A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

17.

A neki fogalmazott levelem, annyi ideig élt, mint az Öcsém. Másnap téptem darabokra, miután Apám lehivatott Balerion szentélyébe és közölte, hogy én leszek az Örökös. A meglepettségem hevében többször szót emeltem Daemon mellett, de a Királynál süket fülekre találtam.

Így hát mi értelme lenne írnom, ha nincs egy olyan dolog sem, amivel vigasztalhatnám? És pont én? Csak tőrt szúrnék a szívébe ha üzennék neki, ezzel is emlékeztetve arra, hogy megfosztották a címétől. Jobb, ha nem teszem. Fájt és napról napra nem enyhült a hiánya. 

Még élt bennem a remény, hogy tévedek és egyszercsak hívatlanul betoppan de mikor elérkezett a beiktatási ceremónia, amire az összes hűbéres és lovag eljött, Ő nem jelent meg. Ezzel ékesen bizonyította, hogy azon nyomban meggyűlölt, mikor megtudta, hogy rám cserélték le és egyszerűen nem bírt ehhez jó képet vágni, amit őszintén megértek. Csak fájt, hogy látni sem bír engem.

Végül mindenki felesküdött nekem, az új Örökösnek, csak Ő nem. Vajon az elfoglalt Sárkánykőn, az otthonomban szenved, a családjától távol a magánytól, vagy jót mulat rajtam és csupán azért orozta el, hogy akkora fájdalmat okozzon nekem, mint amit én okoztam neki?

A gyász félévvel később is emésztett de fájdalmasabb volt Rá gondolnom. Alicentnek végül szót sem ejtettem, se róla, se az érzéseimről. Egyszerűen nem bírtam és már nem is volt érdemes. Visszatértem a régi unalmas életemhez és mikor a kistanácsban szóba került a neve, próbáltam higgadt maradni.

Ez a sok ki nem mondott dolog kettőnk között, tüske maradt a szívembe.

El kellett volna mondanom neki még akkor, hogy mit érzek iránta, hogy mennyire hálás vagyok neki, mikor megtehettem de nem mondtam, most pedig én vagyok az Örökös és dühös vagyok rá, hogy itt hagyott. Ő pedig egészen biztos, hogy meggyűlölt mert elvettem a jogos jussát. Talán, jobban kellett volna hatnom Apámra és meggyőzni, hogy bocsásson meg az Öccsének és legyen minden a régi vagy egyszerűen vissza kellett volna utasítanom a címet és akkor... talán... nem! Az már rég rossz, ha csak akkor kedvel, mikor Ő az Örökös, én meg csak a Hercegnő.

Úgy hiszem ezt mindketten csúnyán elrontottuk.

A tanácskozásokon mind sorra részt vettem és hallgattam az unalmasabbnál unalmasabb problémákat, amik valahogy sosem akartak elfogyni.

Az egyik ilyen nap egy sajnálatos halálesettel kezdték Apámék. A Királyi Testőrség Parancsnoka hunyt el, idős kora miatt. Helyette a testőrömet választották meg a következő Parancsnoknak. Sajnáltam de tudtam, hogy nincs olyan Királyi Testőr, aki ne ezt a titulust kívánná, úgy ahogy Ser Harrold is. Bár nem látszódott rajta, tudtam, hogy boldog és mélyen megtiszteli a cím.

– Felség! Uraim! Fontos, hogy a Királyi Testőrség újra hét tagot számláljon. A Segítővel együtt meghívtam pár kitűnő jelöltet az udvarba. – tájékoztatta a helyzetről a tanácsot de akkor feldúlva betoppan Corlys nagyúr és a Lépőköveknél kialakult fojtogató helyzetre követelt megoldást. A Király nem kívánt belefolyni de a Tengeri Kígyónak ez nem volt megfelelő válasz. Neki szó szerint életbe vágó lenne a változás. A Háza, a Keskeny-tengert átszelő kereskedelemben volt érdekelt és a szigetcsoportnál, amit hajóval nem lehet elkerülni, tanyázott valamiféle herceg, aki a bizarr Ráketetőnek hívatja magát és vámmal zsigereli ki vagy újabban, kirabolva elsüllyeszti az arra utazókat.

Végig azon agyaltam mi lehet a megoldás és egy hirtelen ötlettől vezérelve beleszóltam a vitába.

– Vannak sárkánylovasaid, Atyám. Küldj minket! -- szökkent szárba a tervem. Ezzel talán feldobnám unalmas életem és elterelném róla gondolataimat.

– Ez nem ilyen egyszerű, Rhaenyra. – szólt rám Apám.

– Félnék a hatalmadat! – erősödtem, mire a teremben lévők összenéztek. Éreztem, hogy elvetettem a sulykot.

– A hercegnőnek legalább van terve. – kontrázott rá Corlys nagyúr, amitől rögtön tudtam, hogy hibáztam.

 – Úgy értettem, hogy legalább... – dadogtam kínosan.

– Máshol talán jobban kamatoztathatnánk a hercegnő tehetségét, felség. – sietett a segítségemre a Segítő. A számat csíkká húztam, ahogy ránéztem, pedig próbáltam visszafogni a mérhetetlen ellenszenvet, amit éreztem irányába. Alaposan magára haragított azzal, hogy folytonos áskálódásaival elérte a Királynál, hogy Daemont elküldje...

– Miért nem kéred a segítségét a Királyi Testőrség kérdésében, Parancsnok úr?

– Kiváló ötlet, felség. – válaszolta Ser Harrold és már tudta, hogy velem ez nem hétköznapi program lesz.

– Ez a lovag téged is védelmez majd. Válaszd ki te! – mosolygott elnézően Apám és jobbnak láttam azon nyomban távozni.