A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

59.

Rhaenyra nem volt ott a menyegzői ceremónián, ahogy az Apja sem. Ugyan, meghívást küldtünk számára de engedélyét nem kértük eme frigyre, amit bizonyosan nem vett jó néven. Újfent haragra gerjesztettem egyetlen bátyámat, a királyt.

De ezt már megszoktuk.

A második esküvőm nem volt oly nagy mint Laena megérdemelt volna, de fényűzésben nem volt hiány és nekem nem úgy tűnt, mintha őt ez érdekelte volna.

Természetesen nem lett elhálva, sem aznap, sem később a frigy, de ez a tény nem akadályozta meg, hogy míg Rhaenyrára vártunk jól szórakozzunk. Fiatal éveire tekintettel, meglehetősen komoly látásmódja és határozott véleménye volt, mivel kiérdemelte teljes tiszteletemet. Sőt, ahogy sárkányával bánt, az mindent megmagyarázott. Rögvest megértettem miért tudta uralma alá hajtani, a legnagyobb sárkányt Westeroson.

Sokat repültünk és tervezgettük az útvonalat az ismert világ különböző pontjai felé. Régi álmom, hogy visszatérek a régi Valyria romjaihoz de még nem szándékoztunk elindulni, míg Rhaenyra világra nem hozza gyermekünket, addig pedig volt olyan hét, hogy a szirtünkön találkozva, csupán pár órára jelent meg Syraxal, a napi repülésével egybekötve. A vége felé már a legközelebbi kihalt partszakaszhoz bírt csak eljutni, és én mindig ott vártam rá hűségesen és csodáltam egyre kerekedő hasát. Várandósan is kívánós maradt, és mindig csak is engem kívánt.

Az év utolsó napján hírt kaptam Ser Harwintól, aki mióta szerelmem visszatért a palotába, kérésemre, lakomák, bálok és vadászatok alatt el sem mozdul Rhaenyra mellől. Ezen alkalmakkor jelent meg csupán Laenor is az udvarban, máskor leginkább máshol, és másvalakivel szórakozta el idejét.

A tekercs elolvasásától azon nyomban felpattantam, és az izgatottságtól nem látva, magammal rángattam az épp másnaposan fetrengő Laenort is. Feltuszkoltam a sárkányára, felültem mögé, és egyenesen Királyvárba repültünk.

Nem volt más választásom, hisz egy aprót feltűnő lett volna Caraxessal, akár csak átrepülni a palota felett, nem hogy leszállni a városon belül vagy akár kívül is.

Így, a sárkányveremtől már észrevétlenül be tudtam lopózni a titkos alagutakon és járatokon keresztül Rhaenyra szobájához, ahol még az ajtó előtt idegesen várakozva is hallottam, ahogy mélyeket sóhajtva fújja ki a levegőt és közben átkozza a bábát, mit Ser Harwin baráti hangnemben próbálja csillapítani.

Laenort bejelentette a szoba bejárata előtt strázsáló Ser Harrold, ami valamiképp megnyugtatott, hogy a mindig szemmel élesen szurkáló Öreg vigyázz az én Hercegnőmre. Rhaenyra mondta, hogy az udvarban kezd alakulni a zöldek és feketék frakciója. Mindenki a palotában ahhoz húz, kit szívesebben látna a trónon. Talán jobb is, hogy nem vagyok itt. Több ellenségem van errefelé mint barátom, nem lenne jó az Örökös népszerűségűt csorbítanom, pár hozzám köthető halálos balesettel.

Laenor előadta a férj szerepét, mire Rhaenyra egyre jobban gyötrődve, mindenkit kiutasított a szobából, kivéve a bábaasszonyt. Ser Harwin is kiment, hogy vigyázza az ajtót, még Ser Harrold se sejtse meg, hogy sikerült beosonnom.

Ekkor Laneor kinyitotta a titkos ajtót, én pedig úgy léptem be, oly elszántan, mintha legalább egy csata közepébe csöppentem volna, de a látványra, egyszerűen nem tudtam, nem lehetett felkészülni.

Véres hálóruhában sétált elém, meg-megkapaszkodva bútorokba, izzad haja a homlokára tapadt.

– Daemon! Hála az Isteneknek! – nyújtotta kezét értem, mit lesápadva megfogtam.

Következő pillanatban, az eddigi lágy érintése, szorítássá vált és meggörnyedve felnyögött. 

– Jön a fájás! – és hirtelen nem tudtam mást tenni érte, csak csendben elviselni az ujjaim fájdalmát.

– Hercegnő! Siettem! Hogy viseled? – kérdeztem, mikor már újra, lihegve felegyenesedett.

– Jól. – és egy halvány mosolyt erőltettet magára. – Ha itt vagy, már jól!

– Veled maradok a végéig! – ígértem és kezét ezután egy pillanatra el sem engedve, bátorítottam ha az kellett, és támaszt nyújtottam, ha pedig arra volt szüksége.

Laenor egész végig fel alá járkált, és a vége felé már ő is Rhaenryrával együtt lélegzett.

– Nyomjon, hercegnő! – szólt órák múlva, már harmadjára a Bába, mire egy végtelennek tűnő nyomás után, kicsusszant a baba és egy csepp hörgés után hangosan felsírt.

– Gratulálok, hercegnő! Kisfiú! – nyújtotta a kifulladt lánynak, tette mellkasára a kisdedet, aki megérezve anyja melegségét és szívdobbanását, elhallgatott.

– Egészséges? – kérdeztem azonnal, mit sem érdekelt engem, hogy fiú e vagy leány.

– Az, hercegem! Erős, egészséges! – és beterítette selyemmel a trónörököst.

Rhaenyra sírt a boldogságtól, ahogy remegve simogatta a mellkasán nyugvó fiamat.

A kezére csókot nyomtam, hálásan köszönetet mondtam neki bátorságáért.

– Ügyes voltál! Hihetetlenül erős vagy! – suttogtam neki. – Szeretlek!