85. Fejezet

925 95 28
                                    

Természetesen Lumpsluck ezúttal is halloweeni bált rendezett, mint minden évben. Ash csak azért ment el, mert egyrészről Sirius könyörgött neki, másrészről meg mert ez volt az utolsó ilyen bálja, és úgy érezte, hogy azért mégis csak meg kellene jelennie. Nem mintha Sirius mellett lett volna más választása, aki szabályosan két egész napon keresztül könyörgött neki. 

Így hát Ash szombat délután fel-alá járkált Lily szobájában, miközben a lány készülődött mellette.

- Nem hagynád abba? - kérdezte unottan a vörös, amikor Ash megtette a második kilométerét a hat méter hosszú szobában.

A hollóhátas nem válaszolt, csak lehuppant griffendéles barátnőjének az ágyára. 

- Kisminkelhetlek? - kérdezte ismét Lily.

- Felőlem. - vonta meg a vállát a lány - De ne szúrd ki légyszi a szemeimet, még szükségem lesz rá. 

§

Másfél órával később Ash már a nagyteremben szorongott a diákok között. Továbbra is utálta a nagy tömegeket, de most legalább nem a sarokban ücsörgött, mint egy évvel azelőtt. Bár, ahogy a lány belegondolt, a sarok szellősebbnek bizonyult, mint a nagyterem közepe.

- Miért van ilyen fancsali képed? - kérdezte Sirius.

- Nem szeretem a tömeget. - mondta a hollóhátas.

- Hát azt látom. - jegyezte meg vigyorogva a griffendéles - Múlt évben sem jöttél el, nem?

- De. Abban a sarokban ücsörögtem. - mutatott a bejárat melletti baloldali sarokra - Jó szar egy este volt. 

- Én már nem is emlékszem a múlt évi bulira. - nevette el magát Sirius.

- Azzal a szöszi griffendélessel voltál.

- Szöszi griffendéles? Milyen... - kezdte, de azonnal el is akadt, amikor beugrott neki a dolog - Oh, az a szöszi griffendéles. Az csak egy kisebb malőr volt, ha mondhatjuk így.

- Malőr? - vonta fel a szemöldökét Ash - Milyen malőr?

- Lényegtelen. - legyintett a griffendéles fiú.

- Meg a nagy frászt! Belekezdtél, akkor most már szépen elmondod! - mondta határozottan a lány.

- Nem akarod tudni, hidd el. 

- De. - vágta rá szinte azonnal.

- Hát jó, legyen. - sóhajtott a fiú - De ne akadj ki.

Ash erre nem mondott semmit, csak felvont szemöldökkel követte az egyik szélső asztalhoz a griffendélest. Amikor odaértek, kérdő pillantással nézett Siriusra.

- Nos?

- Szóval, igazából az egy hülyeség volt a részemről. - kezdte - Akkortájt jöttem rá az érzéseimre irántad, és hát beparáztam. 

Ash még az eddigieknél is összezavarodottabban nézett a griffendélesre.

- Beparáztál? Mégis mi a jó Merlintől?

- Hát izé, hogy nem viszonzod, meg ilyenek. - mondta a földet pásztázva - Ágasnak volt egy idióta ötlete, hogy törjünk be Lumpi laborjába és szerezzünk meg valami gyengébb szerelmi bájitalhoz kellő alapanyagot, mert így akarta elcsábítani Evanst. Nem sikerült, ne nézz így! - tette hozzá gyorsan, amikor a lány szúrós tekintettel meredt rá - Szóval jártunk Lumpsluck laborjában és ott volt egy üstnyi Amortentia. Mivel nem járok RAVASZ szintű bájitaltanra, nem látta még soha igaziból, csak olvastam róla, ezért beleszagoltam, mivel kíváncsi voltam, hogy mit érzek benne. És hát izé... Szóval a te illatodat.

A Múlt ÁrnyékaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora