A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

85.

 Ser Erryk büszkén jelentette be a Királyát.

– Viserys király a Targaryen-házból, első ezen a néven, az andalok, a rhoyne-iak és az Elsők királya, a Hét Királyság ura és a Birodalom védelmezője. – harsogta, mire a jelenlevők mind szeretett uralkodójuk felé fordultak és mélyen meghajoltak.

Első pillanatban fel sem ismertem az aranyozott félmaszkjában, majd ahogy egyenesen rám nézett imádott Apám, megdöbbentem. Az ágyban nem tűnt ennyire törékenynek, talán a szobájában uralkodó sötétség miatt lehetett de most jól látható volt, hogy a botjával is csupán csak vonszolta magát. Egyenesen a trón felé csoszogott, ami jó néhány percbe telt neki de segítséget nem fogadott el. Rögtön tudtam, hogy a makacsságomat kitől örököltem.

A családunk arcán, mikor elhaladt előttünk, mindünkén ugyanaz a felismerés volt látható. A Király haldoklik, bármikor itt hagyhat minket. Ereje fogytán van, csupán lelke és szeretete hajtja már előre, megviselt testét.

Mellém érve, leggyengédebb szemekkel nézett rám, mit egy sugárzó tekintettel viszonoztam.

Arcomon a megkönnyebbülés, a hála, a szeretet és hitetlenkedés egyvelege hullámzott. A csoda, miért imádkoztam, eljött, Apám tegnap mégis magánál volt annyira, hogy ma emlékezzen szavaimra. Így tehát, nekem is meg kell tartanom ígéretemet és ragaszkodnom kell a trónhoz, amit mai tettével még jobban hozzám fog láncolni.

A Segítő mellett megállt egy pillanatra és elhaló hangon azt suttogta neki.

– Ma felülök a trónomra.

– Felség. – hajolt meg Otto válaszul, és mikor Apámtól elfordult, bosszús szemei csak úgy szórták a villámokat.

A vastrónra vezető lépcső, kifogott a gyenge Királyon. Ser Arryk ugrott, hogy segítsen de Apám még mindig nem hagyta, elzavarta a fehér köpenyes lovagot.

Daemonra néztem, aki beleharapott ajkába és hezitált de két lépéssel később, mikor lehullt a Király fejéről Jaehaerys koronája, nem bírta tovább és bátyja segítségére sietett.

Felvette a földről, mire Apám, azt gondolván, hogy csak egy újabb lovag oktalankodik, ráförmedt, hogy megoldja, ám felnézve Daemon állt mellette és ez feloldotta ellenállását.

Daemon magát adva, együtt érzően annyit mondott agonizáló bátyjának.

– Gyerünk! Rajta!