A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

25.

 Hezitálva, többször neki futva tette fel azt a kérdést, ami talán legjobban érdekelte.

– Ugye... Ugye, nem jegyeztek még el?

– Nem! – könnyeztem be újból, de most nem a boldogságtól. Mégis hogy mondjam el neki?

Megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

– Örülök! – nézett fel sugárzó tekintettel az arcomra de nem azt látta rajta, amit várt és ettől megfeszült. – Mi a baj?

– Holnap... – csuklott el a hangom. – A Király kötelez rá... Miután már nagykorú vagyok, hogy férjet válasszak. A féléves körűt alatt, mind a hét vidéken meghallgatom a nemesi kérőket. Holnap indulunk.

– Hét pokol! – mordult fel, majd csöndbe burkolózott és annyira elmerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, hogy az ágyára felmászva, óvatosan törlöm a törülközővel nedves haját.

Amíg a háta mögött térdeltem, könnyebb volt elmondanom Aegon második neve napján tartott ünnepi vadászat minden részletét, aprólékosan kivesézve a házassági ajánlatot tevő Lannister arcátlan viselkedésével kezdődő vitámat Apámmal.

– Végül, hazaérve is ragaszkodott ahhoz, hogy férjhez kell mennem, és ahhoz is, hogy én maradjak végérvényesen az Örökös. Talán Anyám emléke miatt csinálja ezt az egészet vagy nem tudom... De mindenki azt várja, hogy a következő király Aegon lesz... – sóhajtottam. – Daemon, nem jó ez így... Mármint a hajad. Ezüst színét, foltokban megmarta a vér. Nem jött ki. – és tanácstalanul csípőre tettem a kezem, ahogy gondolkoztam a megoldáson.

– Akkor nem maradt más hátra, mint kegyetlenül le kell vágni... – és sötéten pislogott a jövőbe tekintve, majd rám nézve szórakozottan folytatta. – Mármint a hajamat.

– Tessék? – hördültem fel. A szép haja! – Ne csináld!

– Én? Én nem is. Majd Te! – és újra felhőtlen lett a hangulata.

– Nem akarom! Nem vagyok én borbély... – ellenkeztem de rámutatott az asztalon heverő ollójára és bébi sárkányokat megszégyenítő, kérlelő szemekkel nézett rám.

– Kérlek!

Az ollóval a kezemben, foltokban rózsaszínű tincsét tanácstalanul tartottam de nem bírtam megtenni.

– Daemon, ne tegyél rám ekkora súlyt. Képtelen vagyok rá...

– Ha uralkodni fogsz, ennél nagyobb súlya lesz bármely más tettednek...

Megremegett kezemmel elengedtem a tincsét, és hátulról átölelve, arcomat a nedves hajába temettem.

Súlyomat ellentartva, karomra tette kezét és végtelenül megnyugtatóan beszélni kezdett. 

– Bízok benned! Senki másnak nem engedném, hogy a hajamhoz érjen!

Könnyem némán csordult le, ezzel jelezve, hogy mennyire meghatott az előbbi szavai és úgy éreztem, hogy ha velem van, bármire képes vagyok.

És végül belevágtam. Tincs, tincset követett és a hosszúból rövid lett, majd utolsó vágásommal a saját hajamból kanyarítottam ki egy rózsaszín tincset.

– Mit csináltál? – kérdezte döbbenten.

– Én megvártam volna, hogy lenőjön, de ha te megtetted, én sem lehetek tétlen. – és letettem az asztalra, az ollóval együtt. Csak nézte és nem értette, hogy mitől lett a nyakamnál véres a hajam.

Az elmondott vadkanos történetből sajnos nem azt szűrte le, hogy milyen bátor vagyok.

– Te Ser Crispinnel kettesben maradtál egy egész éjszakára? – mérgesedett fel.

– Ser Criston, a felesküdött testőröm. Tudod, fehér köpenye van, meg elvei!

– De ő is csak férfi, Rhaenyra! Ne legyél már ennyire naiv...

– Csak rémeket látsz! – hagytam rá könnyelműen legyintve, amitől rosszallóan megcsóválta a fejét, majd kinéztem az ég lábára. – Lassan mennem kell... – és tétovázni kezdtem, ezzel újra eszembe jutott a mai utazásom.

– Nem is kellett volna jönnöd! – mondta és a sátor falán kezdett el valamit szuggerálni.

– Akkor sem fogom megbánni, hogy itt vagyok, ha ilyeneket mondasz! – tettem karba a kezem, mire sóhajtva biccentett egyet felém és az ágy támlájába kapaszkodva, felállt.

Elmosolyodva léptem hozzá, közelsége csillapítja bennem a harag legtüzesebb lángjait is.

– Három hónap múlva hazatérek. – szorított magához, és egy ölelésben forrtunk össze. – Légy ott a hatásos belépőmnél... és addig tarts ki! Ne mondj igent, egyik baromnak se!

– Rendben! – vigyorogtam bele a bekötött mellkasába, ujjaim megtalálták nyaka vonalán rövid haját, ami selymesen simította bőrömet.

Már most számolom vissza a perceket.

Pirkadat előtt értem haza. Sernek előadtam valamit Vhagarról, a Keskeny-tengeri hívásáról, amit ezután igaz szóbeszédként terjedt tovább, és a 15 éves Laena Valeryon megtalálva a sárkányt, uralma alá hajtotta azt, és ezután Ő lett a lovasa a legnagyobb és legöregebb sárkánynak, aki napjainkban még élt.