hirdetnek. – válaszolt neki nyugodtan, ügyet sem vetve az egyre idegesebb férfire.

– És holnap vajon milyen hatalom dönt majd arról, hogy a fiam jogosult-e a saját örökségére? – kérdeztem rá, amiért végül is ide jöttünk. Visszahúztam a kezem Alicenttől és már tudtam mi volt rajta oly fura. Ez az elhivatott buzgó imádat az Istenek felé, teljesen elhomályosították azt a két lábbal a földön járó Alicentet, kit régen ismertem.

– Én döntök. És a Segítő. De ne félj, az Atya igazságos, és segít elfeledni a vádakat, amiket most a fejemhez vágtatok. – nézett rám és Daemonra barna szemeivel szigorúan.

Miután kiment a teremből, fogtam fel teljesen, hogy holnap a Segítő, aki nyíltan gyűlöl minket, és a Hitbe belebolondult lánya, fog dönteni a másodszülött fiam sorsáról, ami kihat majd rám és Jacere is.