A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

92.

Testem már nem bírta a sok megrázkódtatást. Ujjaim görcsösen markolták a gyeplőt, ahogy reszkettem a sokktól és gyásztól.

Syrax leszállt Sárkánykő kapujához a legközelebb de nem bírtam lemászni. Pont, mikor egy nyilallás hasított a hasamba, a sárkányom is felsírt, mintha neki is ugyanúgy fájna. Igen. Neki is éppúgy fáj, mint nekem.

Sárkányüvöltést hallva Daemon sietett elénk, több testőrrel a háta mögött.

– Rhaenyra mi baj? – kiáltott már messziről.

– Segíts! – ziháltam, mire elfehéredve jött közelebb és mászott fel Syraxra, aki békésen hagyta ezt, ám mikor a testőrök is jöttek volna, feléjük fújva, egy gyenge füstfelhővel jelezte, hogy ha még egy lépést tesznek felém, leharapja a fejüket.

Daemon óvatosan karjába vett és úgy vitt be a várunkba. Ezüst tincseibe fúrtam bele az arcomat és tört ki belőlem a zokogás.

– Hívjátok Gerardys mestert! – kiabálta kétségbeesve Daemon, mikor egyik kérdésere sem adtam választ.

Lefektetett ágyunkba, mire a Mester odaért.

– Tüzel a bőre! Azonnal hozzatok hűvös vizet! – szólt a szolgálóknak de már oly távolról hallottam, hogy vajmi keveset értettem belőle.

Gerardys mester mindent megtett, Daemon aggódva ült ágyam mellett, mire kinyitottam a szemem. Szorító markából, kezemet kikapva rögvest hasamat simítottam.

– A kis Visenya? – néztem Daemonra.

– Jól van. De szigorúan feküdnöd kell... – sóhajtott egyet majd gondterhelten megkomorodott. – Mi történt Rhaenyra?

Torkom elszorult, ahogy a történtekre gondoltam. Szóra nyitottam a számat de már nem bírtam kiejteni szavakat, az ajtónálló belépve jelezte, hogy vendégünk érkezett.

– Rhaenys hercegnő sürgősen audienciát kér tőled és Daemon hercegtől.

Rhaenys sietve belépett a vörös sárkányos fém mellvértjében, mi erős kisugárzást sugallt. Megkönnyebbültem, hogy épségben eltudott szabadulni a Vörös Erődből.

– Rhaenys hercegnő. – állt fel Daemon az ágyam széléről, és fordult unokatestvére felé. – Remélem, Corlys nagyúr felépüléséről hoztál hírt.

Könnyes szemmel megráztam a fejem és egyszerre ezer érzés öntött el. Rhaenys látta szomorú tekintetemet, összetörve ültem fel ágyamban.

– Viserys meghalt. – mondta ki, mire Daemon rám kapta a tekintetét. – Veletek együtt gyászolok... A Kuzinom...a fivéred, az atyád... jószívű ember volt.

Daemonban, e hírt meghallva összeállt a kép, egyszerre lett egy gyászoló testvér, és dühös férj.

– Van még más is. Aegont megkoronázták az utódjaként.

– Már meg is koronázták? – kérdeztem vissza hitetlenkedve. Maximum egy nap telhetett el, ily hamar, engem kijátszva. De legalább még nem jöttek értünk.

– Hogyan halt meg Viserys? – szólt közbe Daemon. A lelkében dúló fájdalom az arcán is jól látható volt.

– Azt én sem tudom. – rettent meg kuzinja ábrázatától.

– És mikor történt? – lépett előre a férjem, most már engem figyelve.

– Egy napja. Fogvatartottak, míg a Királyné megtette az előkészületeket.

De még mielőtt Daemon teljesen kiborult volna, sóhajtottam egyet.

– Otto áll az egész mögött. Alicent sem tudott róla... A saját fülemmel hallottam...

– Ez hogy lehet? – hitetlenkedett Rhaenys.

– Viseryst meggyilkolták a Zöldek! – fúlt el a hangja Daemonnak.

