A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

72.

Ser Otto még igazán vissza sem rázódott a Segítő pozíciójába, mikor megtudta Daemonnal kötött házasságomról szóló hírt. A gyűlölet és a hideg számítások, hogy unokája, Aegon üljön majd a vastrónra, késztették arra, hogy Apámnak, a Királynak, ezt jóval drasztikusabban adja elő. Nem csoda, hogy az így is ellenérzéseket tápláló Atyám, aki évekkel ezelőtt hosszan és érthetően kifejtette, hogy soha nem egyezne bele ebbe a frigybe, mérhetetlen haragra gerjedt.

– Daemon feleségét és Rhaenyra férjét még fél éve sem temettük el; egy ilyen korai házasság sértő az emlékükre nézve! – jelentette ki dühösen őfelsége.

Ser Otto még azzal súlyosbította a király szemében tettünket, hogy azt terjesztette, hogy nem csak az udvar de még a köznép és felháborodott. Hőzöngés és lincs hangulat alakul a...

Ennél a résznél nevetett fel Daemon, mikor először összefoglalva olvastam fel neki a levél tartalmát. Ser Harrold üzenete, Apám tekercsével közel azonos időben futott be Sárkánykőre.

– Azt azért nehéz elképzelnem, hogy a köznépet annyira érdekelné a mi ügyes bajos dolgaink, hogy egymást hergelve vasvillát ragadnak, elhajóznak ide majd az öt sárkányon átverekedve magukat, kérdőre vonjanak, hogy miért nem vártunk még pár hónapot a házassággal, miközben megszakadva dolgoznak, hogy legyen étel az asztalukon... – és teljesen komolytalanul, jó kedvvel feszegette tovább a rangok közötti különbségeket.

Sajnos én nem tudtam ilyen könnyedén venni, hogy a rossz hírünket keltik. Sőt, Apám sosem haragudott rám sokáig, így ezt a tudatot, nehéz volt elviselnem.

– Muszáj odarepülnöm. – mondtam ki a döntésemet, mire Daemon rosszallóan megrázta a fejét.

– Veszélyes lenne ilyen állapotban! Igaz, hogy Viserys magához rendelt egy alapos fejmosásra de mehetnél hajóval is... Vagy a várandóságodat pajzsként használva, hárítanád el parancsát, és egyáltalán nem mész oda többet, úgymint én, ...gondolom újfent kivagyok tiltva az udvarból... – komorodott el, bár próbált úgy tenni, mintha ez csöppet sem zavarná.

– Syrax ilyenkor mindig finom velem. Ne aggódj! ...És nem vagy száműzve! – ráztam meg határozottan a fejem, ám még az is lehet, hogy mégis. – Hamar elintézem. – hajoltam közel hozzá egy csókért, majd miután kelletlenül viszonozta makacsságom végett, folytattam. – Vacsorára itthon vagyok!

Sima és finom repülésben részesített Syrax, mikor elé állva kezemet hasamra téve beleszagolt a levegőbe. Egyből érezte az apró változást rajtam. Biztosra vettem, hogy hallotta verdeső dobogást, mit boldogsággal túlcsordult szívem alatt hordtam.

Apám már várt rám de nem a trónon, hanem szobájában egy vörös bársony fotelben, betakarva ült, markában valamit nagyon szorongatva.

– Királyom! – hajoltam meg előtte és közelebb léptem a legtöbb bátorsággal, amit az úton összegyűjtöttem.

– Rhaenyra! Édes lányom! Mégis mit képzeltél? Hogy tehetted ezt? – kérdezte fájdalommal az arcán és rögvest le akartam borulni a lábai elé a bocsánatáért esdekelni de eszembe jutottak, az intő szavai, mikkel uralkodásra tanított, így kihúzott háttal csupán tudtára adtam válaszom.

– Így döntöttem.

Ezen kijelentésem meglepte, de megingathatatlanul folytatta.

– Beteg apádra nem gondoltál? És Királyod parancsára?

– Nem. – ráztam meg makacsul a fejem. – Most csak magamra gondoltam, felség. Eddig engedelmes gyermek voltam, úgy történt minden, ahogy óhajtottad de már felnőttem, Atyám. – néztem rá magabiztosan. – Nem veszélyezteti a Hét királyságot e frigy. Van trónörökösöm ki nagy ház sarja, és élvezi a Hullámok urának támogatását! Na meg, jól mondtad, Daemon már apa, megváltozott. Nem kell hát tovább aggódnod értem...

Elmerengett szavaimon. Gyengén az üres aranyszegélyes fotel felé mutatott, mire leültem.

– Igazad van. Felnőttél. De a nép még mindig emlékszik Daemon szörnyű tetteire...

– Azokért a hibáiért már megbűnhődött... – legyintettem könnyedén, ahogy rámosolyogtam boldogan. – És teljes szívét és testét átadva nekem, felesküdött rám, Apám. – mondtam, azzal nyomatékosítva, hogy előredőlve azt az egy megmaradt kezét mit ökölbe szoritott, megfogtam.

– Ez volt a minimum, amit elvártam. – húzta el a száját de meghatottam szavaimmal. – Ha nem Daemonról lenne szó, már fejét vetettem volna... Te pedig újra özvegy lennél, és ahhoz mennél hozzá, akit parancsolok neked...

– De a szeretett öcsédről van szó, és az újabb unokádról, ki bennem növekszik. – könnyeztem be, ahogy láttam Apám arcán a gondterheltségét boldogságba átfordulni. – Tisztavérű Targaryen fiú! – suttogtam elérzékenyülve.

– Az lesz... Tudom. – válaszolta mosollyal. – Itt maradsz vacsorára, hogy ezt a remek hírt megünnepeljük? – kérdezte, mire megráztam a fejem.

– Megígértem, hogy hamar otthon leszek. Legközelebb Apám! – álltam fel, meghajolva távozni óhajtottam.

– Rendben... Vigyázz magatokra! – búcsúzott gyengén.

Az ajtón mosolyogva léptem ki és mikor magam után, csuktam volna az ajtót, még meghallottam Apám elgyötört hangját. Mozdulatom megfagyott, ahogy a résen keresztül figyeltem.

– Aemma, Szerelmem, látod. Felnőtt a lányunk! Mondtam, hogy egyszer elfogadja sorsát, megveti lábát, erős gyökereket eresztve büszkén kihúzza magát... Hát, készen áll az uralkodásra... – és megcsókolta Anyám arany gyűrűjét, mit eddig rejtegetett előttem.