Eredetileg kétfelé vettem volna a részt, de nem lett olyan hosszú, mint ahogy azt terveztem. Remélem, nem lett annyira összecsapott a hydrás rész, én kicsit annak érzem. A fejemben olyan jól nézett ki, aztán elkezdtem írni, és rájöttem, hogy hát egyáltalán nem olyan fasza, mint ahogy én azt gondoltam... XD
Ash-ék kénytelenek voltak egy újabb újholdat megvárni, mivel akkor volt a legegyszerűbb dolguk. Amint az eljött, a kis csapat felkerekedett a közeli mocsár felé.
A lány az egész úton ideges volt. Egyrészről, mert félt, hogy valakinek baja esik, ne adj isten akár meg is hal; másrészről meg félt attól, hogy a hydra mérge mégsem lesz elég erős a horcruxok ellen.
A mellette sétáló Sirius sem volt éppen nyugodt. Görcsösen szorongatta a kardot és maga elé bámulva lépkedett a fűben. Ash tudta, hogy ilyenkor ideges és nem érdemes hozzászólni.
Aki még erősen izgult, az Damien volt. Nekik kellett az állat közelébe menniük, így ők voltak a legnagyobb veszélyben. A többiek mind távolabbról lődözték a hydrát a különféle varázslataikkal.
Amint a mocsárhoz értek, mindenki elmormolta az újonnan kifejlesztett varázsigét, majd Ash vezetésével elindultak a barlang felé. Nem is kellett addig eljutniuk, mert amint körülöttük megmozdult a víz - tekintve, hogy Ash köpenye beleért, így felborzolta a tükrét -, a hydra agresszíven kiemelkedett belőle és hét fejével meredt a nyolc fiatalra. Mivel az állat mind a szárazföldi, mind a vízi rokonai jegyeivel rendelkezett, így fejét nem csak ékes szarvak, hanem kétoldalt, ahol a nyakához kapcsolódott, uszonyok is tarkították. Bőrét zöldeskék pikkelyek borították és hátán hatalmas, hegyes tüskék futottak végig egészen a farkáig. Négy lába volt, szembemenve a vízi hydrákkal, amik sokkal inkább voltak kígyószerűek, ezáltal lábuk sem volt.
- Vissza! - kiáltotta Ash a többeknek.
Damien és Sirius kivételével mindenki hátrébb húzódott. Röpködtek a különféle színű varázslatok, amik nem igazán hatották meg az állatot, tekintve, hogy boldogan köpködte a mérgét Ash-ék irányába, amit ők nem győztek a pajzsbűbájjal kivédeni.
Viszont sikerült annyira elterelniük az állat figyelmét, hogy a két fiú a láthatatlanná tévő köpeny alatt a hydra mögé került és levágta az első fejet. Csakhogy Damien nem reagált elég gyorsan, így kettő azonnal visszanőtt a helyébe, így már a hétfejű hydra nem hétfejű volt, hanem nyolcfejű. Ash szívesen csapta volna magát arcon, de nem akart bekapni egy-egy köpetet a varázslénytől.
Miután sikerült a két új fej figyelmét is elterelni Siriusékról, Ash küldött egy 'ezt most ne rontsátok el, idióták' tekintetet a két fiú felé, majd figyelte, ahogy Sirius ismét levágja az egyik fejet, Damien meg villámgyorsan nekikezd elégetni a csonkot a kék lángcsóvájával. Miután sikerült, egy halvány mosoly kúszott a két fiú arcára, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy a hydra beszüntesse az Ash-ék ellen indított támadását és Damienék felé figyeljen.
A két fiú ezúttal is villámgyorsan magukra rántották a köpenyt és feltehetőleg már valahol máshol voltak. Ez be is bizonyosodott, amikor megjelentek az állat túlsó oldalán. Nyilván hoppanáltak, így könnyebb volt mozogni, mintha ide-oda rohangálnának az állat körül.
Amíg a hydra kereste Siriusékat, ők újból akcióba lendültek és levágtak egy újabb fejet, Damien meg elégette a csonkot, ami maradt. Ash ekkor intett a többieknek, hogy kövessék. Egy adag robbantó átkot és hátráltató ártást kapott a hydra a hatfős csapattól, amíg Siriusék ide-oda hoppanáltak, vagdostak és égettek az állat körül.
A hydra minden egyes fejvesztés után éktelen haragra gerjedt és ott próbálta elpusztítani a két fiút, ahol tudta, de mivel a köpeny alatt hoppanáltak, ez nehéznek bizonyult neki. Nagyon lassan ment a procedúra, egyszer-kétszer visszanőtt a fej, de végül több órányi szenvedés és vért izzadás után már csak a halhatatlan fej maradt hátra.

YOU ARE READING
A Múlt Árnyéka
FanfictionAshley Silverman első pillantásra teljesen normálisnak tűnő lány. Ám egyik nap kiderül, hogy ő minden, csak normális nem. Miután megkapja levelét a Roxfortba, egyre több különös dolog történik vele. Új barátokat szerez, de a boldog gyereklét nem sok...