A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

29.

 Én az ezüst haját, ő engem nézve kérdezett.

– És hogy ment a körút? – érdeklődött szórakozottan.

Sóhajtottam.

– Remekül! – ráztam meg a fejem. – A kérők figyelmet még elviseltem, de a többit örömmel nélkülöztem volna. A férj jelöltekből ítélve, Atyám feltett szándéka odavetni a legnagyobb kastéllyal rendelkező úrnak, akár aggastyán, akár gyermek még. Mondtam neki, hogy soha nem kívánok férjhez menni de mit sem törődik azzal, mit akarok.

– Rosszabb sors is létezik ennél... A házasság csak politikai egyezség. A nászt követően azt tehetsz, amit akarsz. Védve leszel.

– Lehet, hogy a férfiak számára politikai egyezség. De a nők számára halálos ítélet... – és kirázott a hideg, ahogy Anyám szülőágya felrémlett. Annyi vöröslő vért még soha nem láttam.

– Nem a házasságtól lesznek ám terhesek a nők... – mulatott a tudatlanságomon.

– Hanem? – bukott ki belőlem meggondolatlanul, mire felnevetett. Ha eddig próbálta is elfeddni a naivságomról alkotott véleményét, most tisztán látszódott az arcán.

– Ha így lenne, réges-rég megszabadultam volna a bronzszukámtól.

– A feleséged szerencsés volt, hogy nem ejtetted teherbe... – akárhogy is kell azt csinálni, húztam csíkká a számat. Idegesített, hogy nem tudom, és az is, hogy kinevetett. A palotában annyira kínosan ügyelnek arra nehogy megtudjak valamit, hogy lassan vénlányként sem tudom mi fán terem a gyereknemzés. Elvörösödve újra a csókra gondoltam és csak azért voltam ilyen magabiztos ebben a témában, mert ezt sokszor láttam, mikor a szüleim szerelmes tekintettel csókot váltottak.

– Olyan ellenséges környezetben nem fejlődhet ki egy gyermek sem. – horkantott fel és nekem nem úgy él az emlékezetemben, Anyám otthona a Sasfészek, hogy olyan ellenséges hely lenne, tán a szomszédos Rovottkő másabb lehet?

– Anyámnak addig kellett próbálkoznia, amíg bele nem halt. Én nem vagyok hajlandó ilyen véget érni. – szögeztem le, és ebben a pillanatban ezt szentül hittem, pedig tudtam jól, hogy kötelességem tovább vinni a vérvonalamat, akár belehalok, akár nem.

– Ami édesanyáddal történt tragédia volt, és ez egy tragédiákkal teli világ de ez nem azt jelenti, hogy veled is meg fog történni... Ha félelemben élsz, lemondasz az életed legszebb pillanatairól.

– Nem is félelemben akarok élni. Csak magányban. – ha már nem lehetek az Ő felesége, akkor senkié sem leszek. Csak Daemon gyermekéért áldoznám életemet, máséért biztos nem.

– Milyen szomorú kilátás. – mondta és üres serlegével játszott, miközben elgondolkozva folytatta. – Ha megkérnélek, hozzám sem jönnél feleségül? – kérdezte, rám sem nézve úgy, mintha nem számítana bármilyen választ is adok rá.

– Már van feleséged. – suttogtam kétségbeesve.

Felnézett rám és komolyan folytatta.

– Ha a Király kijózanodik, megkérem, hogy válasszon el tőle. Most már nem fog akadékoskodni. Van fia és Örököse. Én már nem kellek neki a hatalma bebiztosítására... És ugye azt mondta, hogy: „A birodalom adósod, drága öcsém!" – utánozta túljátszva a bátyja hangját, mire az előző nehéz témákat elfeledve, felnevettem. – Így bármit kívánhatok! – és erre a kijelentésére borzasztóan önelégült arcot vágott.

A lelkesedése és a teljes bizonyosság, hogy minden így fog történni, ahogy ő elképzelte, bennem is reményt keltett. Mégis ott motoszkált a fejemben egy apró gondolat, hogy bár ő szabad lesz, Apám nem fogja az áldását adni erre a frigyre de elhessegettem a fekete felhőt és önfeledten késztetésem lett letörölni arcáról a vigyort.

– Ha megkérsz, akkor megtudod a válaszom. – és kihívóan elmosolyodtam, majd az ajkamba haraptam. Tekintete a számra siklott és ott is időzött egy darabig, oly sokáig, hogy már zavarba hozott pusztán attól, hogy bámul. Égette az ajkaimat a tiltott csókunk, ami felhevítette testem ismeretlen pontjait. Akárhányszor gondoltam rá, lábam közt bizseregni kezdett a vágy, és feszített belülről.

Ezekkel az érzésekkel telve, addig beszélgettünk, míg a szolgálólányom nem jelezte, hogy ideje az esti díszvacsorára előkészülni.

A lakomán, Apám előtt egy szót sem szóltunk egymáshoz, mivel én jobbján, fivére a balján ült. Se a Király jelenléte, se a távolság nem csillapította a szikrák pattogását köztünk. Folyton éreztem az édes csókja ízét, ami láthatatlanul még a számon pihent, és a visszaidézett pillanat újra és újra fellángolt bennem és talán benne is, ezért minden tizedik percben engedélyeztem magamnak egy hosszabb kipillantást, amit Daemon minduntalan viszonzott is, bár szomorúbbak voltak a szemei mint délben.

Nem tudtam mire vélni, vajon mi változhatott pár óra alatt, de mikor észrevettem, hogy a testvérek feltűnően nem szólnak egymáshoz, már-már fagyos köztük a levegő, rögtön tudtam, hogy valamin megint sikerült összeveszniük. Találgatni kezdtem az okát, de még bele sem merültem, mikor egyszer csak Daemon felállva búcsút vett Királyától és aludni tért. Mérhetetlenül csalódott voltam korai távozása miatt, ám Apámon megkönnyebbülést véltem felfedezni, hogy nem kell tovább őrködnie felettünk és nem sokra rá, nyugodt szívvel Ő is távozott. Hát igen, kimerítő az uralkodás.