A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

60.

– Szabad megfognom? – kérdeztem bizonytalanul, miután a Bába aprólékosan becsomagolta az elsőszülöttemet.

Válaszul félve bólintott egyet és óvatosan a karjaimba rakta. Csodáltam maga tökéletességében fiamat, és csekély súlyát tartva, próbáltam elképzelni majd felnőtt férfiként.

– Mély levendula az írisze. – motyogta mellettem az Asszony, mintha egy titkot osztott volna meg. – Mint a Jó Királyné negyedik gyermekének. Pontosan ugyanolyan. – halkult el a hangja.

– Ezt mégis honnan tudja? – kérdeztem nem törődöm hangon, ahogy csak a fiamat néztem és ügyetlenül ringó mozgást végeztem.

– Ott voltam, hercegem. Ott voltam az Apja születésénél, ahogy annak fiainál és most a Hercegem fiának világra jötténél is... Az Istenek nyugtassák Baelon herceget, azt a kivételesen jó embert! – és sebtében csillagot vetett.

– Nem tudom miről hadovál! Össze vissza beszél vénségére... – húztam össze szigorúan szemöldököm és lehalkult a hangom. – Ő nem a fiam! – pillantottam sötéten a nőre. – A szeme színét pedig az anyai nagyszüleitől örökölhette...

– Úgy, ahogy a bőre színét is, hercegem? Hisz egyáltalán nem kreol... Sápadt, mint a tisztavérű Targaryenek.

Ezzel az igazsággal rendesen felbosszantott. Hogy veszi a bátorság, hogy akár csak gondoljon erre? Intettem a fejemmel Laenornak, aki végighallgatta a bába akadékoskodását, hozzánk lépve átvette a kicsit és nyugodt, ám fenyegető hangnemben folytattam a beszélgetést, ahogy az Öregasszony felé magasodtam.

– Az a kisded ott, Viserys király és a majdani Rhaenyra királynő törvényes örököse. Sárkánykő hercege. Laenor Velaryon fia és Hullámok urának unokája... És én pedig itt sem voltam... Ha jelenlétemről bárki más tudomást szerez, tudni fogom ki fecsegett! – és hajoltam még közelebb hideg és gyilkos kisugárzással a megriadt nőhöz. – Remélem értettük egymást, Bába!

– Természetesen, hercegem! – nyüszített az asszony és térdre roskadt előttem.

– Akkor jó. – és rejtett zsebemből egy arannyal teli erszényt nyomtam a kezébe. – A fáradozásaiért.

Remegve bólogatni kezdett hála gyanánt és még a hatásom alatt állva próbált valamit kinyögni.

– A-a-a következő gyermeknél is állok szolgálatukra!

Biccentettem egyet és épp Rhaenyrához visszaérve, belekezdtem volna gyermekünk tökéletességéről szóló mondókámba, amikor az ajtó előtt rikácsolást lehetett hallani.

– Mit keresnek kint a szolgálók? Ha ezek itt, mind kint vannak, akkor ki van odabenn? Egy cseléd sincs a segítségükre? Ez felháborító! Ilyenről még sosem hallottam!

Rögtön felismertem a király feleségének irritáló hangját. Mégis mit keres itt ez a nőszemély?

– Jelentsen be, Ser Harrold! De tüstént!

– Királyném, még nem kaptunk hírt a benti történésekről. – húzta az időt az Öreg.

– Nem érdekel! – vágta rá akaratosan, de mivel nem mozdult senki, támadt egy pillanat kínos csend. – Ser Harwin, nem tudtam, hogy egy szüléshez a Városi Őrség Parancsnokára is szükség van. Mi járatban a hercegnő ajtajában?

– Csak erre volt dolgom, az Apámnál, a Segítőnél... – és láttam magam előtt, ahogy csúnyán néz. – Megkért, hogy ha kiderül a gyermek neme, azonnal vigyem neki a hírt!

– Hát persze! – hördült fel válaszul az asszonyság, majd figyelmen kívül hagyva az előbbit, újra nyomatékosan felszólította Ser Harroldot.

Sietve csókot nyomtam Szerelmem arcára, aki ugyanilyen figyelmesen hallgatta végig a kint folyó beszélgetést, majd egy utolsó pillantást vetve a fiamra, távoztam a titkos átjáró felé.

– Ó, hercegnő! Hogy vagy? – mondta a Királyné negédesen, meg sem várva, hogy Ser bejelentse, mellette sietve belépett a szobába. Még szerencse, hogy a fali ajtó hangtalanul csukódik.

A falnak dőlve leráztam az izomlázat majd karba tettem a kezem és sóhajtottam egy mélyet. Elég fárasztó szülni.

– Bába! Milyen nemű a kisded?

– Fiú lett, felség! – válaszolta magabiztosan.

– Óóó, hát ez remek hír! Remek! Karomba vehetem? – és mivel senki sem válaszolt neki, így gondolom kelletlenül de teljesítették a kérését.

– Ser Harwin maga mit ácsorog még itt? Vigye a Segítőnek a hírt! Hisz ez a dolga...

– Igen, felség! – dörmögte a Parancsnok és meghajolva távozott.

Borzasztó ez a nőszemély. Lefogadom, hogy az egyik szolgálólány a kémje. Onnan tudta ily pontosan, mikor kell jönnie és azért vette át a babát, hogy jól lássa. Biztosan nem fogja figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy kicsit sem hasonlít Laenorra.

Kisvártatva, mire Alicent kiveszekedte magát a szolgálókkal, a Király is megjelent a szobában.

– Lányom! – üdvözölte az ágyban fekvő, fáradt lányát. – Hallom fiú lett! Remek munka! De ami fontosabb! Te hogy vagy? És a gyermek? Egészséges?

Míg Rhaenyra beszélt, elmosolyodtam a bátyám aggódó hangján és örültem, hogy legalább neki eszébe jutott érdeklődni a hogylétük felől, ha már annak a nőnek nem sikerült.