A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

100. - Spoiler!

– Ki tette ezt Veletek? Meg kell neki köszönnünk! – szóltam a félholt Királyhoz.

– Holdtáncos... – sziszegte Aegon.

– Baela! – nyögött fel Daemon, ahogy eme információ villám sebesen az elméjébe hatolt. – Él még?

– A túszom! ...Már ami maradt belőle... – vicsorgott, és élvezte, hogy még utoljára jól belerúghat a földön fekvőbe.

– Él. Nyugodj meg! – nyugtattam kétségbeesett férjemet. – Oly erős és bátor, mint a szülei. Csak a legjobb tulajdonságaitokat adtátok át neki ajándékba. – suttogtam a fülébe, ahogy belém kapaszkodva alig állt a lábán.

Könnyes szemeivel bólintott párat de már csak halványan derengett régi fénye.

– Nővérem! – szólt le II. Aegon az erkélyről.

Nem tudott járni, de még állni sem, ezért székben vitték a korláthoz. A Varjúpihenőnél eltörött csípőcsont miatt, Aegon teste elhajlott és megtört, egykor jóképű arca felpüffedt a máktejtől, teste felét égésnyomok borították.

– Drága fivérem! Reméltem, hogy meghaltál.

– Csak utánad! – felelte Aegon. – Te vagy az idősebb.

– Örömmel tölt el, hogy még emlékszel rá, így ismerj el jogos uralkodónak, hagyd el otthonomat, mivel így úgy tűnhet, mintha foglyok volnánk... De ne gondold, hogy ez sokáig fog tartani. Hűséges nemeseim rám találnak!

– Talán, ha a Hét poklot is átkutatják érted. – mondta sokatmondóan és meghűlt az ereimbe a vér. Gyilkos szándék, őrület, fájdalom játszott arcán. Komolyan megteszi! Pedig ő is tudja, hogy rokongyilkosnál nincs átkozottabb ember... Eljött... Eljött hát a vég?

– Utolsó esély, Nővérem! Gyere hozzám feleségül!

– Nem Aegon! Az Istenek közül egyik kedvéért sem tenném meg! Undorodom Tőled!

– Hát jó, Te akartad! – a Király intésére, emberei közelebb léptek, hogy elszakítsák tőlem fiamat de Daemon minduntalan közbeavatkozott, mitől most már lábra sem bírt állni. Több ütés és rúgás után, mozdulatlan maradt, így sikerült Broomenak kitépnie a kezeim közül az egyetlen élő fiunkat, ki minden gyermeki erejét beleadva próbált szabadulni de nem járt sikerrel, csupán csak sikítva sírt, ahogy minket szólongatott.

A földre roskadva, ölembe húztam, Daemon fejét tartottam, ki már az utolsó erejét osztotta be. Arca sápadt, szemei egyre fénytelenebbek lettek de még szorította kezem, ezzel tartva bennem a lelket.

Még akkor is így tett, mikor Sunfyre fenyegetően közelebb vonszolta magát és jó pá lépésre lecövekelt.

Behunyt szemmel fohászkodtam valamiféle segítségért, mire a tetőt beszakítva a földnek csapódva, Syrax csapdába esve, repülésre képtelenül marcangolni kezdte, akit ért. A csata hevébe többen többféle fegyvert belé szúrtak, de ő csak Sunfyreon tartotta a szemét és egyre közelebb érve hozzá, egyre több sebből vérezve gyengült. A földön az emberek voltak erősebbek nála és bár többet közölük megölt, nem számított.

– Rhaenyra! Királynőm! Szerelmem! – nyúlt egy megviselt ezüst tincsemhez, majd utána arcomat simítva egy könnycseppet törölt le onnan. – Köszönöm, hogy éjsötét életem egén, végig ott ragyogtál forrón és gyönyörűn. – majd reszkető kezemre csókot lehelt. – Csak Te érted égtem, lángolt a szívem, hevesen, olthatatlanul, mióta álmomban láttalak.

– Ó, Daemon! Ne, ne, ne! Ne hagyj itt! Kérlek! Tarts ki! Maradj velem! – zokogtam túl a halálsikolyokat, a vaselhajlásokat, a fahasadását, a kőmorzsolást és a sárkány morajlás hangjait.

– Együtt repülünk... tovább... – nézett a szememben oly szerelmesen mint a kezdetek kezdetén de ez a pillanat is elröppent, tekintete elhomályosult, már nem engem látott. – A felhők felett várlak, Hercegnő! – és erő nélkül lehanyatlott keze, kiszállt belőle a lélek. Élete fénye örökre kialudt karjaim között.

– Daemon! – sikítottam. – Szeretlek! Bácsikám! Kérlek!

Syrax fájdalmasan felüvöltve minket nézett. Könnyáztatta arccal felé néztem és teljesen elmerülve a kínban csupán annyit mondtam.

– Dracarys!

Az agonizáló Syrax utolsó erejével lángba borította akit ért. Köztük minket is. Kicsi Aegonunk körött is felégett minden, és II. Aegont is elérték a lángok, de ő messzebb volt, így csak enyhe lángnyelvek nyalták meg.

Megrendülve tartottam továbbra is Daemont, így Syraxnak sikerült tüzes leheletével beteljesítenie minden Targaryen végzetét.

Hamuvá és csonttá vált a sárkánytűz által.

Gyönyörű látvánnyal, lila színben illant el a karjaim közül életem Szerelme. A halálunk után elmúló tűzállóságunknak, szertefoszló vérmágiájának biztos jele volt e különleges szín.

Palástom pernyévé vált, koronám hajamba olvadt. Sárkánypikkelyes lovagló ruhám maradt rajtam, na meg a fekete korom, mibe, csíkot vájt könnyeim lehulló folyama, ahogy felálltam és rámutattam féltestvéremre.

– Te nem vagy sárkány! A tűz nem tehet kárt egy igazi sárkányban! Trónbitorló rokongyilkos! Légy átkozott!

A fiam végig nézte ezt, kin ugyanúgy nem fogott a tűz, egy szénné égett hulla mögül a sarokból.

– Szeretlek Fiam! Emlékezz a Tűz és Jég dalára! – mondtam felé nézve, majd Syrax addigra kivérzett kimúlt testére pillantottam. – Hűen szolgáltál a legvégsőkig! Köszönök mindent jó testvérem!

II. Aegon fájdalmában visított és már csak azt akarta, hogy vége legyen.

– Halál rád! – mutatott rám felhólyagosodott bőrű ujjával. – Halál! – utasította Sunfyret valyriaiul.

És a sárkány teljesítette parancsát. Csupán óriásra nyitott szája bűze csapott meg, de lehunyt szemem már a sötétbe tekintett. Elfáradt lelkemmel, megtört testemmel, keserűen beletörődtem. Nem akarok Daemon nélkül tovább küzdeni. Csak vele akarok lenni!

A családom várt rám, kik mind egy fényes tűzgömbként világítottak az éjszakában, ott csatlakoztam a legfényesebbhez, a többiek körénk gyűlve, szeretetben ünnepelték jöttömet.

Rhaenyra Targaryen a Fekete Királynő, 34 nevenapját élt meg, abból élete minden percében szerette az egyetlen férfit, kit neki szánt a sors. Daemon Targaryen, a Tékozló Herceg, csupán 50 éves volt.