70. Fejezet

1.1K 104 54
                                        

Elértük a történet felét emberek. Igen, 140 részes lesz. Emellett önpromó következik: van, aki már látta, de azért megemlítem, hogy elkezdtem lefordítani ezt a könyvet angolra. Nagyon lassan haladok, mert sok, meg ugye közben ezt is írom, de aki tud angolul, és érdekli a zseniális fordításom, azt várom ott is szeretettel. Emellett köszönöm az angol verzióhoz a borítót abigaildov -nak.

És volna még valami gyorsan. Pár kommentben már megemlítettem, hogy tervezek egy másik fanfictiont is. Egyelőre annyit árulok el, hogy az is a Tekergők korában játszódik, csak egy másik oldal szemszögét mutatja be. Talán nem árulok el zsákbamacskát, Regulus lesz az egyik főszereplő. De egyelőre erről ennyit. Ez a projektem majd június folyamán fog kikerülni, mivel egyelőre nincs időm párhuzamosan két könyvet írni. Ha majd eljutottam odáig, jelezni fogom a továbbiakat. Csak meg akartam említeni itt gyorsan, hogy lesznek ilyen terveim is, ha bárkit is érdekel. Na de, elég a beszédből, jó olvasást!

Az év első Roxmortsi kirándulásán Ash és Lily kettesben ücsörögtek a Három Seprű egyik eldugottabb asztalánál. Damien nem ment le velük, mivel be kellett fejeznie egy beadandóját. A két lány egy ideig csöndben szürcsölgették saját vajsörjeiket, mikor Lily megszólalt.

- Mi van veled és Blackel? - kérdezte hirtelen.

Ash a kérdéstől erősen félrenyelt és köhögőrohamban tört ki. Miután levegőhöz jutott, az asztalt kezdte fixírozni, véletlenül sem belenézve a vele szemben ülő lány zöld szempárjába. Az is eléggé árulkodó volt, hogy sápadt arca égett a pírtól, amit a kérdés idézett elő. 

- Nos? - kérdezte újból, széles vigyorral a griffendéles.

- Hogy érted? - kérdezett vissza Ash, továbbra is azt asztalt fixírozva. 

- Most mondjam ki a nyilvánvalót? - kérdezte vigyorogva Lily - Vagy talán még te sem jöttél rá?

- De, igen! - csattant fel a hollóhátas. 

Lily egy cseppet hátrahőkölt a lány kitörésétől, és a vigyora is lehervadt szeplős arcáról. 

- Bocs. Csak ezen kattogok első nap óta. Tudod mit éreztem az amortentiában? Tudod mit? - kérdezte enyhén hisztérikusan Ash.

- Black illatát.

- Igen! - vágta rá szinte kiáltva, amire többen is odafordultak a lányok asztala felé. 

- Akkor meg miért töketlenkedsz? - kérdezte felvont szemöldökkel Lily.

- Mi... Tessék?

- Egyértelműen ő is bír téged. Legközelebb dumáljátok meg, hogy lejöttök Roxmortba és... - hallgatott el a vörös, ahogy elnézett Ash válla fölött - Ne fordulj meg. Ha jót akarsz magadnak, ne fordulj meg.

Lily rémült tekintetét láva Ash-nek muszáj volt megfordulnia. És a látvány hatására érezte, hogy belenyilall a fájdalom a szívébe. 

A Három Seprűbe éppen Sirius lépett be, boldogan viháncolva egy szőke, ötödéves griffendéles lánnyal. Ash gyorsan visszafordult Lily-hez, és próbálta rendezni arcvonásait. Ez nem sikerült.

- Ha gondolod, mehetünk. - mondta a griffendéles, biccentve az üres korsója felé. 

Ash gyorsan kiitta a maradék vajsört, majd Lily kíséretében felálltak és elindultak kifelé. Természetesen Sirius kiszúrta őket, és mosolyogva köszönt neki. Lily visszaköszönt, de a hollóhátas csak ignorálta a fiút és lefüggesztett tekintettel lépkedett kifelé az ajtón. 

A Múlt ÁrnyékaPovești de care să fii obsedat. Descoperă acum