A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

20.

 A férfiak elindultak visszaszerezni a tojást, én meg fél napig vártam, hogy lóháton végre odaérjenek. A megfelelő időben Syraxal Sárkánykőre repültünk és az égből figyeltem, a történéseket. Kínzott a tudat, hogy ha minden simán megy, akkor ma sem fogunk beszélni. De megnyugtatott a látvány, ami az ellenkezőjéről tanúskodott, Daemon mögött az Aranyköpenyesek, a Segítő mellett katonák és Ser Criston... majd egymás után kirántották kardjaikat és nem tehettem mást, a legnagyobb örömömre, közbe kellett avatkoznom.

Már messziről megérezte Caraxys, hogy jövünk, elénk jött, ezzel látványosan bevédve gazdáját. Nem csodálom ha Daemont leszámítva, mindenki megrettent egy kifejlett sárkány látványától.

Leszállva a maréknyi katona között sétáltam a Segítő felé.

– Mit keresel itt, hercegnő? – kérdezte meglepődve.

– Megelőzöm a vérontást.

– Ser Criston, kísérd biztonságba a hercegnőt!

– Csak nehogy megijesszétek Syraxot, uraim. Néha már túlzottan is félt. – vetettem oda hanyagul, ezzel alaposan rájuk ijesztve. Nem hagyhattam, hogy megakadályozzák, hogy én és Ő beszéljünk. Egyre közelebb sétálva mértem fel, vajon mit gondolhat rólam, de arcáról semmit sem bírtam kiolvasni.

– Atyám engem nevezett ki Sárkánykő hercegnőjének. Gondolom tudod... Így az én váramban laksz, Bácsikám. – kezdtem kimérten egy könnyed témával.

– Addig nem a tiéd, meg Ser Crispiné, míg nem leszel nagykorú, Hercegnő. Komolyan Ő a testőröd?! – vágott vissza bosszúsan és középen, jó messze minden katonától és lovagtól, a várhoz vezető lépcső félmagas falához léptünk. – És mi lett a Daemonnal? A te szádból igazán jól csengett!

– Haragra gerjesztetted a királyt! – sóhajtottam. – Ezzel mégis, hogyan akartad kibékíteni? – kérdeztem érdeklődve, figyelembe se véve Ser Cristonra és a nevére tett komolytalan megjegyzését, hogy továbbra is megőrizhessem komolyságomat.

– Nem értem, miért haragszik. – és lazán a falnak dőlt, szórakozottan fogva a tojást, amiért mentem. – Ma ünnepelnie kellene! Megnősülök. Az esküvők összehozzák a családot!

Megvakartam a fejem és a Nőre néztem, aki az Aranyköpenyesek előtt állt. Nagyon szép és karcsú volt, ami igazán zavart.

– Már van feleséged. – mutattam rá a problémára.

– De nem én választottam! Többször kértem a Királyt, hogy szabadítson meg tőle, de nem hajlandó rá...

– Komolyan? – estem ki egy pillanatra a szigorú szerepből és ez reménnyel töltött el.

– Tudod, abban reménykedtem, hogy ha fia születik, akkor nem kell tovább játszmáznunk... De nem úgy alakult...

– Ha szabad lennél, akkor is őt vennéd el? – kérdeztem bátran de megremegett a lelkem a válaszára várva.

– Természetesen nem, Rhaenyra! – nevetett fel könnyedén, mit sem törődve a körülöttünk álló feszült katonákkal, és megint úgy nézett rám. Átható pillantásával magához láncolt.

Mindkettőnkben felsejlett a vágyott jövő látványa, ami bennem felszínre hozta a rég megálmodott pillanat körvonalait. 

Ahogy egymásba feledkezve bámultuk egymást, arcomon egy halvány mosollyal, a Nő megfordult és visszaindult a várba.

Daemon utána nézett, amitől a féltékenység lángjai felcsaptak bennem

– Khm, és miért súlyosbítottad azzal a helyzetedet, hogy ellopod az Öcsém tojását? Amit én választottam ki neki...

– Te is sárkánnyal osztoztál a bölcsődön születésed után. Ugyanezt akarom a gyermekemnek.

– Tényleg gyermeked születik? – villant rá tüzesen a szemem és csak nehezen tudtam türtőztetni magam.

– Majd egy nap. – nyögte ki nagy zavarában, amivel beismerte, hogy egy szó sem volt igaz a levélből. Talán tényleg annyit akart, hogy a Király idejöjjön és a Nővel való kitalált házasságát feláldozva tegyen Apám kedvére, ezután a Király visszafogadta volna kegyeibe eltévelyedett szeretett Öccsét.

Sóhajtottam még egyet és egész halkan folytattam.

– Próbáltam puhítani Atyámat de ez most nem múló szeszély. Csökönyös és nem hajlandó engedni... Ahhoz, hogy kiengeszteld, kicsivel több kell, mint egy kitalált esküvő, Daemon!

– Igazán? – nézett rám érdeklődve és most olyan volt, mint a problémák előtt. – Azt hittem, hogy miután dühömben rád ijesztettem, elvesztettem támogatásodat... Nem feléd irányult akkor, mégis te szenvedted el. Otto kiterítette a lapjait és most először vesztettem ellene... – értem! Akkor azért borult ki, mert ezt a gondolatot, ilyen hosszú és kölcsönös utálat után, egyszerűen nem bírta elviselni.

– Nem félek tőled! Ezért is jöttem, hogy újra bizonyítsam. Tudom, hogy gyűlölsz, mégis itt állok előtted, Bácsikám. – komolyodtam meg. – Én, a haragod tárgya. Miattam tagadtak ki az örökségedből. Ha újra te akarsz lenni az Örökös, csak meg kell ölnöd. Rajta hát! De ha nem teszed, akkor én tovább várom visszatértedet, Te pedig nem gyűlölhetsz tovább!

Erre hosszan a szemembe nézett és mérlegelte a lehetőségeit vagy szavaim súlyán merengett el? Nem tudom, de egyszer csak szó nélkül megfordult és még visszanézve a kezembe dobta a kőkemény sárkánytojást.

Súlyát biztosan fogva elmosolyodtam, nem csak hogy felhagyott nevetséges tervével, meg azzal hogy most jó oka és lehetősége lenne megölni a Segítőt, hanem visszaadta a tojást és talán jobb belátásra bírva elgondolkozik a továbbiakon.

A visszafele úton arról ábrándoztam, hogy bár Apám elválasztaná tőle Royce úrnőt és akkor talán...