– Hajnalban értem oda, és hallottam a kistanácsot... Lord Beesbury meghalt... Ser lemondott a címéről és segített eljönnöm... Mondta, hogy kiszabadít Téged!

– Ser Errykkel elindultak ide... – hatódott meg a két királyi testőr segítségén de megrázta magát, komoron folytatta. – A fősepton koronázta meg Aegont a Sárkányveremben. A szemtanúja voltam, mielőtt elszöktem Meleysen.

– Megkoronázták a tömeg szeme láttára... Hogy a tömeg törvényes királyaként tekintsen rá. – gyorsult fel a lélegzésem, ahogy elképzeltem azt a diadalittas pillanatot és érzést, amit akkor érezhettek az ellenségeim, mikor a féltestvérem fejére helyezték a koronámat. Ezután nem bírtam megnyugodni, oldalamba újfent fájdalom nyilallt, és ezen lelkiállapotomon csak rontott, mikor Daemon elkezdett kiabálni.

– A ringyó királyné meggyilkolta a bátyámat és ellopta a trónt, és te elhamvaszthattad volna őket! Vagy Te! – mutatott rám. – Syraxal könnyedén rájuk omlaszthattad volna a Tornyot! Miért nem tetted Rhaenyra? – vádolt a legdühösebb tekintettel, amit valaha rajta láttam. A legtöbb erőmet összeszedve felálltam, hogy közelebb lépve, kellő magyarázatot adjak neki. Reméltem, hogy közelségem megnyugtatja de ő teljesen elutasítva engem, lerázta magáról kezeimet. Megsemmisülve álltam csak, remegő térdekkel, nem tudtam mitévő legyek.

– Csak a férjem és a házam iránti hűségből siettem ide mielőbb. A Zöldek ellened törnek, Rhaenyra. És a gyerekeid ellen. Azonnal itt kell hagynod Sárkánykőt!

Szétesve, reménytelenül, Apátlanul ért, hogy Daemon elutasított és most még talán a gyermekeim élete is miattam van veszélyben. Ez túl sok volt a láztól legyengült testemnek. Lábam közét elöntötte a vér, szédülve roskadtam vissza az ágyba.

– Meg fog születni... – szisszentem fel, ahogy tudatosult bennem testem jelzése.

Daemon ezt látva egy pillanatra megenyhülve felém nyúlt de dühe túlnőtt rajta, így kardját megmarkolva kisietett az ajtón, otthagyva engem a fájdalommal.

– Daemon! – kiáltottam utána de ő hátra sem nézett.

Gerardys mester és a szolgálók előkészítettek a szülésre, Rhaenys biztosított, hogy nem megy el, míg vajúdok, vigyázó szemét lesem veszi gyermekeimről, ha bármi történik velem.

– Hercegnő! Még nem elég fejlett a gyermek, ennek nem volna szabad megtörténnie! – mondta ki a Mester, mit már én is jól tudtam.

Szitkozódva viseltem el a fájdalmat, mi megszabott időközönként tört rám. Órák múlva is Daemon után kiabáltam de ő nem jött. Később már teljes transzban, csusszant ki belőlem az őszi gyermekem, a várva várt leányom, a kis Visenya.

Ám mikor megláttam, mosolyom eltűnt izzadt arcomról, csupán könnyek maradtak rajta. A pici oly torzan látta meg a napvilágot mint Laena fia. Jobban hasonlított Syraxra mint én rám. Lila selyembe csavartam apró testét, nem engedtem, senki sem láthatta rajtam kívül. Szívemhez szorítottam és Sárkányommal egyszerre üvöltöttünk fel, mikor leányom nem sírt fel és összetört anyai szívem tudta, hogy már nem is fog.

Sziasztok! 

Ezzel a karácsonyi hangulatú, vidám, boldog befejezéssel záruló résszel szeretnék minden kedves Olvasómnak, áldott, békés és szeretetben gazdag ünnepeket kívánni! :)

Boldog Karácsonyt!