𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

2. - new, piano

Ajánlatos hallgatni közben:
시작(start over)

Egyedül ébredtem fel. Mélyről jövő sóhajom az egész szobát betöltötte. Nagyon rossz érzésem volt a nappal kapcsolatban, de ezt próbáltam eltemetni. Összeszedtem magam nagyjából, majd felöltöztem. Semmi extra nem volt a ruháimban, mondjuk én sem voltam valami hű de nagy dolog. Belenéztem a tükörbe és nagyjából eligazgattam a hajam. Késznek nyílvánítottam magam, ezért letipegtem az étkezdébe...

Már mindenkit ismertem arcról, de nem nagyon érdekeltek úgy igazából. Elvettem egy tálcát, kiválasztottam a nekem tetsző szendvicset, majd kerestem egy félreeső asztalt és helyet foglaltam. Beleharaptam az ételembe, de egyáltalán nem éreztem finomnak. Nem éreztem semmilyen ízt sem. Üres volt az egész én pedig csak ettem. Nem is voltam éhes, még hányingerem is volt. Magamon érzékeltem néhány szemet, emiatt egyre jobban feszélyezve éreztem magam.

A szobám felé vettem az irányt, hogy lefeküdjek és nézzek ki a fejemből. Néha felállhatnék és elmehetnék nézelődni az ablakhoz, vagy csak bámulhatnám a telefonom kikapcsolt képernyőjét. Izgalmas, mi? Betértem a szobám folyosójára, de mikor megláttam azt az alakot, akit a hátom közepére kívántam, megdöbbentem. Hamar reagáltam, ezért hirtelen visszafordultam, de nem úsztam meg... Utánam kiabált és futni kezdett felém.  Utolért és a vállamra fogva mosolyogva közölte a legrosszabb dolgot:

- Találtam neked egy házaspárt! – jelentette ki izgatottan Jae, én pedig ha lehet jobban elfehéredtem.

- Máris? – suttogtam – Még csak tegnap érkeztem vissza... – húztam el a szám.

- Direkt ajánlottalak be nekik! Higgy nekem, jó lesz! – ezután tolni kezdett a lépcsősor felé. Lassan letogyogtam rajta, mintha a lábaimon 50 kg-mos súlyok lennének. Olyan sokszor mondják nekem, hogy higgyek nekik... Nem fogok, mert csak átvernének. Nem engedem becsapni magam... Amint leértünk megpillantottam egy férfit majd egy nőt. Ami egyből szembetűnt, az az volt, hogy nem koreaiak. Nem zavart, mivel általában nem a külső alapján ítélek, szimplán meglepett. Hosszúnak érezhető percek múlva elérkeztünk hozzájuk.

- Jó napot! – köszöntem illedelmesen és meghajoltam. Ők is követték a példám és egyfolytában mosolyogtak – Min Yoongi vagyok.

- Ő itt a feleségem Lilith Collins – mutatott a hölgyre. Szőke haja kiengedve omlott a hátára, bele napszemüveget tűzött. Egy világoskék ruhát viselt szandállal, ami határozottan jól állt neki. Szép arca volt, nem láttam rajta bármilyen hibát. Nagyobb kék szemei csak úgy csillogtak, amikor engem nézett. Vörös rúzzsal a száján mosolygott felém. Barátságos volt és valamiért nagyon közel éreztem magamhoz őt – Én pedig Adam Collins vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek! – mosolyodott el a férfi is. Ő egy fehér inget viselt farmerral párosítva. Neki mogyoróbarna szemei és arcszőrzete volt, ami illet hozzá. Egyáltalán nem volt tenyérbemászó, hanem simán kedves. Ám ez nem azt jelenti, hogy tényleg az is.

- Na, Yoongi! Menj és szaladj fel a cuccodért! Én addig elintézem a maradék papírokat és már mehetsz is! – bökött oldalba Jae, mire én megforgattam a szemem. Sietve csapódtam be a szobámba és az amúgy sem kipakolt bőröndöm kallantjújáért nyúltam.

- Francba az egésszel! Nyugtot se hagynak az embernek! – morgolódtam hangosan. Zsebre vágtam a telefonom meg a cigim és már kész is voltam. Leszenvedtem magam az emeletről, majd a fiatal párhoz léptem.

- További szép napot! – hajolt meg Jae – Meg ne lássalak itt még egyszer! – fenyegetőzött játékosan. Most mondjam azt, hogy ebben én is reménykedem? Az hazugság lenne. Adam kezébe vette a bőröndöm és már kint is találtam magam az épületből. Egy terepjáró fajtájú autót vettünk célba, ami ki is nyílt a férfinél lévő kulcsnak hála. Hátra beültem, míg Lilith és Adam előre huppantak. Felzúgott a motor és már indultunk is. Olyan gyorsan történik minden, hogy azt sem tudom hol vagyok. Ezért volt reggel rossz érzésem! Le sem kellett volna mennem enni. Inkább bújkáltam volna ahelyett és most nem ülnék itt két idegennel.