41. Fejezet

971 88 12
                                    

- Sirius Orion Black! - kiáltotta Lily másnap reggel, amikor Ash-el karöltve beléptek a nagyterembe - Amikor tegnap azt mondtam, hogy dobd fel a barátnőmet, nem arra gondoltam, hogy juttasd büntetésbe egész júniusra.

Az egész nagyterem elnémult, és mindenki a két griffendéles szóváltását figyelte. Még a tanárok is halkabban beszélgettek, és sokan közülük a vörös hajú lányt figyelte.

- Elhiheted Evans, hogy nem így terveztem. És amúgy is csak egy kis büntetést kaptunk.

- Meg száz pont levonást. - dünnyögte Ash.

- Micsoda? - lepődött meg Sirius, majd gyorsan kirohant, hogy ellenőrizze a homokórát és visszarohant.

- Igen, te idióta, miattad vesztettük a házkupát. - szikrázott Lily szeme, majd szó nélkül levágódott a Hollóhát asztalához.

A teremben még pár percig csönd honolt és Sirius is megilletődve pislogott barátaira.

§

Pár héttel később Ash a Roxfort Expressz tömött folyosóján lépkedett és barátait kereste. Hosszas sétálás után végre megtalálta az egyik utolsó kupéban Lily-éket. 

- Már azt hittem, hippogriff-háton mentek vissza Londonba. - mondta, miközben ládáját próbálta feltornászni a poggyásztartóra.

- Későn értünk ide, na. Csak itt volt hely. - mondta Lily - Amúgy írtam levelet anyuéknak, hogy jöhetsz-e és beleegyeztek. Szívesen látnak most is és bármikor.

Ash elmosolyodott a hír hallatán, mivel nagyon kedvelte Lily szüleit, és még a kissé eléggé ellenszenves és undok húgával is viszonylag jól kijött. Három évvel ezelőtt, amikor megismerte a vörös hajú lányt, sose hitte volna, hogy ilyen közel kerülnek egymáshoz és ennyire jóban lesznek.

Sötétedett már, amikor a vonat ablakából feltűnt a távolban London és a félreismerhetetlen fényei. A lány imádta ezt a részét is a roxforti életnek. Imádott az Expresszen évente kétszer utazni, figyelni, ahogy végigszáguldanak Skócia és Anglia szebbnél szebb tájain. A nyarak voltak az év legrosszabb részei, bár Ash merte remélni, hogyha Lily-éknél marad, akkor erről is megváltozik majd a véleménye. 

Hamarosan megérkeztek a King's Cross pályaudvarra, ahol a két lány elköszönt Perselustól és Damientől, majd elindultak a pályaudvar kijárata felé, ahol Lily szülei ácsorogtak és integettek a két lánynak.

- Ash, örülünk, hogy látunk! - köszönt Lily édesanyja mosolygósan.

- Én is örülök, hogy látom önöket, Mr. és Mrs. Evans! - köszönt vissza szintúgy mosolyogva Ash.

- Ugyan kérlek, tegezz minket. - szólalt meg most Mr. Evans.

- Anya, Petunia nem jött? - kérdezte látható szomorúsággal Lily.

Ash-nek derengett valami, hogy barátnője nővére nem igazán rajong az egész varázsvilágos dologért, de Perselus szerint csak féltékeny volt.

- Tudod kicsim, hogy hogyan viszonyult Tuney a varázslókhoz. - simította meg lánya karját Mrs. Evans.

§

Éjszaka volt már, amikor Ash-ék megérkeztek Cokeworth határába. Út közben Lily-vel megbeszélték, hogy másnap mennek át a lányhoz összepakolni. 

Ugyan Lily-éknél volt egy vendégszoba is, amit Ash békében birtokba vehetett volna, inkább mégis barátnője ajánlatát választotta, így a vörös hajú lány szobájába költözött. 

A Múlt ÁrnyékaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora