A Múlt Árnyéka

94. Fejezet

Nagyon durva, hogy megírtam már mind a hét évet. Még mindig nem fogtam teljesen fel. Pedig amúgy mostantól kezdődik a lényeg, meg innentől jönnek az izgalmasabb részek. Hjaj, mik lesznek még itt, te jó Merlin. :D Remélem, ti is annyira várjátok már, mint én. :)

Basszus, megint háromkor posztoltam. 

Ash Sirius társaságában hoppanált a King's Crossról egyenesen Cokeworth városkába. Mivel a lány nem akart Norvégiába menni, azt látta a legjobb ötletnek, ha az egykori házában telepednek le. Afféle bázis gyanánt.

Ash még utoljára a vonaton beszélt Regulussal. Újból elhintette neki, hogy az inferusokat tűzzel lehet elpusztítani, és vigyázzon magára. Ugyan a mardekáros fiú továbbra is értetlenül nézett a lányra, bőszen bólogatott, és megígérte neki, hogy úgy lesz. 

Így hát Ash végül ismét abban a romos, koszos házban kötött ki, ahol a gyerekkorát töltötte. Belépve az ajtón egy rendezetlen, porlepte nappali várta, tele törött üvegekkel, kitört ablakdarabokkal és felborított bútorokkal. Ash egy pillanat alatt intett a pálcájával és minden visszaállt a helyére. Az üres alkoholos üvegeket és dobozokat összegyűjtötte egy kupacba, majd egy jól irányzott robbantó átokkal apró porszemekké robbantotta mindet. 

Az első pár nap békésen telt. Siriussal megoldották, hogy mindig legyen víz és áram, bármiféle vízvezeték és kábelek nélkül. Senki nem tudta, hogy hol voltak, mivel a lány nem akarta egyelőre bevonni a többieket. Előtte fel szeretett volna állítani egy Fidelius-bűbájt, ami megvédi teljesen a betolakodóktól a házat. 

Nagyon sokat kutakodott ez után, még Dumbledore segítségét is kérte, és így is egy hónapba telt, mire felállította a varázslatot. 

Augusztus közepére lett kész mindennel és Siriussal úgy egyeztek meg, hogy ő maga lesz a titokgazda. Ezalatt az idő alatt szinte teljesen felszívódtak, még barátaik sem tudták, hogy hol vannak. Mikor Ash úgy gondolta, hogy már biztonságos velük találkozni, elküldött Alpharddal négy levelet Jameséknek, ahova Lily is költözött, Remusnak, Peternek és Damiennek. Perselust maga kereste fel, tekintve, hogy egy utcával odébb lakott, és még nem lépett le onnan. 

Mikor Ash elindult a Fonó Sor irányába, megannyi nosztalgikus emlék jutott eszébe. Mennyit járkáltak azon az utcán Perselussal még a Roxfort előtt. Ash az emlékek hatására szélesen elmosolyodott és úgy tette meg azt a hátralévő pár métert.

Amint a ház bejáratához ért, mosolya azonnal le is hervadt. A házból hangos veszekedés szűrődött ki. Ash ki tudta venni Eileen hangját és egy férfiét, aki nem Perselus volt. A lány küldött egy nyitóbűbájt a bejárati ajtó felé, majd óvatosan kinyitotta azt.

A kis előszobán végighaladva a nappaliba jutott. Először csak résnyire nyitotta ki az ajtót, amin keresztül csak az ablaknak háttal álló Eileent látta. De az is elég volt, hogy cselekedjen, tekintve, hogy a nő arcán több kisebb-nagyobb seb éktelenkedett és védelmezőleg előreszegezte a pálcáját.

Ash benyitott a szobába előreszegezett pálcával és azonnal felmérte a helyzetet. Eileennal szemben állt Perselus apja, akiről a lány mindig is tudta, hogy hasonló kaliberű volt, mint a saját, nem vér szerinti apja. 

A férfi már indult volna Ash felé, de a lány gyorsabb volt: elmormolt egy stuport, ami az átellenes falhoz vágta a férfit. Eileen hálásan nézett a lányra, mivel ő nem szeretett ilyeneket csinálni.

- Örülök, hogy itt vagy Ash. Nem kenyerem az ilyen jellegű ellentámadás. Csak akkor, ha muszáj. - mondta halkan.

Ash halványan mosolyogva biccentett.