A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

58.

Ez idő alatt többször kértem, hogy költözzön végre át Sárkánykőre, hogy megszabaduljon a Királytól de lelkiismerete ezt nem hagyta. Nehezen, de bevallotta Apja betegségét, amit eddig velem senki sem közölt és ennek hallatán egy pillanat alatt borzasztó méregbe gurultam. Nem Rhaenyrára haragudtam, hanem hogy Viserys, a bátyám, nem érezte szükségét megosztania velem. Hisz, az Istenekre, a vére vagyok! Az egyetlen testvére! Vérig sértett ezzel, hogy egy ilyen fontos dologba nem lettem beavatva, még ha most épp nem is kedveljük egymást annyira.

Napok múlva sem csillapodtam, így egyik nap felültem Caraxesra és braavos kikötőjébe repültem. Ott az egyik kocsmában megtaláltam a tökéletes személyt, akin ki tudtam tölteni a haragomat. Két lóhúgy ital között ócsárolni és becsmérelni kezdtem, mindenki színe előtt és ezáltal nem hagytam neki más választást, mint párbajt követelni, a maradék becsületét őrizve.

A nyílt utcán tettem eleget a kihívásának és mérhetetlenül jólesett egy pezsdítő kardpárbaj által, élet halál harcot vívni.

Végül magabiztosan szúrtam szíven a részeg alakot, sőt, a biztonság kedvéért, azért elválasztottam a nyakától a fejét is. A háborúk alatt egy dolgot megtanultam, még a hullának sem szabad hátat fordítani, nemhogy annak kit csak megvágtak. A harctéren, mindenre fel kell készülni.

Rhaenyrához visszaérve egy szót sem mondtam el neki ebből, mégis láttam a szemeiben, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit műveltem de nem ítélt el. Némán, melegen ölelt át, a történtek után, mostanra már kevésbé frusztráltan viszonoztam és minden perccel, amit így töltöttünk, egyre több harag párolgott el és töltődött fel lelkem békességgel.

Törékeny teste minden éjjel belesimult karjaimba, egymást szeretve és soha be nem telve a másikkal.

Ám, nem tudta tovább halogatni, indulnia kellett Királyvárba, mielőtt az Apja egy hadsereggel jött volna el érte.

Megígértem neki, hogy minden héten írok és Ser Harwinnal küldetem majd el a tekercseket. Ettől valamennyire megnyugodott és jobb lett a kedve, habár sápadtsága nem múlott.

Nem mertük egyedül elengedni a sárkányán, így Laenor biztos kezeire bízva, Seasmokon haza repítette. Néztem, ahogy Syrax féltékenyen követi őket és gondolom, ha már ott lesz a fiú is a palotában, bejelentik a nagy hírt, ami a Király rossz kedvét egészen biztosan csillapítani fogja. Megbolondul majd a boldogságtól, hogy a közeljövőben unokája érkezik.

Napokkal később, reggel érkezett a holló, egyenesen a reggeliző Corlys kezébe adva a hírt, miszerint lánya jegyese elhalálozott.

A Tengeri Kígyó próbálta visszafojtani mosolyát, Laena tágra nyílt szemmel pislogott, nem értve mikor is történhetett ez, Rhaenys pedig, gyanúsan méregetett de szóra sem méltatta a helyzetet.

– Sajnálom, Lányom! Tudom, hogy vártad már a menyegzőt! De kérlek, ne búsulj sokáig! – szólt Corlys az asztalfőről.

Laena rendezte arcvonásait és lehajtotta a fejét, mint aki épp csügged. Ezüst tincsei előre omolva nem láttatták elégedett mosolyát.

– Részvétem! – mondtam a legtöbb együttérzéssel, ami talán már túlzó is lehetett. – Rettenetes ügy. Egész letaglózó. Milyen tragikus esett... Hogy is történt?

– Italozás közben párbajra hívott egy ismeretlent, a szerencsétlen flótás. – csóválta meg a fejét Corlys, ahogy elégedetten összetépte a levelet.

– Hát, ez...! – hitetlenkedtem, aztán töltöttem egy gyenge bort a kupámba. – A tanulság: Ne igyon az, aki nem bírja! – emeltem poharam a halottra.

Kicsivel az esküvő előtt láttam újra Rhaenyrát. Addigra már olyan szinten betegedtem bele a hiányába, hogy elképzelni sem bírtam, hogy a szülés körül mégis mennyi ideig nem fogunk tudni találkozni. A Vörös Toronyban szándékozik majd vajúdni és se előtte, se utána hetekig nem fog tudni repülni.

De megígérte, hogy ameddig erővel bírja jönni fog hozzám.

Kardforgató kezem a csupasz hasán, egy nagyobbacska dudoron pihent, miközben beavatott a palotában történtekről.

– Atyám azonnal elfelejtette miért volt oly dühös, mikor Laenor közölte a hírt. – legyintett könnyelműen. – Ám, Alicent már más tészta. Irigységet és kétkedést láttam rajta... – rázta meg ezüst tincseit. – Nem tudom mi fog ebből kisülni, Daemon, de semmi jó... – ölelt szorosabban. – semmi jó...

– Ne félj, Szerelmem, az még a jövő gondja, nem a mienk! – nyugtattam meg.

A szülés miatt már nem volt benne annyi félelem, de a rossz hangulatú palotában, nélkülem túl sokszor lett feszült.

– Nem fog eljönni az esküvőre. Tudod, ugye?

– Gondolod, hogy csak rontottam a kedvén?

– Olyanokat mondott, hogy csak fel akarsz kapaszkodni az öröklési rangsorban, na meg a csinos kis hozományt említette, de egyikkel se talált bele! – kacagott fel ezen, mire sértetten megcsóváltam a fejem.

– Viserys, nem bír a koronán túl látni. Sosem akartam, de annyiszor mondták, hogy csapnivaló király lennék, hogy már azért is szívesen megmutatnám a sok rosszakarómnak...

– Ha te nem is, majd a fiad uralkodni fog! – simította meg kezem az ujjaival, mitől elöntött a nyugalom, csupán boldogságot éreztem.

– Remélem az utódunk jó király de leginkább, jó ember lesz! – köhintettem egyet, ahogy folytattam. – Ha már én nem vagyok...