A Múlt Árnyéka

60. Fejezet

- Őszinte leszek, ez zseniális. - mondta Ash vagy fél órányi nézegetés után - Hihetetlen, hogy ezt ti csináltátok. 

- Nem vagyunk mi olyan ostobák. - kacsintott Sirius.

- Igaz, Remusról eddig is tudtam, hogy okos. - nevetett a lány.

A fiú duzzogást színlelve kikapta Ash kezéből a térképet. 

- Valld be, hogy zseniálisnak tartasz. 

- Álmodban Black. - bökte oldalba - Amúgy, milyen volt a nyarad?

Sirius arckifejezése egy tizedmásodperc alatt változott meg.

- Szokásos. Nem a legjobb. - vont vállat - Anyámék egyre jobban bekattantak. Egész nyáron a vértisztaságról beszéltek, meg hogy a mugliszületésűek mennyire szörnyűek. Végig Tudjukkit istenítették. Teljesen próbálják behálózni Regulust. Rólam tudják, hogy nem tudnak irányítani, de az öcsém más tészta. Csak idő kérdése, hogy mikor kattan be ő is. És őszintén, nem fogom érte hibáztatni. Ennyi negatívitás és manipulálás mellett nem vagyok elég ahhoz, hogy ellenük beszéljek. Emily, a hugrabugos barátja sem elég. Te se. Senki sem. - mondta szomorúan a griffendéles.

- Hátha mégse lesz olyan, mint amit a szüleid akarnak. - biztatta a fiút Ash - Szerintem meg lehet menteni. Mindenkit meg lehet.

- De nem az én családomban. - sütötte le a szemét Sirius - Anyámék már lassan olyanok, mint a nagybátyám. 

- Volans Black? - kérdezte óvatosan a lány.

- Igen. - bólintott - Tényleg, azt hallottad, ami vele történt? 

- Aha, Regulus mesélte. - biccentett a lány halvány mosollyal.

- Örülök, hogy végre odakerült, ahova való. - dünnyögte Sirius - Még ha ez így kegyetlenül is hangzik, megérdemelte.

- Tudom, Sirius. Láttam, amiket művelt, és van egy olyan érzésem, hogy az csak a jéghegy csúcsa. - dünnyögte, miközben a tekintete a mellette ülő fiú alkarjára vándorolt - Még mindig megvan az a heg?

- Milyen heg? - pillantott a lányra, majd követte a tekintetét - Ja, ez? Igen, megvan. Nem hiszem, hogy el fog tűnni. - vont vállat.

- Nekem is ugyan ott van egy. - biccentett a bal alkarja felé Ash.

- Tudom. Mesélted még elsőben karácsonykor. - mosolyodott el halványan a fiú - Amúgy, hogy viseled? 

- Mit? - kérdezett vissza értetlenül a lány.

- Hát apádat. Mondtad, hogy csak július közepén raboltak el.

- Az apám múlt tavasszal meghalt. - mondta tömören a lány - Megölték a halálfalók. 

- Oh, én... én nem tudtam. Sajnálom...

- Ne sajnáld. - mondta a kelleténél hevesebben a lány - Megérdemelte. Ugyan, ez kegyetlenül hangzik, de tudod, miket csinált. Embert ölt. Nem ártatlant, de embert ölt. Már önmagában emiatt megérdemelte volna, amit kapott, de ahogy anyával és velem bánt 10 évig, az csak feltette az i-re a pontot.

- Ez igaz. Egyel kevesebb ilyen ember maradt a világon.

- És legalább megkaptam a széfjét, amiben egy rakat drága kacat van, aminek soha a büdös életben nem fogom a hasznát venni, de legalább tudom, hogy van. - nevetett a lány. 

Ahogy ezt kimondta, véletlenül a táskájára vándorolt a tekintete, ami a kanapé előtt álló kis asztalon hevert a térkép mellett, és beugrott neki valami