A Múlt Árnyéka

37. Fejezet

Úristen, emberek, ez eddig a leghosszabb fejezetem. Több, mint 2000 szavas. Jó olvasást. :)

- Szóval, mit keresel itt? - kérdezte Ash karba tett kézzel.

- Csak beszélni szerettem volna veled. - mondta Sirius egy félmosoly keretében - Csak megbeszélni azt, ami történt. 

Ash bólintott, majd szó nélkül elindult a Szükség Szobája felé. Az utat néma csöndben tették meg, amit Ash nem is bánt, mivel tudta, hogy olyan dolgokról kell majd beszélnie Siriussal, ami a lánynak nem jó emlék. Sőt, kifejezetten rossz.

§

Egy hosszas séta után megérkeztek ahhoz a falhoz, ami a szoba bejáratát rejtette. Ash háromszor elsétált a fal előtt, miközben egy nyugodt helyre gondolt, mire megjelent a már számára jól ismert, díszített ajtó. A szoba belseje most egy egyszerű nappalira emlékeztette a lányt.

- Tehát? - kérdezte Ash, miközben levágódott az egyik kanapéra.

- Miért akadtál rám ki annyira pár hete? - kérdezte Sirius, miközben leült a lánnyal szemben - Mert tuti nem csak azért, amiket említettél. Van valami más is, jól sejtem?

Ash bólintott, de nem nézett fel a fiúra. Csak a talárja szélét babrálta, és próbálta összeszedni gondolatait.

- Igen. Jól sejted. - szólalt meg vagy fél perc után.

Megint hosszas csönd következett, amit most a fiú tört meg.

- Akarsz róla beszélni? Mármint, ha nem, az se baj, csak... 

- Tudod, nekem kellett iskolába járnom, mielőtt idejöttem. Nem tudom, hogy ez a varázsló családokban hogyan van, de mivel én a muglik közt nőttem fel, nekem muszáj volt. - kezdte vontatottan - Sose voltam egy tipikus gyerek. Mindig is különc voltam, ami miatt kinéztek már az általános iskolában is. Sose voltak ott barátaim. Igazából Perselust leszámítva nagyon sokáig egy barátom sem volt. De nem ez volt a legrosszabb.

Kis szünetet tartott, mivel érezte, hogy egyre növekszik a torkában az a bizonyos gombós. 

- Egy évvel mielőtt a Roxfortba jöttem volna, egy csapat az osztályomból elkezdett állandóan megalázni, kicsúfolni és mindenféle módon bántani. Az év végére ez majdnem a fizikai bántalmazásig fajult. Szerencsére akkor június végén töltöttem be a tizenegyedik életévemet, szóval többet nem kellett visszamennem abba a borzasztó iskolába. Akkoriban egyedül Perselussal voltam baráti viszonyba, bár nem sokkal a születésnapom előtt ismertem meg Lily-t is. 

- Nagyon sajnálom, meg minden, de ez hogyan kötődik ahhoz, hogy haragszol rám? - kérdezte Sirius felvont szemöldökkel.

- Ha hagynád, hogy végigmondjam, megtudnád. - mondta mosolyogva Ash - Igazából nem ez a fő indok. Ez csak annyiban kapcsolódik, hogy bennetek is néha azt a bandát látom, akik anno engem is bántottak. Hiába kedvellek titeket, néha tényleg gyökér módon viselkedtek, és nem csak Perselussal, hanem másokkal. Bár ez közel sem olyan durva, mint amit én kaptam. De azért mégse kellene ezt csinálni.

- Jó, majd meglátom, mit tehetek. - mondta mosolyogva - De folytasd, úgy érzem, van még valami.

Ash ismét bólintott.

- Tudod, még múlt évben megtalálták anyát. Valami erős átok miatt megőrült. Most nem tudom, mi van vele, mert már több, mint fél éve nem jártam nála, de gyanítom a Mungóban kezelik. 

- Erről jut eszembe, nyáron küldtem neked egy levelet, de nem válaszoltál rá. Emiatt?

- Nem, az egy teljesen más történet. - mondta keserű mosollyal Ash - Apámról kiderült, hogy varázsló. Sose tudtam róla, sose mondta, igazából ötletem sincs, hogy miért titkolta több, mint tizenhárom éven keresztül. De biztos jó oka lehetett rá.