A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

41.

Végül késő délután indultunk vissza. A hajón lepihent a Király és a Segítője, Ser, Apám mellett állt őrt, csak én támasztottam a hajó korlátját. Néztem a lemenő napot és visszaidéztem Daemonnal együtt töltött naplementénket. Bár most is itt lenne és be tudnék számolni neki a fejleményekről. Elmondhatnám neki, hogy két hét múlva kezdődik, és sikerült kiharcolni az egy hetes lovagi tornát és lakomákat az esküvő előtt. Van három hete, bármit is tervez... Addig is remélem jelez és tudunk találkozni.

– Hercegnő! – szólt a hátam mögül Ser Criston. – Beszélhetnénk?

Bólintottam egyet és nem értettem mit akarhat. Azt hittem, hogy már nincs szolgálatba. Páncélja nélkül annyira furcsa volt látni.

– Volt, hogy bizalmadba avattál az ismeretségünk évei során. Úgy érzem, már megbocsáss, hogy ismerlek...kissé. – mosolygott rám.

Végül is a vadászaton kellemesen elbeszélgettünk és oly magányos voltam, hogy jól esett valakinek kiönteni a lelkemet.

– Hallottam tőled sokszor, hogy gyűlölöd, mire kényszerít rá a sorsod, hogy Atyád kénye-kedvére kiházasít majd, figyelemre sem méltatva, hogy a szíved mit diktál, és most eljött ez a nap. Ser Laenor jó és tisztességes férfi, de nem te döntöttél. Kiválasztották neked.

– Ez igaz. – néztem rá és még mindig nem értettem mire akar kilyukadni. A férj fogó körút alatt hallhatta ezt tőlem, elég sokszor.

– Ha létezne egy másik út, mely a szabadságba vezet, rátérnél? – kérdezte és felcsillant a szemem. Daemonnal nem szívlelik egymást, de lehet, hogy kitaláltak ketten valamit...? Csak nem arra gondol?

– Rhaenyra, mielőtt idejöttem, lovag voltam a Viharvidéken. Jól kiismerem magam Napdárda kikötőiben, láttam a vitorlát bontó essosi hajókat, a rakterükben naranccsal és fahéjjal, és mindig látni akartam, hova mennek.

– Azt kéred, hogy távozhass? – értetlenkedtem és most már teljesen összezavart. Megfogta a kezem, melegen és puhán, majd vette egy nagy levegőt.

– Arra kérlek, hogy jöjj velem.

– Mi??? – néztem a szemébe, majd a kezére, aztán újra rá. Mégis mit képzel?

– Hogy hagyd itt mindezt! Az örökségeddel járó terheket és megaláztatásokat. Hagyjunk hátra mindent, és láss világot, velem! Névtelenek lennénk. És szabadok. Bárhová elmehetnénk, szerethetnénk egymást. Essosban... már hozzám jöhetsz.

– Mi??? – hőköltem hátra és annyira lesokkolt, amit mondott, hogy lefagytam egy pillanatra.

– Szerelemből tennéd, nem a koronáért.

– Állj! – találtam magamra. – Én vagyok a korona, Ser Criston! És nem vagyok beléd szerelmes! – és kirántottam volna a kezem a kezéből de azt erősen markolta. Egyre feldúltabb lettem a viselkedése végett. – Zsörtölődöm a kötelességeim miatt, ez igaz, de azt hiszed, a gyalázatot választanám, néhány láda narancsért és egy Asshaiba tartó hajóért? Nekem kötelességem hozzámenni egy nagy házból származó nemes férfihoz! Engedj el! – de erre nem, hogy elengedett volna, dühös szemekkel szorítani kezdett.

– Esküt tettem. A Királyi Testőrség lovagjaként! És megszegtem azzal, hogy beléd szerettem! Kacér pillantásaiddal elcsábítottál!

– Senki se tudja meg!!! – ígértem gyorsan, csak engedjen már el.

– Elárultam a fehér köpenyt! Miattad! Az egyetlen nyamvadt dolgot, amit magaménak tudhatok! Azt hittem, hogy csak rám vágysz és egybekelünk! Azt hittem, hogy szeretsz! Mindent megtettem érted! Még azt is elintéztem, hogy a szobádban heverő férfi kabátot eltüntettem... Az kié volt? Hm? Ha megtudom, esküszöm, hogy megölöm!

– Mi??? – az Istenekre! Daemon kabátja! Biztosan beesett a kanapé mögé... – Félreértés történt Ser Criston! Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Jó? Most az egyszer elnézem ezt neked! Te maradhatsz a felesküdött védelmezőm! Rendben? – mosolyogtam rá, hátha ezzel nem haragítom még jobban magamra de tisztán láttam, hogy az a hajó már elment. Szemei szikrákat szórtak az elutasításom miatt és kitudja mi történt volna, ha nem jelenik meg Ser.

– Van valami gond? – kérdezte dörmögő hangján és keze a kardja markolatán pihent.

– Nincs! – vágtam rá és erre végre elengedte a kezem Ser Criston és méregtől telve elviharzott mellőlem. Néztem a hátát és borzasztó előérzetem támadt.

Nem mertem még Ser Harroldnak sem elmondani mi történt, nehogy Ser Criston szája eljárjon Daemon kabátjáról. Remélem nem tartotta meg, hanem elégette. Nagyon remélem. Nem kellene tovább aggasztani Apámat, aki már így is nagyon rosszul volt a megerőltető utazástól, és főleg nem kellene, hogy bármi apró ügyre fogva felgyorsítsa az egybekelést. Az elrontana mindent!

Óvatosnak kell lennem és valahogy visszaszerezni Ser Criston hűségét, vagy ellenem fordul. Bár ha az előbbi kiborulását megtudja Daemon, lehet nem kell ilyenek miatt aggódnom. Hét pokol! Végül megint igaza lett Ser Cristonnal kapcsolatban, és ezt most be is kell majd neki ismernem...