A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

79.

A ceremónia előtti nap, az esti lakomán mindenki a legjobb formáját hozta. A ruhám kihangsúlyozta karcsúságomat, fekete-vörös, néhol sárkányos mintákkal, pikkely betéttel. Daemon az öltözékében a színeimet tükrözte és szívdöglesztően festett bármit is viselt.

A hatalmas terem csak úgy zenget a harsogó heroldtól, aki bejelentett minket, majd mikor bevonultunk Daemonnal, minden szem ránk szegeződött. Idegesen lépdeltem Apám és a jegyesek felé a királyi asztalhoz. Előttük állva méltattam a pompát, és hosszú boldog házasságot kívántam. A Király elénk jött és megölelt engem majd mindenki meglepettségére Daemonnal is kezet rázott. A fő asztaltól jó távol, a helyünkre leültünk Férjem arcán még mindig a zavart meghatottság játszott. Ezt leplezve zsörtölődni kezdett.

– Mi ez az ülésrend?! Fogadjunk, hogy az a nőszemély felelős érte...

– Ez pont megfelelő hely... – csitítottam, megszorítva a kezét. 

– Nem! Te az Örökös vagy! Nem ültethetik a sarokba az örököst!

Ezen elnevettem magam és biztosítottam róla, hogy távol esünk még a saroktól és inkább békéljen meg magában a Bátyjával.

Vacsorán ettünk ittunk és sokat táncoltunk. Kicsit kiengedtem a fáradt gőzt, de még mindig nyomta elég súly a vállaimat, így hogy nem sikerült letennem őket.

Egy dallamosabb zene után, Aegon lépett oda hozzánk.

– Daemon Herceg! Megengeded, hogy felkérjem egy táncra Nővéremet?

Férjem rám nézett majd vissza és érdeklődve bólintott. Aegon felém nyújtotta a kezét, amit meglepetten elfogadtam.

Behúzott a táncolok közé és felvettük a lépést a többiekkel.

– Engedd meg, hogy beszélgessünk. – mondta teljes érdektelenséggel az arcán. Sápadt bőre olyan volt mint a porcelán, és ezüst haja rendezetlenül lobogott minden unott táncmozdulatnál.

– Természetesen, hisz testvérek vagyunk.

– Igaz, és sohasem beszéltünk még. – replikázott rá sértetten.

– Dehogynem! Az első házasságom előtt sokat beszélgettünk. Kicsi voltál még ekkor, nem csodálom, hogy nem emlékszel rá. – válaszoltam szórakozottan és legbelül örültem, hogy ilyen jól szót értünk, ám ezután olyat mondott, amitől tátva maradt a szám.

– Ha elfogadsz engem akkor, most mi lennénk a legirigyeltebb pár a Hét Királyságban és talán engem is szeretne Apánk... Biztosan szeretne, ha ragyogó fényed rám is vetülne... – és most először nézett teljesen rám. Kék szemeiben sóvárgó féltékenység csillant.

– Tessék? 

– Hallottam, hogy nagyapám, a Segítő, össze akart minket házasítani de Te elutasítottad.

– Én?! Nem is hallottam erről, fivérem! Hisz sokkal Idősebb vagyok...

– Tudom. De ez engem nem zavart volna... Sőt, igencsak tetszett volna ez a felállás és látom, hogy te sem veted meg a szőkéket és a közeli férfirokonaidat...

– Te részeg vagy? – kérdeztem értetlenül, ahogy gyanúsan beleszagoltam a levegőbe, és így már mindent értettem.

– Nagyjából már egy hete, folyamatosan. Miért Te nem?

– Nem igazán... 

– Akkor igyál velem egyet és gyere hozzám feleségül! – szólított fel, félvállról.

– Mi???

– Szívesen lecserélném a féleszű húgomat Rád. – nézett ki Helaenára.

– De hát ő lesz holnaptól a leendő királynéd, én pedig házas vagyok!

– Azon könnyen lehet segíteni! A herceg öreg már, főleg hozzád! Neked egy fiatal, szenvedélyes sárkány kell, aki megadja neked azt, ami jár! – lihegte félreérthetetlenül.

És mikor ezt mondta, pont a hátam mögött járt de míg más párok követték a megszabott rendet, addig Aegon, a csípőmre tette a kezét és szorosan az ölébe húzott.

Ahogy megéreztem kemény férfiasságát, szó szerint elugrottam tőle és első gondolatom a jókora pofon volt de megijedve, reflexszerűen Daemonra pillantottam, aki már állt, kardja gombját markolta feszülten, szeme villámokat szórt.

Megráztam a fejem, jelezve, hogy ne tegyen semmit és nyugalmat erőltettem magamra. Aegon önelégült arcához közelebb hajolva suttogva beszéltem.

– Nem ment fel az előbbi mocskos tetted alól az, hogy részeg vagy! Tudd meg, hogy te annyit sem érsz mint Daemon körme alatt a piszok! Undorodom tőled! Akkor se mennék hozzád, ha az életem függne tőle.

– Trónbitorló ribanc!

Megremegett a kezem, ahogy egy újabb pofonért égett, de egész életembe azt tanultam, hogy tudom kontrollálni magam. Így egy lenéző mosoly mellett meghajoltam és elfordultam tőle, hogy Daemonhoz siessek, aki már elindult felém, mire Aegon elkapta a karomat.

Felszisszentem erős szorításától.

– Nem mész sehová. – sziszegte a tánctér közepén.

– Engedd el! – tette rá fivérem markoló karjára kezét Daemon, mindenre elszánt tekintettel és nyugtalanító hangszínnel ejtve ki e a szavakat de szerencsére tiltásom megakadályozta, hogy kardot rántson.

– Daemon, kérlek! Semmi baj! – néztem rá, de ő meg sem hallotta hangomat.

– Nem mondom még egyszer! – szorította meg Aegont.

– Mit? – kérdezte Daemon háta mögött Aemond, aki tőrét a férfi hátának szegezte.

A gyermeki hév és átgondolatlanság fellángolt.

Daemonnak sem kellett több, Aegont elengedve kifordult az éles tőr szúró érzéséből és azzal a lendülettel egy könyökkel találkozott Aemond orra, majd visszakézből Aegon elfeküdt, egy csinos monokli társaságában.

– Mi történik ott? – állt fel a Király, a Segítővel, Alicent pedig villámsebesen mellettünk termet, pont mire a két fiú újra támadó állásba küzdötte fel magát.