18. - Hoseok

353 46 4
                                    

Ajánlatos hallgatni közben: day and night

Yoongi szemszöge:

Egyszerűen nem bírtam ott maradni, el kellett jönnöm. A házban mégsem voltam egyedül, mivel már Lilith is visszajött a munkából. Lezavartam annyival a kíváncsiságát, hogy nem vagyok jól és ezért vagyok most itt. Amint beléptem a szobámba, egyből a tetőt vettem célamul. Ugyanúgy kötöttem ki, mint az este...

Egyszerűen megrémisztett ez az egész. Az előző évfordulókon nagyon rosszul voltam. Két hétig nem ettem, csak ittam. Egyfolytában szívtam a szálakat, de ha nem, akkor gondolkodtam. És hogy mi volt a szokatlan ez alkalommal? Most lesz ötödik éve. Öt éve nem sírtam. Öt éve egy ártatlan könnycseppet sem ejtettem. Teljesen kikészültem, mivel ez az egész új hely és emberek visszaadták a mosolyom és a könnyeim. Ez borzalmas volt rám nézve, mert ezáltal olyan sebezhető voltam, mint öt éve. Hiába nem akartam kötődni, mégis megtörtént. Tudtam, hogy nekem kell ennek véget vetnem, mielőtt mélyebbre süllyednék a sok szarban. Ezeket nem fogom tudni lenyelni. Ha még egyszer cigizni fogok annak a kibaszott árvaháznak az ablakánál, akkor olyan szinten össze leszek törve, mint még nem voltam. Nincs annál szarabb érzés, ha elveszítesz valamit, visszakapod, de elveszik tőled. Megfosztanak ettől. Elkezdtem szeretni, elkezdtem boldog lenni és elkezdtem mosolyogni. Öt rohadt éve egyiket sem tettem. Egyiket sem! Minden, még a gondosan felépített falam is szét fog hullani. Mindent elveszítek és... És életem végéig üres maradok...

Kopogás.

Biztosan Tae az. Tudom, hogy a legjobb barátom, de jelen esetben nem akartam a jelenlétét. Hagyjon engem békén.

- Tae, menj el. Egyedül akarok lenni - kiabáltam le. Ezután hátradőltem és felhőket kezdtem figyelni. Már ezekkel is a bajom van. Miért nincsen minden egyes dologban hiba? Miért csak én vagyok tele hibával? Az ég tökéletesen kék, a felhők tökéletes formájúak. Hagyjanak azok is békén! Ezért lecsuktam a szemeim és próbáltam egy kicsit kitisztítani a fejem. Hallottam, ahogy Taehyung felmászik a korlátra és felérkezik hozzám. Kipattantak a szemeim és kész voltam leküldeni őt.

Megmondtam, ho- – itt pedig elhallgattam. Nem Taehyung állt előttem, hanem Hoseok, aki mosolyogva figyelt. Először csak ijedten néztem őt, majd mikor köszönt, gyorsan megtöröltem a szemem és próbáltam rendbe hozni magam. Nem akartam, hogy így lásson. Nem bíztam meg benne, ki tudja kinek fogja kiteregetni ezt az énem. Odalépett hozzám hosszabb lábaival és megfogta a csuklóim. Gyengének éreztem magam mellette. Akármennyire akartam erősnek mutatni magam, nem ment. Nyeltem egyet és belekezdtem abba, ami elsőnek eszembejutott.

- Mondtam már, hogy nem fekszem le ve-

- Nem ezért vagyok itt - szakított félbe - Nem is akarlak megfektetni - jelentette ki, amivel őszintén meglepett. Már nagy nehezen ránéztem, amiért csak jobban mosolyogni kezdett.

- Akkor? – nem értettem miért van itt, ha nem rajtam akar élvezkedni.

- Beszélgetni és itt lenni veled – ezzel még inkább összezavart és kibontva a csuklóim, ültem vissza a peremre. Ő mellém helyezkedett és a vállamra hajtotta a fejét. Meglöktem, direkt arrébb húzódtam, de még mindig hozzám ért.

- Ne már – morogtam. Végül feladtam, mivel akárhogy próbálkozhattam, ha ennyire erőszakos.

- Mondd – sóhajtott. Éreztem magamon azokat a barna szemeket és nyelnem kellett egyet – Miért vagy ilyen végtelenül szomorú?

- Miért érdekel? – kaptam felé a fejem.

- Mert nem jó téged így látni. Érzem, hogy valami rossz dolog történt. Tudom, nem én lennék az első, akit beavatnál – itt felnevetett – de egy idegenebb embernek lehet könnyebb beszélni. A titkod biztonságban maradna nálam. Ha összeveszünk vagy fasz tudja... Valami ilyesmi, akkor sem használnám fel ellened.

- Nem akarok róla beszélni – felhúztam a térdeim és átkaroltam. Oda temettem a fejemet, hátha el tudok bújni egy kicsit – Nem tudsz rólam semmit. Ha elmondanám, akkor még inkább nem értenéd. Az én múltam minden darabkája összekapcsolódik. Ha egy hiányzik, érthetetlen az egész.

- De így meg fullra a sötétben tapogatózok – erre csak vállat vontam és a cigiért nyúltam. Vettem még három dobozzal, mert tudtam, hogy ez biztosan segíteni fog.

- Kérsz? Marlboro – toltam felé a dobozt. Elmosolyodott és kivett egy szálat, majd az öngyújtómmal meggyújtotta azt. Én is így cselekedtem. Később már együtt füstöltünk.

- Miért pont Marlboro?

- Mert ez erős.

- Ezt tőlem tudod! – lökte meg a vállam, mire egy kicsit elmosolyodtam – És mosolyogtál is! Tök jó hatással vagyok rád!

- Az hét szentség...

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ ██ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

Péntek volt már. Tegnap Hoseok egészen este nyolcig maradt velem a tetőn. Rengeteget hülyéskedett és sikerült nehézkesen megnevettetnie. Akkor úgy éreztem, hogy egy picit elfelejthetem azt a sok szart, amibe kevertem magam. Nem sokáig tartott, mivel hazament, nekem meg le kellett mennem vacsorázni. Az pedig idegesítően nagy csendben telt...

Éppen befejeztem az étkezést. Lenyeltem azt a falatot és ittam rá kevéske vizet. A pálcáim a tányér szélére tettem és álltam volna fel, mikor utánam kiáltott még Adam:

- Majd szeretnék veled beszélni – az összes vér kiment az arcomból. Olyan szinten lesápadtam, hogy szédülni kezdtem és hányingerem lett.

- Mit? – fordultam felé. Kicsi, visszafogott mosollyal beszélt velem. Ez megrémisztett.

- Majd megtudod – legyintett. Bólintottam és gyorsan felszaladtam a szobába. Sietősen összedobáltam a dolgaim, hogy indulásra készen legyek, ha arról lenne szó. Amint kész lettem, észrevettem, hogy megint sírok. Ez így nem lesz jó...

Szóval, reménnyel telve néztem elébe a mai napnak, hátha összejön valami jó is. Akkor még nem tudtam, hogy mit tartogat ez az igen érdekes ma.

𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚Where stories live. Discover now