A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

11.

Nem volt vészes a seb, ám igen kellemetlen helyen és méretben virított, egybefolyva izzadsággal, vérrel és kosszal. Hirtelen ötlettől vezérelve a vendégváró apró asztalon terpeszkedő hatalmas csokor virágból, kivettem pár szál levendulát, minek virágait egy tálba morzsoltam. Öntöttem rá a kancsóból vizet, majd tiszta törülközőt a hónom alá csapva mellé ültem, véres tenyerét ölembe téve kezdtem szabályosan kitörölni a sebét.

Érintésemre felszisszent de fájdalma ellenére erősen tartotta ott tovább és hagytam, hogy a levendula tegye a jótékony hatását.

– Csináltad ezt már másnak is?

– Nem, csupán Marlow szepta könyveiben láttam. – és újra nedvesítettem a törülközőt. – A kedvenc virágom a levendula. – szaladt ki a számon. – Mivel... – tettem hozzá gyorsan. – közel száz kórságra gyógyír. – vittem le a hangsúlyt elpirulva, és reméltem, hogy nem jött rá, hogy csakis miatta imádom a lila virágot.

Két perc csenddel később rápillantottam, és pont mondani akart volna valamit, de közbevágtam.

– Hogy szerezted? A sebet.

Elkomorult a tekintete, ahogy lenézett a már gondosan megtisztított tenyerére, amit az aranyos selyem keszkenőmmel kötöttem át.

– A kesztyűm. Minden kardcsapásnál felsérti a bőrömet...

– Azt mondták, hogy te... egyedül... – halkult el a hangom, szívembe fájdalom gyűlt és a választékos szóhasználatom cserben hagyott. Borzalmas még csak belegondolni is, hogy tönkre teszi magát a városért és Királyáért. A kesztyűje nem hiába ilyen, ezzel bünteti magát minden beteljesített ítéletért.

Felállt, mire én is, fekete felsője ujját idegesen tűrte fel.

– Ezt a tettemet nem kellett volna hallanod...

– Csak azt tetted, ami a város javát szolgálta. – húztam ki magam és szokásomhoz híven, a karjaimat magabiztosan a hátam mögé tettem.

– Hát, erről nem mindenki vélekedik így... – hadarta és mintha bűnbánat csillant volna szemében.

– A Király neked adott igazat és a Bátyád szeret téged! – mondtam vigasztalásképpen.

– És a hercegnő? – kérdezett vissza, rám villantva tekintetét. Arcomon meglepettség visszhangzott és túl sokáig hezitáltam.

– Természetesen, ebben egyetértünk Apámmal. – válogattam meg jól a szavaimat, ami szemmel láthatóan nem tetszett neki.

Sértetten fordult el.

– Mi a baj? – léptem felé aggódva, nem értettem mi rosszat mondtam. Kérdésemre csupán megrázta a fejét.

– Csak hosszú éjszakám volt... aludnom kell... Hamarosan kezdődik a torna, Hercegnő! – és úgy nézett rám, mint akinek ez volt a végszava és akit épp kidobnak a szobából.

– Igen. Igazad van! Megyek is... – és már kint is voltam.

Értetlenül sétáltam a reggeliző felé, elemezve minden mondatát és arra jutottam jobb ötlet híján, hogy a Bácsikám csavaros gondolkodását képtelenség megfejteni.

Délután kezdődött a torna, ami sokkal nagyobb és díszesebb volt mint a múltévi. Ehhez az alkalomhoz vörös bársony ruha, csipkés nyakkal és szabályos hercegnői konty dukált, amit órákig fontak. Unalmamban a nyakláncommal játszottam és az első kérdés, eme csodálatos ékszerről, csak a királyi emelvényen hangzott el.

– Új? – kérdezte Alicent mellettem ülve, gyönyörű loknijaival, halvány kék ruhájában.

– Igen, az! Tudod... – pirultam el és nagy levegőt véve, töviről hegyire el akartam neki mesélni mindent, de akkor Apám örömittasan szónokolni kezdett.

– Üdv néktek! Sokan hosszú mérföldeket tettetek meg, hogy itt lehessetek. De megígérem, hogy nem kell csalatkoznotok. Amikor ránézek ezekre a kiváló lovagokra, olyan csapatot látok, aminek nincs párja történelmünkben. És ennek a csodás napnak csak még tovább emeli a fényét a jó hír, melyet örömmel osztok most meg! Aemma királyné az imént kezdett vajúdni! – ennek hallatán tapsolni és ünnepelni kezdett a nézőtér. – Kísérje a Hetek áldása az összes versenyzőt!

Sorra jöttek és küzdöttel meg egymással a lovagok, bár izgalmas volt, csak Anyám járt az eszembe, nyugtalan érzéseim a hasamba gyűltek. Alicent pletykákat osztott meg, hogy elterelje gondolataimat, de nemigazán sikerült neki, végül a Bácsikám be lovaglása feledtette el velem, a gyűszűnyire zsugorodott gyomromban kavargó idegességet.

– Daemon herceg a Targaryen-házból, a Város Hercege most kiválasztja első ellenfelét. – Bácsikám teljes fekete sárkányos páncéljában, nagyképűen rámutatott az egyik lovagra. – Az első kihívásához Daemon Targaryen herceg választása, az óvárosi Ser Gwayne Hightowerre esett, a Király Segítőjének legidősebb fiára. – harsogta a herold.

Tapsolva mosolyogtam és biztosra tudtam, hogy nyerni fog, még úgy is, hogy nem szívesen drukkoltam Alicent bátyja ellen.

Barátném aggódó arccal figyelte és mikor a Bácsikám egy nem túl sportszerű mozdulattal kigáncsolta a lovát, amitől Ser Gwayne retteneteset esett, megfeszülten Apjára pillantott.

Persze, a tömeg éljenezve ünnepelte a nyertest, akinek járt a babérkoszorú. Bácsikám közel lovagolt és én természetesnek vettem, hogy én adjam át neki.