A Múlt Árnyéka

49. Fejezet

- Te, Perselus Piton, aki életében nem szegett még szabályt, te akarsz velem leszökni Roxmortsba? - kérdezte vigyorogva Ash.

- Ennyire hihetetlen? - kérdezett vissza nevetve - Inkább gyere, még mielőtt meggondolom magam.

- Igen, ennyire hihetetlen... - suttogta magának a lány, miközben elindultak lefelé a Hollóhát Tornyából. 

§

Roxmorts utcái ilyenkor még az eddiginél is tömöttebbnek bizonyultak. A macskaköves utcákon, amiket most vastagon hó lepett, megannyi boszorkány és varázsló lófrált. Sokak csak a kirakatokat nézegették, míg mások sietősen igyekeztek egy-egy bolt felé, és voltak csoportok, akik csak egyszerűen sétálgattak a kis falúban, kezükben meleg italokat szorongatva.

És ott voltak Ash-ék, akik a lehető legkevésbé próbáltak feltűnőek lenni, ami nem éppen sikerült, mivel mind a ketten egy-egy, a saját házuk címerével díszített pulcsit viseltek. 

- Lehet, ez mégsem volt a legjobb ötlet a részemről. - suttogta barátjának Perselus, amikor már harmadszorra fordultak be egy sötét sikátorba, mivel szembejött egy tanár.

- Sanszos, de ha már itt vagyunk, akkor ne forduljunk vissza. Szeptember óra nem is jöhettünk le ide.

Pár percnyi néma sétálás után megérkeztek ahhoz a helyhez, ahol anno Ash kihallgatta azt a bizonyos halálfalót és idézőt.

A Szárnyas Vadkan lepukkant, ütött-kopott bejárata előtt álltak. 

- Te már jártál itt? - fordult a fiú Ash-hez.

- Aha, egyszer Siriussal. Nem épp a legtisztább hely, de nincsenek sokan, és a tanárok nagy része sem jár ide. - mondta a lány, majd elindult a pult fel.

Nem sokan tartózkodtak a kocsmában ahhoz képest, hogy kint az utcákon mennyi ember lófrált. A csapost leszámítva az egyik sarokban ücsörgött egy kapucnis fazon, a pultnál egy vörös hajú-szakállú férfi, mellette pedig egy púpos, kopasz. Ash kért két üveg vajsört, majd becsusszant az egyik koszos ablak melletti asztalhoz. 

- Már akartam kérdezni, hogy mennyire volt nehéz létrehozni egy varázslatot? - kérdezte a vele szemben ülő Perselust, miközben belekortyolt az italába.

- Nem volt túl könnyű, de azzal a könyvvel, amit mutattam, viszonylag könnyen megértettem, mit hogyan kell csinálni. - vont vállat - Miért?

- Csak mert... - kezdte a lány - Már egy ideje gondolkozok egy bizonyos varázslaton, de fogalmam sincs, hogy menne-e. Olvastam, hogy rosszul is elsülhet az egész dolog.

- Csak akkor, ha valami veszélyes varázslattal próbálkozol. Azért mondom, nem érdemes annyira rágörcsölni a dologra. Szerintem vágj bele. - tanácsolta a mardekáros fiú.

Ash elmélyülten bólogatott.

- Amúgy, milyen jellegű varázslaton gondolkozol?

- Hát, igazából eddig csak egy nagyon felületesen kidolgozott ötletem van. - vallotta be a lány - Valami olyasmi lenne, mint amit a merengőben látunk. Szóval mások emlékeit nézhetem meg, vagy éppen a sajátomat adhatom át másoknak. 

- Olyasmi, mint a legilimencia? - kérdezte izgatottan Perselus.

- Kicsit más. Nem tervezném olyan kínzóra. - mosolyodott el halványan - Meg, ahogy mondtam, a saját emlékeimet is át tudom adni vele, ha akarom, és ilyet a legilimenciával nem lehet, legalábbis tudtommal.