A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

51.

Egyre sápadtabb lettem és kedvtelenebb, ahogy megállíthatatlanul haladt az idő. Apám, folyton kitalált valamit, hogy miért ne látogassak el Hullámtörőre, ám mikor már látta, hogy kezdek elhervadni, beadva derekát, áldását adta.

Nem haragudtam rá az akadékoskodása miatt, tudtam, hogy szeret, félt és még mindig a kedvenc leányaként tekint rám, akit mindennemű hibája és szemtelen viselkedése ellenére rajongva szeret, amivel Alicentet még jobban idegesítette, sőt, mérhetetlen féltékenységet váltva ki belőle. Ő szerette volna, ha közös lányukat imádja ennyire, vagy fiai közül legalább egyik felé mutatna bármilyen érzelmet, de nem. A Király legbelül még mindig Anyámat gyászolta, és új gyermekeihez soha nem került olyan közel, mint én hozzám.

Fellélegezve pakoltam be pár személyes dolgomat a táskámba, majd szaladtam le a lépcsőn, de a palota ajtaja közelébe sem értem, mikor Alicent megjelent előttem.

– Hercegnő! Annyira jó, hogy még itt találtalak... – és látványosan megörült nekem. – Talán nem kéne annyira sietned!

– Miért, Királyném? – kérdeztem vissza kétkedve.

– Lehetséges, hogy túl aggódom! Tudod, mennyire szívemen viselem sorsodat... úgyhogy, ilyen állapotban jobb lenne, ha ma inkább nem repülnél!

Mégis milyen állapotban? Feldúltan? Arcomra is kiült a türelmetlenség és látványosan toporogni kezdtem előtte. Ha most kitalál valamit, ami miatt nem repülhetek Daemon karjaiba, akkor itt helyben átmegyek Maegorba.

– Alicent, ezt hogy érted? – erőltettem magamra egy kis nyugalmat, ám szememben látta lángolni az ingerültséget.

– Ha jól tájékoztattak, márpedig én mindig, mindent jól tudok, ami ebbe a kastélyba történik, akkor e holdfordulóban még nem véreztél... – és barna szemeit rám tapasztotta, hogy lássa, hogy reagálok e hírre.

– Oh. – bukott ki belőlem és gyors osztás és szorzás után, igazat kellett adnom neki. – Köszönöm Nővérem, hogy ennyire számon tartod a napokban esedékes eseményemet. Ha bekövetkezik feltétlenül tájékoztatni foglak róla. Ha pedig nem, hát örvendj velem! Tökéletes időzítéssel, eme nagyszerű hírt, férjuram fogja legelőbb megtudni! – mosolyogtam rá, de legbelül halálra voltam ijedve. – Most pedig! Felség! – és meghajolva, sietve kikerültem. A lovamhoz lépve a dermesztő felismerés elöntött, remegő kézzel fogtam meg a kantárt, ahogy újra és újra kiszámoltam napokat. Volt még esély rá, hogy téved és Alicent, ezzel csak el akarta rontani a kiruccanásomat. Igen, biztosan! Akarta, hogy ezen befeszülve agyaljak, miközben jól is érezhetném magam. Na, azt nem fogom hagyni!

Nagyot sóhajtva lovagoltam ki az udvarból, Syraxal pedig egyenesen Dagályba repültem. A szirteken és hatalmas sziklákon már ott pihent az öreg Vhagar, Vörös Meleys és Seasmoke mellett Caraxes is.

Jó volt látni, ahogy sétáltam be a várba, hogy Syrax is társult hozzájuk. Egy kis szabadság mindenkinek jár, neki is és talán még nekem is. Ahogy csodáltam a többféle színű és méretű sárkányt, boldogság fogott el. Syrax egyenesen rám nézett és még ily messziről is éreztem erős kötelékünk. Ha ő boldog, én is az vagyok, ha nekem fáj, akkor neki is.

Laena elém jött és örömittasan vezetett be szülei elé a Kilencek termébe, ahol a hitvesem ott várt és mellette felállva üdvözölt a Szerelmem is.

– Drága hercegnő! – szólt Rhaenys. – Üdvözöllek minálunk! Sokkal előbb vártunk!

– Hercegnő! – hajoltam meg aprót az idősebbek előtt. – Corlys nagyúr! – Sajnálom, de Apám nem bírt nélkülözni engem... – és elhúztam a számat, amin Rhaenys elnevette magát.

– A Kuzinomnak nehezebben megy az elengedés, mint hittem... Valaki szólhatna már neki, hogy felnőtt nő vagy és feleség! – mondta nevetve, és ezzel senki sem szállt vitába.

– Feleségem! – lépett elém Laenor és adott két csókot orcáimra. – Jó újra látni!

– Férjem! – köszöntettem egy meghajlással is. – Hálás vagyok, hogy itt lehetek. – és ez volt az első őszinte mondatom, ami szívből jött.

– Ez természetes! – karolt át Laena és húzott oda Daemonhoz. – Itt van a Bácsikád is!

– Igen! Meglepődve láttam a parton, Caraxest! Ennyi sárkányt, egy helyen, szabadon! Gyönyörű! Üdvözöllek Bácsikám! – biccentettem neki, és nyújtottam felé kezem, amit finoman megfogva csókot nyomot rá. Érintésétől bőrömön és forró leheletétől, végigfutott egy jól eső borzongás az egész testemen.

– Hercegnő! – nézett fel rám, és a fények miatt a levendula árnyalata dominált íriszében. Éhesen, és vágyakozva figyelte minden rezdülésemet, mitől egy pillanatra, lélegezni is elfelejtettem.

– Ugye, mennyire felemelő látvány? – vágott közbe Laena. – Ha még többen gyűlnének össze, olyan lenne, mint az ősi Valyria fénykorában! – kezdett el csillogó tekintettel ömlengeni a lány és a lelkesedése mindenkit képes volt magával ragadni.

Rhaenys közös szobát biztosított nekünk Laenorral, aminek annyira nem örült egyikünk sem, majd hagyott lepihenni.

Daemon csöndben figyelt, terv szövögetés mellett, mérlegelte magában a lehetőségeit.

Tudtam én is, hogy nem maradt más lehetőségünk, mint a testvérpárral leülni, beszélni és bűntársunkká avatni őket, ha együtt akarunk lenni.

Ha pedig tényleg várandós lennék, az igencsak megsürgetné a dolgokat.