A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

37.

Meg is jelent a hátam mögött az emlegetett sárkány, lovasával. A gomolygó felhőből, egy nesz nélkül, baljós hangulattal emelkedtek ki. Komótosan, könnyedén mellénk értek, még úgy is, hogy eléggé iparkodtunk elmenekülni előlük.

– Szállj le! – kiáltott oda nekem Daemon, mikor már hallótávolságon belülre került.

Erre makacsul megráztam a fejem, tüntetőlegesen rá sem nézve. Talán, ha nem veszek róla tudomást, akkor békén hagy, de ezt a tervemet a következő szavával eltiporta. 

– Rhaenyra! – erősködött tovább, mire dühösen ránéztem

– Ne szólíts a keresztnevemen, Hercegem! – válaszoltam szúrós szemekkel és megkopogtattam Syraxot, hogy gyorsabban haladjon.

– Engedd, hogy beszéljünk! – gyorsítottak ők is, tartva a tempónkat.

– Óóó, ha tudnád, hogy most mennyire nem akarok veled beszélni!!! Hagyj békén!

– Nem foglak! – jelentette ki oly biztosan állítva ezt, mintha csak azt mondta volna, hogy a végtelen égbolt kék és a földből burjánzó fűtenger, pedig zöld. Majd annyira közel repült, hogy Caraxes szárnya súrolta a sárkányom testét, amitől egy pillanatra kibillentünk az egyensúlyunkból. – Ne akard, hogy erőből szegezzelek a földhöz! – fenyegetett meg, mindenre elszánt tekintettel.

Erre a veszélyes kijelentésére felpezsdült a vérem. Szorosabban rámarkoltam a bőr gyeplőre és fél kézzel megrángatva ellenőriztem a lánc hevederemet, amitől akár az életem is függhet, miközben a tekintetemet egy pislogással sem szakítottam el, az ő egyre dühösebb szempárjától.

– Sōvēs adere! – kiáltottam el magam, mire Syrax állva hagyta a Vérfajzatot. Kilőtt, mint egy tűzgolyó, és most látszott igazán, hogy utolsó versenyünk óta, megannyi hosszú év telt el.

Treníroztam Syraxot, az összes szabadidőmet rááldozva, hogy gyorsabb és mozgékonyabb legyen. Igaz, hogy korából és méretőből adódóan még mindig kisebb mint Caraxes de a sok különféle mozgást megtanítva és gyakoroltatva jól megerősödtek az izmai, így gyorsabban mozgatja szárnyait, ezzel kompenzálva száll gyorsabban.

Ám, amilyen gyorsan magunkhoz ragadtuk a vezetést és elléptünk, Caraxes olyan hamar ledolgozta hátrányát. Percek múlva, már Syrax arany farka végébe tudott volna harapni. Még közelebb érve elkiáltottam magam.

– Dracarys!

A sárkányom tűzet okádott közvetlen elénk és a mérhetetlenül forró lángvihar alá buktunk. Daemon gyors reflexének hála, ő is megrántotta a kantárt de ők a tűzfelhő felé emelkedve eltűntek a szemünk elől a felhőkben.

Tovább szállva, körbenézve kerestem őket de mintha a föld nyelte volna el őket. Rosszat sejtettem már abban a pillanatban, amikor egyedül maradtunk a végtelen horizonton, de arra nem számítottam, hogy a fejem fölül, a nap felől fog, támadó vijjogással nagy lendülettel ránk fogni.

Caraxes gazdája parancsára, lába karmaival Syraxba kapaszkodott, hosszú nyakával körbefonva, fejét pedig, egyenesen elém tett. Kivillantotta pengeéles sárga fogait, és morogva méregetett vékony fekete íriszével.

– Nekünk is vannak ám új trükkjeink! – kiáltott oda Daemon, és kicsatolva magát, közvetlen Caraxes nyakán végigcsúszva előttem termet.

– Te megvagy őrülve! – adtam hangot ijedt hitetlenkedésemnek.

Sohasem hittem, hogy valaha is ilyen vakmerően felelőtlen dolgot fog tenni.

Igaz, hogy a Vérfajzat egyedül is képes volt fenn tartani minket a levegőben, és nem sebezte meg az Arany Fenevadat de a csökkenő magasságtól és mozgásképtelenségtől megijedve, Syrax vergődni kezdett, amitől Daemon elvesztette az egyensúlyát és magabiztos mosolya helyett, meglepettség játszott arcán, mikor elvetődött.

Sikoltva nyúltam utána és két kézzel sikerült egyik karját elkapnom, a másikkal sárkányom kiálló pikkelyébe kapaszkodva tartotta magát, a szörnyű mélység felett.

– Utasítsd már, hogy engedjen el!

– Caraxes, lvestragī ziry jikagon! – adta parancsba, mire a Vörös Sárkány eltávolodott és Syrax visszakapta a teste felett az irányítást.

– Syrax, jiōragon ilag va tegītsos! – kiáltottam kétségbeesve kérve, hogy landoljunk, amilyen gyorsan csak tud.

Biztonságosan süllyedve rángattam fel magamhoz a nyeregbe Daemont, aki hátam mögött ülve, megkönnyebbülve túrt bele ezüst tincseibe.

– Hát, ez jól ment!

Erre, az ijedtségem, méregbe fordult át és hirtelen hátranézve, többször vállába ütöttem.

– Meg is halhattál volna! – és újabbra adag csapkodásra emeltem a kezem, ami elől már nevetve elhajolt.

– Ha az kell, hogy meghallgass, akkor az sem túl nagy ár érte. – mondta és hátulról átkarolta derekamat, teljesen rám bízva magát. Testével nyugodtan simult hozzám, és ettől az őszinte mozdulatától egy hajszálrepedés keletkezett büszkeségem szilárd vértjén.

Syrax egy szirten ért földet és kicsatolva magam, sietve szálltam le róla, majd indultam el a zöldellő fűrengeteg felé.

Daemon is leevickélve lépdelt közvetlen utánam és közben a nevemet ismételgette.

– Attól, hogy nem hagytalak leesni, nincs jogod követni és hozzám szólni! Elárultál!

Dühösen megragadott, lendületemet megtörve, amit nem hagyhattam szó nélkül, így tehetetlen haraggal ráüvöltöttem.

– Engedj el!

– Nem! – rázta meg a fejét makacsul. – Nem szándékozom téged ismét évekre elveszíteni! Nem tékozlok el több időt az életemből arra, hogy magányosan, nélküled létezzek! Veled maradok!