A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

87.

Még bementem a nagyfiúként viselkedő 12 éves Joffhoz, ki szeretett foglalkozni a kicsikkel, mivel ha velük volt, akkor ő volt a komoly bátyja a bátor, ám kedvtelen Aegonnak és a mi kis bölcs Viserysszünknek. Egyenként elmondtam az elvárásaimat, majd vacsoráig lepihentem.

Daemon, a palotába lépése óta, ahogy most is, egy sima családi vacsorára oly fegyverzettel indul neki, mit egy csatában többen is megirigyelnének. Engem ez nyugtalanított de őt felettébb megnyugtatta, és bárminemű felszólalásomat elhessegette, ebből nem engedett.

Fiaimmal és azok menyasszonyaikkal sétáltunk a kisterembe. Reméltem, hogy Rhaenys is megjelenik de jobbnak látta ha ebből most kimarad. Ő csak a saját házát tartja fontosnak, legszívesebben semleges maradna, nem választana oldalt. Van egy sejtésem, hogy ha rá lenne kényszerítve, hogy letegye voksát, nem engem választana, bár most, hogy kedvenc unokáit elkötelezte felém, már egy hajszállal több az esély, hogy mellém állna, ám Férje áldása nélkül nem hozna meg ekkora döntést.

Alicent már az asztalnál ült, mellette Otto, Vele szemben pedig Helaena a három gyermekével.

Aegon, Aemond és a rég nem látott Daeron az asztal legtávolabbi pontján beszélgettek, ha jól hallottam az italokról folyt a diskurzus. Daeron egyidős volt Jace-szel, komoly felnőtt vált belőle és úgy hallottam a három fiútestvér között ő volt a legnépszerűbb a hölgyek körében, legalábbis Óvárosban.

Leültem Apám üres helye mellé, Daemon szorosan követett, ő utána pedig szépen sorban a gyerekek a kuzinjaikkal.

A fiúk jól elbeszélgettek míg vártunk a Királyra, de én és Alicent a nagy távolságra tekintettel, ami köztünk volt, egy szót sem szóltunk egymáshoz. A mai nap után akár kínosnak is mondhatnám a légkört, de inkább kiélezett volt. Bárki egy rossz szót szól, vagy a fiataloknál elég egy ferde nézés és elszabadul a Hét pokol. A sok férfi erő, ami ebbe a kis terembe bezsúfolódott teljesen elnyomta a nők szelídségét, olyan érzésem volt, mintha egy puskaporos hordón ülnék, ami bármelyik percben az arcomba robbanhat.

Daemon nyugtatóan megszorította a kezem, mit egy feszült mosollyal díjaztam. Tudtam, hogy ha én így érzem magam, akkor ő talán kétszer ennyire ideges, de fura módon úgy tűnt, mintha ő lenne a legnyugodtabb a teremben, még úgy is, hogy nem erről az oldaláról híre.

A szolgák egyre csak pakolták az asztalra az íncsiklandó ételeket, majd végre nyílt az ajtó és a katonák behozták a Királyt a hordszéken.

Én már annak is örültem, hogy egyáltalán volt annyi ereje, hogy tényleg megjelenjen de ő erre rácáfolva, mosolyogva köszöntött minket.

– Mennyire jó itt látni titeket együtt! – mondta és végignézett a körülötte ülőkön.

Alicent egy imára kért engedélyt, mit megkapott, így összekulcsolt kézzel, őszinte áhítattal az arcán belekezdett.