𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

60. - visszavágva

Másnap reggel kipihent voltam, de mégis fáradt. Tudtam tegnap eleget gondolkodni, és végül arra jutottam, hogy biztosan én értettem félre valamit. Én lehettem a hibás és én reagáltam túl. Bűntudattal, de új erőre kapva keltem ki az ágyamból és öltöztem fel. Felvettem egy lenge fehér inget és egy bőr nadrágot. A tükörben belőttem a hajam és a vállamra vettem a táskám. Ahogy láttam amit írt Tae, hamarosan itt lesz, mivel elaludt. Én meg hamar készültem el... Pont van időm megkávézni, szóval egy rossz szavam sem lehet. A szokásos medvés bögrémből ittam az americanom. Épp az utolsó kortyokat hörpintettem, amikor a barátom betörte az ajtót kissé pacuhán, és össze-vissza álló tincsekkel.

- Mi van veled? – nézett felém.

- Neked is jó reggelt – forgattam meg a szemem és próbálkoztam boldognak és ugyanolyan gondtalannak érezni magam, mint egy hete.

- Nincs baj? Tök depis hangulatra számítottam és a bunkó énedre – nézett rám értetlenül.

- Ha ha – indultam ki a házból, magam mögött hagyva őt. Bepattantam a kocsiba és úgy vártam a sofőröm. Amint ő is megérkezett, megindultunk – Igazából – kapartam meg a torkom – Rájöttem, hogy igazából én rontottam el a dol-

- Afaszt – nézett rám nagy szemekkel.

- Tessék?

- Ez valami összetettebb sztori – vágott egy szenvedős fintort – Van ez a csávó, aki Hobival van... Nah, az a régi barátja volt és volt köztük valami, tudom is én... A lényeg, hogy Hoseok fél a palitól.

- Hm – húztam el a szám – Hát majd meglátom – vontam meg a vállam. Percek kérdése volt és odaértünk az intézményhez. Engem kidobott, ő pedig sietett tovább, mivel neki is be kellett érnie. Egy nagy sóhaj keretében lépcsőztem fel a bejáratig, majd léptem be az építménybe. Én valahogy sokkal nyomottabbnak éreztem az egész légkört, de próbáltam ezt elrejteni. Az emberek összesúgtak a hátam mögött, ami miatt furán éreztem magam. Történt valami, amíg nem voltam itt?

- Úristen! YOONGS! – támadott le Jungkook – Hát te még élsz? – tette a vállaimra a kezét.

- Persze, hogy élek – nevettem fel.

- Azt hittem rosszabbul fogsz kinézni...

- Tae is ezt mondta reggel – forgattam meg a szemeim – És nincs baj. Teljesen jól vagyok – eresztettem el egy halvány mosolyt. Nem sokkal később találkoztunk Namjoonnal és Jiminnel is. Azt kívántam, hogy bár ne lássam Őt, mégis a szemeim utána koslattak. Hiába meséltek nekem a barátaim, csak a diákokat néztem, hátha feltűnik a tömegben... Ami rövidesen megtörtént. Woojin oldalán sétált végig a folyosón, meg két másik srác is követte őket. Woojin hihetetlenül hasonlított a régebbi Hoseokra. Random megcsókolt pár lányt akiket éppen meglátott, vagy éppen letapizott. Ami miatt egyre jobban kezdett fájni idebent, az az volt, hogy ennek a mocsadék ember oldalán sétál a barátom. Vagyis, a majdnem barátom... Nem mondtuk ki hivatalosan. Lehet, hogy ez a baj...

- Yoongi, próbálj ne oda nézni – suttogta nekem Namjoon, de képtelen voltam megálljt parancsolni magamnak. Autómatikusan néztem végig rajta és ébredtem rá már sokadszorra, hogy mennyire hihetetlenül néz ki.

- Yoongi, igaz? – szólalt meg hirtelen Woojin a folyosó közepéről. A hangját meghallva az egész diáksereglet elhallgatott. Mosolyogva nézett rám, csakis rám. Kemény tekintettel figyeltem végig, ahogy lassan idesétál hozzám, majd néz végig rajtam cseppet sem visszafogottan.

- Mit szeretnél? – tettem karba a kezeim. Egy pillanatra a háta mögé néztem, ahol megláttam Őt, ahogy idegesen az ajkait rágcsálja és kapkodja a szemeit köztem és a köcsög gyerek közt.

- Ha azt mondanám téged, kielégítene a válasz? – vonogatta a szemöldökét. Idegesebben néztem rá, ami valamiért tetszett neki. Nekem már kevésbé – Ha válaszom nem is, én kielégíthetlek – nyalta meg ajkait és lépett hozzám közelebb. Én egy tapodtat sem mozdultam. Nem féltem tőle, szimplán idegesített.

- Én nem vagyok ilyenekre vevő – forgattam meg a szemeim – Van neked elég embered az ilyen fajtából – mosolyodtam el ördögien. A szemem sarkából láttam, ahogy a barátaim tányér nagyságú szemekkel figyelte végig az eseményeket, Hobi pedig a körmét rágta már.

- Hát igen – nevetett fel – De nekem rád lenne szükségem – lépett még egyet közelebb, én pedig egyet hátra. Ha most ugyanott álltam volna, simán a számra tudott volna hajolni. Ezt pedig egyáltalán nem engedhettem.

- Az érzés nem kölcsönös – fordultam sarkon és indultam el egy irányba. Pontosan tudtam, hogy hány ember néz végig rajtam, ahogy - valószínűleg - az iskola legmenőbb srácától egyszerűen elsétálok. Mi lesz még ebből?

Nincs átolvasva... Majd lecsukódnak a szemeim, de ezt a részt még ki akartam tenni. További szép napot/estét/tudomisén!