A Múlt Árnyéka

55. Fejezet

⚠️ Nem szoktam ilyet kiírni az elejére, de ez a fejezet az eddigieknél kicsit durvább, szóval aki nem bírja esetleg a horrorabb dolgokat (gondolok itt a holttestek leírására, ilyenekre) annak javasolnám, hogy ne este olvassa. Nem biztos, hogy mindenkire ugyan úgy hatnak a dolgok, ha valaki tudja magáról, hogy nem bírja az ilyeneket, annak javasolnám, hogy nappal olvassa, ha az segít. Aki maradt, annak jó olvasást!

Ash egyedül ücsörgött a vonaton az ablak melletti ülésen, és bámulta a tájat. Cokeworth-t már egy ideje elhagyta, és most a zöld angliai pusztákon és kisebb-nagyobb erdőkön zakatoltak keresztül. 

Már javában július közepe volt, mire végre kiderítette a lány, hogy hol lakik az ex-belügyminiszter. Viszonylag nehéznek bizonyult, mivel vagy egy rakat újságot és könyvet kellett feltúrnia a helyi könyvtárban, mire megtalálta a keresett címet.

Ash leszállt King's Cross pályaudvaron, majd elindult a Marsham Street irányába, ami egy közel 5 kilométeres távnak bizonyult. Mivel nem ismerte a londoni tömegközlekedést, és nem akart elveszni a hatalmas városban, ezért egyszerűbbnek látta, ha gyalog megy, követve a térképén bejelölt utat. Ugyan úgy számolta, hogy egy körülbelül egy órás sétáról volt szó, mégis nekivágott London utcáinak. 

A becsült egy óra másfél lett végül, mivel elképesztő sok ember nyüzsgött a városban. Ash-nek egész végig olyan érzése volt, mintha követték volna, de akárhányszor megfordult, vagy körbenézett, még csak egyetlen egy gyanús alakot sem látott. 

Szerencsére az ex-belügyminiszter, akit a lány keresett, ugyanabban az utcában lakott, mint ahol a Belügyminisztérium is helyet kapott, így könnyű volt megtalálni. 

Végigsétált a Marsham Streeten, és elérte a kereszteződést. Egy hatalmas, puccos, felettébb luxus háznak tűnő épület előtt állt. Újból érezte azt a bizsergető érzést, mintha valaki figyelné, és lassan körbefordította a fejét, de sehol senkit nem látott, mint eddig.

Amikor visszafordult, arra se maradt ideje, hogy sikítson, egy fekete köpenyes alak hirtelen megragadta a felkarját és elhoppanáltak. 

§

Egy romos ház elé érkeztek valami felettébb elhagyatott utcában. Még mielőtt az idegen beráncigálta volna a rozsdás vasajtón, sikeresen le tudta olvasni a közeli utcatáblát. Az épület belül ugyan olyan lepukkant volt, mint amilyennek kívülről tűnt. Hasonlított arra a helyre, ahol két éve megtalálták az anyját az aurorok, leszámítva, hogy itt nem voltak apró csontok és maradványok a padlón. Az idegen berángatta egy sötét, penészes falú szobába, majd akkorát taszított rajta, hogy ettől a lány a földre zuhant. 

A férfi elvette tőle a táskáját, megmotozta, majd otthagyta. Pár perccel később nyílt az ajtó, és Blackwater lépett be, személyesen.

- Miss Silverman! Micsoda öröm, hogy végre megismerhetem kegyedet személyesen. - húzta kegyetlen mosolyra vékony ajkait az idéző - Nem tudom, tudod-e, hogy miért vagy itt.

Ash felvonta bal szemöldökét, majd gunyoros hangnemben válaszolt.

- Nem vagyok hülye, Blackwater. Nyilván a képességem miatt ráncigáltak ide. 

- Ejnye, több tiszteletet vártam egy hölgytől. - ingatta fejét a férfi - Na mindegy, először kezdjünk valami könnyebbel. Crucio!

Ash egész testébe elviselhetetlen fájdalom nyílalt az átok hatására. Eszébe jutott, ami elsőben történt vele Lestrange-ék következtében. Amikor Blackwater végre abbahagyta, Ash zihálva, remegve zuhant a földre.