A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

54.

Ó, Aemma! Vajon ha még élnél most mit mondanál? Biztosan leszidnál!

És igazat adnék neked...

Sok mindent bánok az életemből de azt az időszakot semmiképp sem, mikor még fiatalon elválaszthatatlanok voltunk.

Már gyermekként tudtam, hogy Apámra, én hasonlítok jobban. Baelon Targaryen a Tavasz hercege vagy máshogy: a Bátor Baelon. Ám kevesen tudták, hogy azért kapta ezt a másik becenevet mert fiatalan ő volt az egyetlen, aki csupán heccből, közel merészkedett Balerionhoz az Iszonyathoz, és hogy bizonyítson, egy bottal még meg is ütötte a félelmetes sárkány orrát. Testvérei nem tudták eldönteni, hogy Apám őrölt vagy bátor.

Valahogy én is e a két pont közötti tengelyen mozgok. És nem csak belsőleg de külsőleg is én ütöttem rá jobban. Tőle örököltem a lila árnyalatot szemem színében, ami a felmenőimre jellemző volt. Még Anyám, Alyssa sem hordozta, aki Apám húga volt, hanem egy hibát viselt. Egyik írisze kék volt, a másik pedig zöld. Rajongva imádta Apámat és ezáltal engem is, még akkor is, mikor harmadik gyermeke születése után, hosszú ideig gyengélkedett és végül öcsémmel együtt haltak meg.

Apám nem sokra rá követte őket, nem bírt Anyám nélkül élni. 5 nap alatt elvitte egy gyomorfájdalom. Vicces, mert erős férfi és kitűnő stratéga lévén sorra nyerte a csatákat. A dorne-i flottán, sárkányán Vhagar hátán, úgy győzedelmeskedett, hogy a mi részünkről egy ember életet sem követelte a harc. Abban az ütközetben lőtték át egy skorpióval Vhagar szárnyát, amin azóta is egy lyuk tátong.

Miután mindkét szülőnk elhagyott minket Viseryssel, a palotába nagyszüleink, a Király és a Királyné viselte gondunkat és Alysanne Jó királyné legkedvesebb lányának, Daellának, egyetlen gyermekét magához kérette, ki ugyanúgy magányosan érkezett a Völgyből. Aemma Arryn sosem tapasztalta meg milyen az anyai szeretet és törékenységét egészen biztos szülőjétől örökölte.

Nem kellett sok idő mire mi hárman olyanok lettünk, mint egy triumvirátus, vált vállvetve álltunk ki egymásért, ha épp elkövettünk valamit.

Viserys mindig az észt osztotta, Aemma csillapítva minket, finomította a tervet és én pedig a nyers erőmmel mentem neki a kitűzött célnak. Sok csibészséget elkövettünk így közösen, és minden percet visszasírok.

Még látom Bátyám szerelmes tekintetét, miként Aemmára tekint, és érzem a lány gyöngéd szeretetét, nem csak fivérem felé, hanem felém is. Ő volt az egyetlen, aki elfogadott a hibáim ellenére is. Bár akkor még naivan és balgákra jellemző módon folyton jó kedvűen mosolyogtam, mit sem törődve helyzetemmel.

Majd ahogy telt az idő, Aemma fénye egyre halványult a sok Idegennel való találkozástól. Viserys Örökösként egyre többet volt részeg, és engem sorra árultak el a bajtársaim. Mindhármunkat agyonnyomott a kötelesség súlya és ahogy sorra becsméreltek, átkoztak, gáncsoltak ki az emberek, úgy lettem egyre kedvtelenebb, fásultabb és mérhetetlenül unott.

Már nehéz lenne bármi újdonságot látnom, pedig még csak 34 éves vagyok. Legalábbis ezen éjjelig így gondoltam, de Rhaenyra tudott olyan hírt közölni, amitől hosszú idő után elfogott az izgatottság. Ha tényleg állapotos! Egy gyermek, ki teljes bizonyossággal az enyém! Ez hihetetlen érzés!

Fáradt boldogsággal túrtam bele kócos ezüst hajam előre omló hosszabb tincsébe és kiültem az ágyam szélére.

A nap első sugarára már tolongtak a gondolatok a fejemben. Gondterhelten csavartam testem köré selyem ágytakarómat és révedtem magam elé.

– Daemon! Hát Te? – álmélkodott Aemma, ahogy egy hosszabb kihagyás után hívatlanul megjelentem náluk.

– Bátyám! Aemma! Csak erre jártam, csatlakozhatok? – kérdeztem, de igazából nem érdekelt az engedélyük.

– P-persze! Jó újra látni! – és közben intett a szolgálóknak, hogy terítsenek még egy személynek. Ez, hogy általában mindig akkor terítenek meg nekem, mikor már ott vagyok, jól jelzi, hogy én sehol nem vagyok otthon.

– Drága Öcsém, mi járatban itt Sárkánykőn? – állt fel a Bátyám, majd egyszerre leültünk a vacsora asztalhoz.

– Már meg sem látogathatom a kedvenc Hercegnőmet? Ő hol van?

– Elnyomta az álom. – mosolyogták el magukat, ahogy egy szem lányukra gondoltak. Elhúztam a számat és nem értettem, hogy lehet valakit ily elvakultan szeretni!

Vacsora után Bátyámmal tartottam egy italra de számára abból kettő, három, megszámlálhatatlan lett, én meg csak játszottam az üres serleggel és hallgattam az összefüggéstelen történeteit.

Jól esett, hogy még mindig hálás volt azért, amit a szavazásnál érte tettem. Ha tudná, hogy inkább a hölgyei miatt csináltam, nem lenne ennyire lekötelezett. Nem volt nehéz összeszedni pár másodfiút és zsoldost, hogy nyomást gyakoroljak néhány nemes Lordra, akik részt vettek a  szavazáson. 

Az is jó móka volt! Nevettem bele az egyedüllétbe.

Nézni, ahogy némi unszolás után összehugyozzák magukat ijedtükben.