A Múlt Árnyéka

4. Fejezet

Ash a kilenc és háromnegyedik vágányon állt a Roxfort Expressz mellett. Még mindig nem hitte el, hogy ez igaz, pedig már egy ideje tudta, hogy be fog ez mind következni. A levél előtt, még ha valahol nagyon mélyen is, de félt tőle, hogy ez az egész varázsvilágos dolog csak egy mese. Hiába tudta nagyon jól, hogy mikre képes, hiába mesélt egy egész nyáron keresztül Perselus a varázsvilágról és mutatta meg, hogy ő is képes különös dolgokra, Ash még így is félt, hogy valahogy mégis csak egy mese az egész.

De most, hogy ott áll a vonat előtt, hogy látta az Abszol utat, tudta, hogy ez az egész valóság. Tudta, hogy estére egy kastélyban lesz csomó boszorkánnyal és varázslóval és tudta, hogy az egész élete megváltozik. És hihetetlenül boldog volt. Boldog volt, hogy végre olyanok veszik körül, akik olyanok, mint ő. Örült, hogy végre elszakadhat attól a borzasztó helytől, amit a muglik iskolának neveznek. Ahol állandóan csak csúfolták, bántották és kiközösítették.

És Ash el is érkezett ahhoz a gondolatmenetéhez, ami az Abszol utas incidens óta kavargott a fejében. Hogy mi van, ha mégse úgy fog menni minden, ahogy azt ő gondolta. Mi van, ha a Roxfortban is ki fogják nézni.

Két gondolatmenet között belebegett elé egy sápadt arc meg egy fekete szempár.

- Szia Ash! – köszönt Perselus és megölelte a gondolataiból éppen csak felocsúdott lányt. – Azt hittem, hogy már a vonaton vagy.

- A cuccomat már felpakoltam és anyutól is elköszöntem. Sajnos nem tudta megvárni a vonat indulását, ezért már fél órája itt vagyok. – szomorodott el a lány. – De kijöttem a peronra, hogy megkeresselek. Már bepakoltam egy kupéba. – kacsintott a lány.

- Oké, mehetünk.

- Lily merre van? Azt hittem, hogy ő is csatlakozik.

- Ő már felszállt a vonatra, majd ott megkeressük. Gyere, indul a vonat. – azzal karon ragadta a lányt és felhúzta a vonatra. Éppen látott egy fekete sörényt, aki szüleitől köszönt el, aztán becsukódott az ajtó mögötte.

§

Ash el se hitte, hogy utaznak. A táj csak suhant a vonat mellet. Egy ideig szótlanul ültek, aztán Perselus elment megkeresni Lily-t. Így a lány egyedül maradt a gondolataival. Utazik. El sem hitte. Abban a pillanatban olyan boldog volt, hogy akár egy patrónus bűbájt is képes lett volna megidézni, amiről Perselus mesélt neki. Azok a csodálatos varázslatok, amik elijesztik a dementorokat. Ash nagyon várta már, hogy elkezdjen varázslást tanulni. El sem tudta képzelni, hogy milyen lesz saját maga által bűbájokat használni. Aztán majd felsőbb évesként egyéb dolgokat. Ki tudja, talán még átkokkal is találkozhat. Legalábbis Ash titkon remélte. Mindig is az átkok vonzották jobban bár nem tudta, hogy miért.

Kisvártatva belépett Perselus nyomában Lily-vel, aki kicsit dühösnek tűnt. Felszenvedte csomagját a csomagtárolóra és levágta magát Ash-el szembe.

- Mi történt? – kérdezte értetlenkedve Ash.

- Találkoztunk azzal az idióta Potterrel meg azzal a Blackkel, akivel te Ollivandernél. – adott választ Perselus. Mindkettőjük arcán látszódott, hogy lezártnak tartják az ügyet.

Dél tájban megjelent a büfés boszorkány. Ash és Lily csak bámultak meglepettségükben, de végül a fekete hajú lány vett mindenből egy keveset és megosztotta barátaival.

- Mivel ez az első közös utunk nekem meg még maradt egy kis pénzem. – mosolygott barátaira a lány és lerakott mindent maga mellé az ülésre.

A vonatút eseménytelenül telt, leszámítva azt a kis incidenst, amikor elrohant a kupéjuk előtt a már jól ismert Sirius Black, nyomában egy kusza hajú fiúval. Lily és Perselus gyilkos tekintetéből ítélve a kócos lehetett az a bizonyos Potter. Amikor meghallották egy prefektus üvöltését és az azt követő szidást, egymásra néztek és elnevették magukat. Ash csak mosolygott, és azon gondolkozott, hogy ha már ez a két fiú az első vonatúton is kihúzta a gyufát, mi lesz velük a Roxfortban.