A Múlt Árnyéka

19. Fejezet

Lily mellett Sirius Black állt. Meglepő módon egy árva szót nem szólt Perselushoz, bár ezt Ash gyanította, hogy barátnőjének köszönheti.

- Na, mi volt? – kérdezte izgatottan Lily.

- Mindent el fogok mondani, de előtte Black-el akarok négyszemközt beszélni.

Lily-ék megértően bólogattak, és mivel későre járt már, elindultak vissza a klubhelyiségeikbe.

Ash viszont elindult fel, a hetedik emeletre, nyomában Siriussal. Pontosan tudta, hogy oda kell menniük, mivel másnak a szoba úgyse jelenne meg abban a formában. És az a hely egy tökéletes hely volt ahhoz, hogy elmondjon mindent Siriusnak. Ő maga sem értette, hogy miért is mondja el a fiúnak ezeket, hiszen annyira jóban nincsenek, hogy egy ilyen bizalmas dologba beavassa.

De Ash mégis úgy érezte, hogy muszáj tudnia erről. Talán azért, mert a legtöbb ilyen álomban szerepelt vagy már ő maga sem tudta. Ehhez is egy bizonyos bizsergető érzés társult, de nem olyan, mint az álmaihoz. Ez valamiben más volt, de nem tudta megmondani, hogy miben.

Amikor befordultak a hetedik emeleti folyosóra, a díszes ajtó már ott várta őket. A lány a szeme sarkából látta, hogy Sirius meghökkent, de nem igazán törődött vele. Gyorsan beterelte a fiút a szobába, ami ugyan úgy nézett ki, mint az előző alkalommal, és gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Éppen időben, mivel pont hallotta Frics jellegzetes, csoszogós lépteit.

- Tudod, mi ez a szoba? – ámuldozott Sirius.

- Nem, teljesen véletlenül jöttem erre, és ez az ajtó szintén teljesen véletlenül jelent meg itt nekem.

Megjegyzésére csak egy lenéző mosolyt kapott.

- Igen, persze, hogy tudom, mi ez a szoba. A Szükség Szobája. Már jelent meg nekem. Tudtam, hogy ide kell jönni, mert itt nyugodtan elmondhatok mindent, amit szeretnél tudni. Szóval?

- Hát öhm... Igazából... - húzogatta egyik hosszabb hajtincsét zavartan – Nem gondoltam volna, hogy tényleg van valami, és hogy tényleg elmondanád. De akkor azt kérdezem, hogy mi ez az egész. Miért kellett sürgősen Dumbledore-ral beszélned? Baj van?

- Nem tudom, hogy őszinte legyek. – vallotta be a lány – Vannak álmaim. Nagyon érdekes álmaim. És ezek nem rendes álmok. Mindegyik után tökéletesen úgy érzem magam, mintha átéltem volna már, és egy emlék lenne. Volt, hogy még az álmomban kapott átok nyoma is megmaradt.

- És ezek miről szólnak?

- Általában arról, hogy megtámadnak. – mosolyodott el a lány keserűen – Szívderítő, mi?

- És ezt miért mondod el nekem? Mert nyilván nem csak azért, mert megkérdeztem. – vigyorodott el.

És fején találta a szöget.

- Hát tudod, a legtöbb ilyen álmomban benne vagy, valamilyen oknál fogva. És nem tudom, hogy miért. – azt már a világ minden kincséért sem vallotta volna be, hogy egyszerűen érzi, hogy el kell a fiúnak mondania.

- Felettébb érdekes. – bólogatott még mindig vigyorogva.

- De erről senkinek nem beszélhetsz, megértetted? Sem Potternek, sem senkinek. Mert különben olyan ártást kapsz, hogy a Mungóban sem tudnak meggyógyítani.

- Héj, nyugodj le. Nem köplek be senkinek, ne parázz.

- Ajánlom is.

§

A Siriussal folytatott beszélgetés óta már másfél hét eltelt. Természetesen, Lily-éknek már ezer éve elmondta, hogy Dumbledore-nál mi volt. Mind izgatottan hallgatták, amit a lány mondott, és találgattak, hogy mi lehet ez az egész.