A Múlt Árnyéka

75. Fejezet

Ash végül megvárta a napfelkeltét az ablakában. Aznap indult el mindenki haza karácsonyra, így a kastélyban délutánra újra csak maroknyi ember marad.

Hét óra körül elkezdett készülődni és elindult le a nagyterembe reggelizni. Szerencséjére még senki nem tartózkodott lent, így teljesen egyedül ücsörgött az egész teremben. Miután sikerült pár falatot legyűrnie, a könyvtár felé vette az irányt. A diákok csak tizenegykor indultak el London felé, így Lily-től még el tudott köszönni.

Ash maga sem tudta, miért ment a könyvtárba. Talán csak ott tudott megnyugodni. Tudta, hogy beszélnie kell Regulussal, nem hagyhatja, hogy az álma bekövetkezzen. Ezúttal nem fogja elhallgatni, mint az RBF utáni dolgot. Már azt is megbánta, ezért elhatározta, hogy ha Regulus marad a szünetre a kastélyban, Ash addig fogja hajkurászni, amíg a fiú hajlandó nem lesz meghallgatni. Ha kell, a klubhelyiség bejárata előtt fogja várni. 

A könyvtár, látszatra teljesen üres volt. Egy lélek sem lézengett a polcok között. Ash éppen egy varázslényekről szóló könyvet próbált levenni az egyik magasabb polcról, amikor hirtelen két sorral odébb egy tompa puffanást és dünnyögést hallott meg. A hollóhátas kidugta fejét a folyosóra, majd mikor nem látott semmit, elindult a hang forrása felé.

A legkevésbé számított arra a személyre, akit megpillantott. Befordulva a sorra egy jégkék szempárral találta magát szemben. Ash felfigyelt a fiú szemén gyorsan átsuhanó bánatra, ami beigazolta gyanúját, hogy nem akarta azokat mondani, amiket. De ez amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment. A mardekáros felöltött egy kifejezéstelen álarcot, és úgy meredt a hollóhátasra.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte semleges hangon.

Ash, ahogy Regulus kék szempárjába nézett, érezte, hogy könny szökik a szemébe. Képtelen volt nem az álmára gondolni. Szemei előtt újra és újra lejátszódott az a jelenet, ahogy a tucatnyi inferus berángatja a fiút a tó hideg, sötét vizébe.

Feltehetőleg Regulusnak is feltűnt a lány könnybe lábadt szeme, mivel egy fokkal megenyhült az arckifejezése.

- Baj van? - kérdezte sokkal lágyabb hangon.

- Mit... - kezdte a hollóhátas remegő hangon - Mit tudsz az inferusokról?

A mardekáros felvont szemöldökkel meredt a lányra.

- Sötét varázslók által feltámasztott holttestek. - adta meg a választ - Miért?

- És tudod, hogy mi hatásos ellenük? Hogy mivel tudod magad megvédeni tőlük? - kérdezte újból a lány, figyelmen kívül hagyva a mardekáros előbbi kérdését. 

- Tudtommal semmi. Megvédeni magad is csak úgy tudod, ha elmenekülsz. Nem élnek, így a fájdalom nincs rájuk hatással. - vont vállat Regulus - Miért?

Ash pár pillanatig meredt maga elé, majd, amikor érezte, hogy az első könnycsepp elhagyja a szemét, erőt vett magán, leküzdötte a torkában lévő gombócot és rekedtes hangon megszólalt.

- A tűz. A tűz az egyetlen, ami használ ellenük. 

Regulus még az eddigieknél is értetlenebb arckifejezéssel nézett a lányra.

- Nem tudom, mi történt, de látszik, hogy baj van. Gyere, keressük meg Siriust. - ragadta meg a lány vállát és már indult volna el a bejárat felé, amikor Ash elkapta a fiú csuklóit.

- Jegyezd meg, amiket mondtam. Kérlek. - nézett továbbra is könnyezve a mardekárosra.

Regulus zavartan bólintott párat, majd elindult kifelé ismét a könyvtárból, maga után húzva a lányt. Ash nem figyelte, hova mennek, csak próbálta visszanyelni kikívánkozó könnyeit. Nem akart a mardekáros előtt sírni. Nem azért, mert gyengének látszana, vagy félt a fiú reakciójától, egyszerűen nem akarta még jobban megijeszteni Regulust. A mardekáros nem hülye, így is lejött neki, hogy valami nem stimmelt.