𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

69. - másnap

Valami ismerős kajaszagra nyitottam ki a szemeim. Amit elsőnek észrevettem, hogy az ágyamban fekszem. De hogy kerültem ide? Annyi maradt meg a tegnapból, hogy Hoseok hazado-
Basszus... Eléggé... Hogy is mondjam? Könnyebbnek éreztem magam, hogy kiadtam magamból. Mégis, olyan szinten éreztem azt a fájdalmat, mint tegnap... Ha lehet, még intenzívebb volt ez az érzés...

❝- Mi történt? – néztem rá milliónyi fájdalommal. A válasza volt az utolsó reményem – Mi volt az a meghatározó dolog, ami ezt tette?

- Yo- – itt pedig félbeszakítottam.

- Nem azt akarom hallani, ahogy ismételgeted a nevem! – néztem rá visszafogott idegességgel. Éreztem, ahogy lassacskán megint könnyek gyűlnek a szemembe.

- Nem tudom. Őszintén nem tudom...❞

- Bhasszus – dörzsöltem meg a szemeim és nagyot sóhajtottam. Jelenleg úgy érzem, mintha elveszítettem volna Őt. Azt az embert, aki... Aki a legfontosabb lett számomra az elmúlt időkben. Mit ronthattam el? Valami biztosan történt, amiért így megváltozott... – Aishh – ültem fel és túrtam bele a hajamba.

- Jól hallom, hogy felébredt? – ismertem fel egy hangot az ajtó mögül. Pár másodperc múlva nyílt is az, és belépett rajta Tae nagy mosollyal – Yooooongs! – vigyorgott – HOZTAM NEKED HAPPY MEAL MENÜT! – mutatott rá az asztalomra. Képtelen voltam nem nevetni. Arra a rövidke pillanatra megszűnt bennem az a tátongó űr és fájdalom, ami kitöltött. Taehyungra eddig mindig számíthattam... Nem is tudom, miért maradt mellettem.

- Köszi Tae – mondtam neki halvány mosollyal.

- Nincs mit köszönnöd, tényleg. De tényleg! Én fogom megenni, mivel kiderült, hogy nem ehetsz 'nehéz kaját' – forgatta meg a szemejt – Mindegy! – legyintett és ledobta magát az ágyamra – Mesélj, mi történt tegnap! – lökött oldalba kínos mosollyal. Ezután nagyjából elmondtam neki az este történéseit, ő pedig egyre inkább lett komorabb. A végére már teljesen elhalkultam és köhintenem kellett egyet. Az emlékek hatására gombóc keletkezett a torkomban, amit nem tudtam lenyelni.

- É-és hogy kerültem ide? – próbáltam kezdeni valamit a szituációval. Sikertelenül, természetesen.

- Hát... Tegnap este először hozzám hoztak... Pontabban Hoseok. Fáradtan és szomorúan hozott be téged hozzám. Elmondta mi történt, és szerinte a legjobb lenne nálam, minthogy magánál. Lényegre törő volt... Ezek után szimplán elhagyta a lakást, én pedig rohantam veled ide. Lilithék már halálra aggódták magukat, és teljesen kész volak, amikor megláttak... Hogy mi történt ezek után, tudod jól – sóhajtott.

- Értem – bólintottam lassan. Úristen... Most még inkább össze vagyok zavarodva, mint voltam. Valamiért nem vártam volna tőle azt, hogy elhoz onnan... Meglepő, meglepő...

- Hozok neked szendvicset, mivel a doki azt mondta, hogy könnyebb kajákkal tömjünk – forgatta meg a szemeit – Mindjárt jövök – pattant fel az ágyamról és hagyta el a szobámat. Megint egyedül maradtam... Régebben annyira imádtam egymagam lenni, de most...

❝Szépek a szemeid❞

- Bhazdmeg – döntöttem hátra a fejem a falnak. Nagy levegőket vettem, hogy visszatartsam a belőlem kikívánkozó sírást. Olyan szívesen kiadtam volna most magamból, de nem lehetett. Nem szabad hagynom, hogy valaki meglásson sírni...

❝Az csak egy kezdetleges kapcsolat volt. ❞

- Nhem – töröltem le azt a cikázó cseppet, ami lefelé száguldott a szememtől – Nemh, nhem, nem – sajnos helyébe mégtöbb jött. Nem tudtam mit csinálni. Egy idő után már csak engedtem nekik, aminek az lett az eredménye, hogy sírni kezdtem. Én tényleg próbálkoztam csendben maradni, de nem nagyon sikerült. Még magamnak sem segítettem. Egyfolytában Rá gondoltam... – Mhiért... Mhiért mhentél ehl?

❝Nem tudom. Őszintén nem tudom...❞

---

igazán megszenvedtem ezzel a résszel. a telefonom meghalt, de úgy végleg, ezért a régivel próbálkoztam, ami borzasztóan lassú... remélem, azért nagyjából elviselhető lett '^^

Q:
Mit gondoltok, hogyan fog megoldódni a probléma?

_caps