69. Fejezet

1.1K 98 107
                                        

Ash hétfő reggel izgatottan ébredt. Felöltözött, majd lerohant a nagyterembe. Még meg kellett szoknia, hogy a Hollóhát asztalánál barátai közül egyedül Damient találta.

- Jó reggelt! - köszönt a fiú - Itt az órarended.

Ash gyorsan végigfutotta. Egész jónak bizonyult, jó sok szabad órája volt. Legalábbis az előző évi óraszámához képest.

- Amúgy Dumbledore kihirdetett egy hatod- és hetedéveseknek szóló szakkört. Már amióta a Roxfortban vagyunk, ez azóta elérhető, csak ugye eddig mi nem mehettünk rá. - hadarta a hollóhátas fiú.

- Térj a lényegre, Dam. - mondta mosolyogva Ash, miközben töltött magának egy bögre fehér teát.

- Szóval ugye még ezer éve az idéző tanárok belekezdtek kicsit az idézés tanításába alapszinten. És most ők tartanak egy szakkört, ahol megtanulhatunk pálca nélkül varázsolni. De úgy rendesebben. Múlt év végén mesélte az egyik akkor hetedéves idéző, hogy olyan szintű bűbájokat meg tudott csinálni pálca nélkül, mint a stupor vagy a pajzsbűbáj.

Ash kerek szemekkel bámult a vele szemben ülő fiúra.

- Ez nagyon király! Hol lehet rá jelentkezni?

- A klubhelyiségbe függesztettem ki reggel a Roxmortsi dátummal együtt. Ott lehet feliratkozni rá.

§

Az év első órája Ash számára sötét varázslatok kivédése volt. Idén, meglepő módon, maradt az előző évi tanár.

A teremben mind a négy házból gyülekeztek már diákok, mivel RAVASZ szinten az órák már összevonva voltak. Damiennel kerestek egy kellemes helyet az egyik ablak mellett, majd leültek és a lány kinyitotta a könyvét.

Még a nyáron megnézegette a hatodikos anyagot, és úgy tűnt, minden tantárgyból a nonverbális varázslás lesz a fő anyag. És ha Ash képes lesz hetedév végére elsajátítani a pálca nélküli varázslást, a nonverbálissal kombinálva egy esetleges párbajban hatalmas előnyre tehet szert.

Kicsivel az óra kezdete előtt érkezett meg Lily, aki Ash előtt foglalt helyet, tekintve, hogy a hollóhátas mellett nem volt hely, majd Perselus és Rosier is beesett. Pont a harangszókor érkezett meg James, Sirius és Remus, akik Ash-ék mögött foglaltak helyet. Kivéve James, aki vigyorogva csüccsent le Lily mellé.

A professzorok első órán továbbra is a megszokotthoz tartották magukat, és elmondták többek között, hogy mire számíthatnak a diákok a hatodév során, meg ilyenek. Kivételesen McGalagony professzor sem kezdte az órát jegyzeteltetéssel. Mivel hétfőn és csütörtökön dupla bájitaltan óráik voltak, így bőven lehetett főzőcskézni. Lumpsluck az első órán még nem főzetett semmit, csak ismertette a dolgokat, majd egy nagyobb üstöt szedett elő az egyik szekrényből és a tanáriasztal közepére rakta.

- Kedveseim, gyertek közelebb. - mondta mosolyogva a rozmárbajszú professzor - Ki tudja megmondani, mi van az üstben?

Ash belepillantott a spirálisan gőzölgő üstbe, majd azonnal felismerte a gyöngyházfényű bájitalt és a keze a magasba lendült.

- Miss Silverman? - kérdezte mosolyogva.

- Amortentia, uram. A legerősebb szerelmi bájital.

- És esetleg azt is meg tudod mondani, hogy mik a főbb jellemzői a bájitalnak?

Ash bólintott, majd sorolni kezdte.

- Többek között a spirálisan felfelé szálló gőzéről és a gyöngyházfényű színéről lehet könnyen felismerni. Emellett mindenki azt az illatot érzi, amit a legjobban szeret.

A Múlt ÁrnyékaStories to obsess over. Discover now