A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

74.

Az el nem múló boldogság, amit a gyermekeink, az egymás iránt lobogó szerelmünk és az otthonunk békességének tökéletessége végett éreztem, hamar kibontotta szirmait majd meghozta gyümölcsét. Újabb terhességem jeleit látván tudtam, hogy Aegon után túl korai. Nem volt időm teljesen helyrejönni, megerősödni. Repülni sem bírtam már hónapok óta, amit ha így folytatok Syrax rossz néven fog venni. Rosszul éreztem magam, hogy ennyire elhanyagolom társamat de nem tudtam mit tenni.

A kis élet engem választott és bármit megteszek, hogy vigyázzak rá. Gerardys mester is ezen a véleményen volt, így először kímélő mozgást, később ágynyugalmat írt elő. Daemon aggódott értem de gyermekeinket közben muszáj volt jól elszórakoztatnia. Edzette a fiúkat, Valyr nyelvre oktatta kit talált, mivel a lányokkal inkább Rhaenys foglalkozott de amikor itt voltak, őket is kötelezte, mitől nem lett túl népszerű. Ám, mikor Rhaena hímzett, hárfázott vagy festett, Baela folyton folyvást nem hagyta nyugodni Apját, míg alap kardforgatási leckéket nem vehetett tőle.

– Ártani nem fog, ha tud pár mozdulatot! – emelte fel hangját, Daemon, mikor Rhaenys megtudta a titkos magánórákat és dühösen kérdőre vonta.

Egyetértettem Daemonnal. Baela olyan nyughatatlan mint az Apja volt, egészen biztos csak előnyére fog válni, habár a később férje, majd retteghet tőle ha rosszat szól.

Sárkányok a szabad tartásban gyorsabban nőttek, mintha a veremben éltek volna. Jace 8 évesen már meg tudta lovagolni Vermaxot, Luke kis biztatásra követte bátyát és csupán 7 évesen megkísérelve sikerrel járt.

Ezzel a tettével nőtt valamennyire önbizalma de még mindig kissé bizonytalan és zárkózott maradt, amit az Aemonddal történtek után nem csodáltam. Azóta, éjszakánként folyton rémálmok, nappal lelkiismeret-furdalás gyötörte. Érezhető volt, hogy lelkében mély nyomott hagyott az az este, még ha akkor meg is mentette bátyja életét, egyszerűen nem bírt szabadulni tette következményétől.

Első és másod szülődtem egymást ösztönözve fejlődtek, elválaszthatatlanok lettek, bármikor rájuk néztem, láttam a jövőbeli felnőtt fiaimat, kik szoros kötelékkel összekötve egyesítik a Hét királyságot, a Kilenc végtelen tengerrel.

A magzatvíz egy rossz mozdulattól folyt el, a kritikus időszak után de még az időm előtt. A szolgálók sürögtek és forogtak körülöttük. Szerencsére csak Joff és kis Aegon volt itthon, a másik négy Hullámtörőn töltötte idejét.

Gerardys mester a legnagyobb szakértelemmel segítette világra a türelmetlen gyermekemet, alig négy óra alatt, ám a legnagyobb gyötrelemért cserébe kezembe vehettem majd Daemon is megcsodálta a kisdedet, aki kisebb és gyengébb volt, mint Aegon bátyja de egészséges és rögvest oly érdeklődően tekintett körbe hatalmas kék szemeivel, mintha mindent tudni óhajtana a nagyvilágról. A letagadhatatlan hasonlóságra való tekintettel, el is döntetett, hogy más nem is lehet a neve, mint...

– Viserys, a bölcs! – karolta át szorosabban a fiát, Daemon. – De remélem ő nem fog halálra untatni, mint ahogy a Bátyám szokta!

– Ejj, Daemon! Ne mondj ilyet! Apám roppant élvezetesen tud mesélni... Én csupa érdekes dolgot hallottam tőle...

– Mint például? – vágott a szavamba úgy, hogy karjában pihenő babát gyakorlott mozdulatokkal ringatta.

– Hát. Hm... – akartam visszavágni de hirtelen egy téma sem jutott az eszembe, csak a végtelenül hosszú monológokra emlékeztem, meg a száraz évszámokra, na meg arra, hogy többször elaludtam, míg nagy hozzáértéssel tanította történelmünket.

– Na ugye! – nevetett fel férjem, mire egy fáradt grimaszt vágtam a fejéhez, majd elgondolkodva megcsóváltam a fejem.

– Mi a baj? – kérdezte csupán az arckifejezésem láttán.

– Sajnálom Daemon! Tudom, hogy mennyire vágytál tőlem egy kislányra! – könnyeztem be az utolsó szónál, de erőt vettem magamon és egy sóhajtással később folytattam, Daemon mindennemű tiltakozása ellenére is. – Túl korán és túl aprón érkezett meg a kis Viserys. Ez talán egy intő jel, hogy neki kell lennie az utolsónak...

Megkomolyodott arccal lehunyta szemét, mikor kinyitotta betette a bölcsőjébe fiát.

Ágyam szélére ülve átgondolta mondandóját.

– Ha azt mondod, hogy nem akarsz többet, meghajlok döntésed előtt!

– Nem arról van szó, hogy nem akarok! – szorítottam meg gyengén a kezét. – Hanem, hogy kisértjük a sorsunkat... Tudod, hogy majdnem összetörtem Laena után! Gond nélkül világra hozta az ikreket, erre a következőbe meg belehal... Nem akarok ilyen sorsra jutni! – suttogtam kétségbeesetten. – Van 5 egészséges gyermekünk... Miattuk is épp elég szerencsésnek érzem magam. Hát Te nem?

– Nem csak érzem, tudom, hogy az vagyok, Szerelmem! – adott csókot a kézfejemre, majd közelebb hajolva a számra is. – Nem akarlak elveszíteni, Rhaenyra! Ma igazán aggódtam érted, de erős voltál! Én végig tudtam, hogy neked sikerül fog, Te nem jutsz Anyád és Laena sorsára...

Őszinte szavai meghatottak, ahogy eszembe juttatták régi heccelődését.

– Majdnem sikerült a hat... – szomorkodtam tovább a maradék lelkiismeret-furdalással karöltve. Daemon egy pillanatra nem értette mire mondom de aztán felrémlett neki is ez a beszélgetés.

– Ha jól emlékszem tizenkettőt terveztünk! – hívta fel a figyelmemet komolytalan vigyorral, ezzel az abszurditással próbálva meg felvidítani.

Elképzeltem, hogy kétszer annyi száj csacsog, kérdez, lármázik, önkéntelenül felhorkantottam. Elmosolyodva megráztam a fejem.

– Na még csak az kéne! Jóból is megárt a sok!