A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

40.

Még az se tudta elrontani a kedvem, mikor Mellos Nagymester személyesen hozta be este a szobámba a hold tea főzetet, amit Apám küldött. Mosolyogva vágtam a falhoz úgy ahogy volt és reméltem ezen tettemről mindenképp beszámol majd a Királynak. Sértett a gondolat, hogy ennyire hazugnak tart, miközben Örököse és legidősebb lánya vagyok. Miért tette ezt?

Másnap a hajnali viharban indultunk útnak, Ser Criston váltotta mellőlem Ser Harroldot, az egész úton Ő fog vigyázni rám és ezt a feladatot maradéktalanul teljesíteni óhajtotta. Még a hajón is, ahol nem les minden résben ellen, a nyomomban volt. Tartotta a karját, hogy minden hullámnál megingott hajó billegésénél bele tudjak kapaszkodni. Jól esett a figyelme, egy ideig, aztán eluralkodott rajtam az izgulás és már inkább tolakodónak éreztem.

Apám roppant rosszul volt a hánykolódástól és már örültem, hogy időhúzás céljából ragaszkodtam, hogy velük jöjjek. Sárkányháton kimaradtam volna eme épületes látványból.

Megérkezvén Hullámtörőre, senki sem fogadta a vár előtt a Királyt, ami ékesen bizonyította mennyire vagyunk megbecsült vendégek itt. A remény egy apró szikrája felcsillant, hátha nem akarják majd egyetlen fiúkat hozzám adni.

Laenor és a fegyverhordozója gyakoroltak az udvaron. Ők illendően köszöntöttek, majd megérkezett a húga, Laena is, aki igaz, hogy még csak 16 éves volt de kinézetre már felnőtt nőnek tűnt. Úgy hallottam, hogy a braavosi Tengerúr legidősebb fiával jegyezték el, még ha őt a férfiak mit sem érdekelték. Minden idejét repüléssel töltötte sárkányán Vhagaron, aki Hullámtörő éles szikláin élvezte a tomboló vihar utáni szélcsendet.

– Hol van Corlys nagyúr? Itt kéne lennie, hogy fogadja a királyt. – csattant fel Strong nagyúr a frissen kinevezett Segítő.

– Üdvözöllek Dagályban, felség! – köszöntötte illendően a két kedvenc unokatestvérem.

– Mire véljük ezt, Laena úrnő? Így fogadja királyát a Velaryon-ház? – akadékoskodott a Segítő és megértem, hogy fájt a hatalmas igazságérzetének, de miután a Tengeri Kígyó megharagudott Apámra, nem tudom mi másra számított.

– Az atyám éppen most tért vissza egy hosszú útról. A Kilencek csarnokába sietett, ott várja felségedet.

– Csak essünk túl rajta! – nyögte Apám gyengén, és tudta nagyon jól, hogy királyság ide, királyság oda, most ő jött szívességet kérni, így kénytelen lenyeli ezt a sértést.

Bevonultunk a várba, majd végül csak Apám és Strong nagyúr lépett a csarnokba. Gondolom azért, nem engedtek be engem hogy ne csorbuljon a szememben a tekintélye Apámnak és ne lássam, ahogy könyörög e frigyért, amit én nem is akarok.

– Jöjj, kuzin! Nézzük meg, hogy mit reggelizhetnénk! – karolt belém Laena, aki mindig ilyen közvetlen volt velem az utóbbi időkben. Mindig ha tehette megölelt meg hozzám ért, de ez valahogy sosem zavart.

Újra rá kellett jönnöm, hogy felettébb kedvelem Laenát, így öröm volt a fél napot vele tölteni. Ismételten körbevezetett a várban, megmutatta mi változott mióta nem jártam erre és élvezet volt vele osztoznom a sárkányok iránt érzett lelkesedésemben. Pont annyira imádja sajátját mint én Syraxot. Bátyját, csupán ebédnél láttam újra, ahol bejelentették, hogy sikerült szüleinknek megegyezni. Apám azon nyomban vissza akart indulni de kértem, hogy legalább egy sétát engedjen meg, amit egyedül a jövendőbelimmel tölthetek.

Ezt örömmel fogadta és engedélyezte.

Kínosan indult a tengerparton való találkozás és néma csendben haladtunk a napsütésben. Gondoltam az időjárás méltatásával indítok majd rátérek a lényegre. Bizonytalanul kerestem a megfelelő szavakat.

– Ha muszáj hozzámennem valakihez, jó, hogy te leszel az. – ezzel akartam kifejezni, hogy őt kedvelem a legjobban a férfi unokatestvéreim közül de elég ügyetlenül fogalmaztam meg. – Tudom, hogy nem ilyen frigyre vágynál. – nyögtem ki, amivel finoman utalni akartam a titkára.

– Nem neheztelek rád, kuzin. – válaszolta rezzenéstelenül és megértettem, hogy olyan finomra sikerült a célzásom, hogy Laenor nem is fogta fel.

– Nem... – mosolyogtam el magam. Azt hiszem egyértelműbbnek kellene fogalmaznom ha vele beszélek. – Úgy értem... Mondhatom úgy, hogy ez ízlés dolga? Jobban szeretem a kacsasültet a libánál. Nem tudom, hogy miért. – és sokatmondóan néztem rá.

Próbáltam nem Daemon és az étel párhuzamára gondolni. Vajon Daemon milyen étel lenne? Vagy ő, a cseresznye, a sütim habjának tetején?

– Nem mintha nem próbáltam volna. Vannak, akiknek nagyon ízlik a liba.

– Tudom, hogy bármilyen megállapodás születik, attól nem változik meg az ízlésed. Ahogy az enyém sem. – én csak Daemont akarom! Soha senkit nem fogok megkívánni úgy mint őt, akár milyen ínycsiklandó is lehet.

– Mit javasolsz hát? – kérdezte Laenor az első sokkja után. Talán legbelül meg is könnyebbült, hogy ilyen „nyíltan" tud velem erről beszélni és megkímélem sok kínos helyzettől. Hát igen, Daemon ott segít, ahol tud...

– Teljesítsük kötelességünket a birodalomért és atyáinkért. És ha sikerült, már kedvünkre lakomázhatunk. – mondtam elégedetten neki a terv ráeső részét. Ez a legésszerűbb ajánlat, amit tehettem neki. Ha túl kecsegtető lenne, akkor az már gyanús lenne.