A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

89.

Még a botrányba fulladt, ám békítő vacsora után azon nyomban haza hajóztunk. Lefektetve gyermekeimet ágyukba, nem tudta elrontani a jó kedvemet Daemon bosszús ábrázata sem. Lubickoltam egy pillanatig a jóérzésbe, mit Alicent végett éreztem. Régi szép emlékek nem hagytak nyugodni, csipkés hálóruhámban bújtam be férjuram mellé a saját ágyunkba, kicsit sem zavartatva magam a növekvő pocakom miatt.

– Minden jól alakult számunkra, ugye? – duruzsoltam a fülébe, forró leheletemtől libabőrös lett bőre, majd erre mindössze egy hümmögést hallatott, ám nem azt a jóleső hangulatút, mi elősegítené a fülledt este folytatását, hanem azt a baljós fajtát. – Vagy, nem? – kérdezte vissza kétkedve.

– Azt mondtad annak a nőszemélynek, hogy visszarepülsz! Egyedül!

– Csakugyan így volt. – bólintottam és teljesen figyelmen kívül hagytam indulatát.

– Tudod nagyon jól, hogy nem mehetsz oda kíséret nélkül! – válaszolta emelt hangon, miközben kiszakította magát karjaimból.

– Egy ilyen nap után, biztos vagyok benne, hogy nem esne bántódásom ott. Kérlek, ne fojts meg a mérhetetlen aggódásoddal és ne beszélj belém több rettegést. Árt a kislányodnak! – simítottam meg hasamat, amit ő is végignézett. E mozdulatomtól egyáltalán nem enyhült meg, sőt talán ettől még jobban felmérgesítettem mert erre, fogta a párnáját és kifelé menet vérig sértve kiabálni kezdett.

– Jó! Azt csinálsz amit akarsz! Felőlem menj! – majd becsapta maga mögött az ajtót.

Lefagyva néztem a hűlt helyét, végül csak sikerült elrontania a kedvemet. Magányomban csupán forgolódni bírtam, Daemon nélkül túl üres ágyamba és ugyan szoktunk veszekedni, de ilyet még nem csinált. Nem hagyott magamra. Mióta hosszú évek várakozása után, végre együtt élhettünk, soha nem aludtunk külön. Vajon ennyire sértette önérzetét, hogy nélküle akarok visszamenni? Vagy csak ennyire félt? Esetleg elvetettem a sulykot utolsó mondatommal? Iszonyatosan várja új lányát, és talán megbántottam azzal, hogy fejéhez vágtam, hogy ezzel árt a babának...? Bocsánatot kérek tőle. Igen.

Pár óra alvás, és pár óra forgolódás után de még jóval a nap első sugara előtt kikeltem ágyamból és öltözés után keresésére indultam.

Egész Sárkánykői várunkban nem találtam, végül az őröktől tudtam meg, hogy a Herceg nem tartózkodott egész éjszaka a várban. Vélhetően átrepült Pentosba. Az ottani élettel teli utcába, a híres Bazársorra. Mikor még fiatalabbak voltunk volt, hogy elvitt egy egy rosszabb hírű helyre de inkább neves bálokon és fogadásokon táncoltunk hajnalig, ahol Pentos Hercege, Daemon nagy barátja elnökölt. Dühösen húztam a sárkányos kabátomat, miből szerencsére már első terhességem alatt készítettem egy olyat, mi védi és takarja gömbölyű hasamat.

Szolgálóknak, Dajkának kiadtam feladatait, utoljára a Sárkányőreimnek hagytam utasításokat mielőtt felszálltam Syraxal.

– Ha a Herceget haza eszi a fene, üzenem neki, ne jöjjön utánam. Ne merészeljen! Megtiltom!

Nem tudtam, hol van pontosan, se azt mit csinál, vagy kivel de a féltékenység mindig belém mart, mikor kijárt néha néha. Főleg mikor terhes voltam, vagy egyszerűen nem volt kedvem mulatni.

Mondanám, hogy miután Apa lett Daemon teljesen lenyugodott, de inkább úgy fogalmaznék, hogy valamelyest kordában tartotta az irántam érzett szerelme és mostanában pedig már inkább hamarabb elfáradt, pedig a vére még hajtotta volna a hajnalig tartó tivornya felé de teste, se az éjszakázást, se a másnapokat nem tolerálta már. Egy egy ilyen átmulatott este utána láttam rajta, hogy egész nap használhatatlan lesz, úgy csinált, mintha a halálán lenne.

Ennek ellenére tekintettel volt fiatal arájára, gyermekeire és próbálta tartani magát. Mostanában kezd megmutatkozni az a 16 esztendős korkülönbség, mi kettőnk között van, ami nekem sosem okozott bajt vagy gondot. Mindig is azt akartam, hogy Ő jól érezze magát, velem legyen és szeressen és ezt meg is tette, és szabad volt míg hozzám húzta a vágy. Ha máshoz vágyott volna, nem is tudom mit tett volna...

A féltékenység könnyeket csalt szemembe, azokat törölgettem, mikor a sötét hajnal jótékony homályában leszálltam a szokásos helyemen, a Verem legelhagyatottabb részén. A Keleti kaput senki sem használta. Talán mert igazából nem is kapu volt, hanem csak egy zárható lyuk, ami akkora volt, hogy a legnagyobb sárkány is gond nélkül kiférjen rajta. A díszes kapu, amit ünnepélyeken használtunk az a Déli volt, ami a legközelebb esett a Vörös Toronyhoz. Az a kapu egyenesen a küzdőtérre vezetett a városból. Végül, amit a sárkánnyal rendelkező család többi tagja használt, az a Nyugati volt, nagy kifutóval rendelkezett, és a városhoz legközelebb esett.

Én jobban szerettem ezt az csendesebbet, az itteni Sárkányőrök is tudták. Syrax szeretett még kicsit kint lenni, mielőtt komótosan bevezették volna a többiekhez.

Így történt most is. Leszállva róla, egyszerűen összegömbölyödött, folytatta alvását, mit szégyentelenül megzavartam odahaza. Na hát tessék, Ő is elkényelmesedett már..