𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

25. - im here

Ajánlatos hallgatni közben: im here

Hoseok szemszöge:

Éppen a boltba tartottam, mivel teljesen elfogyott minden otthonról, így kénytelen voltam megindulni az ítéletidő ellenére. Szitkozódtam sokszor rendesen, mivel fújt közben a szél is, és ezért gyakran kifordította az ernyőm.

- Ne már! - már majdnem beléptem a boltba, mikor megint megtrollkodott a szél. Idegesen visszaügyeskedtem és beléptem az épületbe. Végigcsöpögtem a sorok között és behajigáltam a szükséges dolgokat. Egy rakat instant ramen meg chicken noodle soup, hozzájuk sok-sok egészségtelen innivaló. Mountain dew, coca cola meg természetesen sprite. Egy kenyeret is becsúsztattam a kajákhoz majd szaladtam a kasszához. Felpakoltam a termékeket, amiket le is csipogtatott a nő. Végül a hátizsákomba süllyesztettem a dolgokat, a pénztárcám is, majd megint megindultam. Hazafelé tartottam és megint kifodult az esernyő, mikor megláttam egy túlságosan is ismerős alakot sétálni a szemközti járdán. Átsprinteltem az úton, mivel pont jött egy autó és nem szerettem volna, ha átgurul a májamon. A - már - előttem sétáló teljesen elázott és úgy látszott, hogy nem nagyon érdekli. Lógatva az orrát mendegélt előre. Elhúztam a szám. A hülyegyerek nem tud magára vigyázni és így hipp-hopp meg fog majd fázni.

- Hé - szedtem gyorsabban a lábaim, így mellé értem. Rám nézett, de abban a pillanatban fordult is el és próbált kizárni engem. Ez tök poén. Pont engem. Belékartoltam és erőszakosan vonszoltam a házhoz. Az esernyőt közben kidobtam a gecibe, mivel már kedvem sem volt törődni annak meggyötört lelki világával. Próbált szabadulni Yoongi, de erősen tartottam. Szó szerint belöktem a házba, szegény majdnem fel is esett.

- Mi a fasz? - nézett rám értetlenül.

- Üdvözöllek szerény hajlékomban megint - sétáltam be a konyhába. Előtte bezártam kulcsra az ajtót majd a kulcsot a szekrény tetejére tettem, mivel alacsonysága miatt tuti nem érte volna el. Lemondóan sóhajtott egyet és betipegett a konyhába.

- Minek is hoztál ide?

- Mert áztál? - pakoltam el a leveseket a szekrénybe - Menjé' el tusolni, addig csinálok neked egy fasza instant levest majd mesélsz, hogy miért lógatod ennyire az orrod - a mondatom végéhez érve megpöcköltem az orrát, mire fájdamas fintorba torzult az arca.

- Miért mesélnék pont neked? - dörzsölte a nóziát, én pedig elnevettem magam. Olyan édes látványt nyújtott, ahogy a vizes tincsei össze-vissza álltak és dörzsölte a cuki kis orrát, miközben az arca pufók lett, mivel bedurcizott - Van egy olyan érzésem, hogy te nem veszel komolyan...

- Persze, hogy nem veszlek komolyan! - mosolyogtam még mindig, ő pedig megforgatta a szemeit - Ne forgassad, mert fennakad. Tudod hol a szobám, szolgáld ki magad ruhával, a fürdőt is ismered már. Uzsgyi! - csaptam meg a konyharuhával. Még morgott valamit, de végül elhúzta a belét tusolni. Addig a vízforralóba vizet engedtem és bekapcsoltam. Elővettem két tálat és ugyanennyi pálcikát is levettem a csöpögtetőről. A zacskókban a tésztát összetörtem és beleöntöttem a tálkákba. Pittyegett a forraló, mentem is érte, majd feláztattam a tésztát. Ameddig egy kicsit megpuhult, elpakoltam és elmosogattam azt a sok poharat, amit eddig felhalmoztam. Yoongi letusolt és nem sokkal később az én ruháimban érkezett. Fekete póló, fekete melegítő... Kurva jól állt neki a fekete. Nyelnem kellett egyet és elűznöm a piszkos gondolataim, mert nem akartam megfektetni. Max csak akkor, ha ő is akarja. Hülye vagy, Hoseok! Miért gondolkozol te ezen?!

- Mit csináltál? - köszörülte meg a torkát, így engem kizökkentett a bámulásból.

- Hát öhm... - megdörzsöltem az arcom. Ne má Hoseok! Szedjed össze magad! - Chicken noodle soup.

- Oké - biccentett és leült az asztalhoz. Én sietve mentem a másik székhez és lehuppantam rá. Jó étvágyat kívántunk és enni kezdtünk teljes csöndben. El akartam mondani, hogy piszkosul jól áll neki a fekete. El akartam mondani, hogy annyira édes minden rezdülése, mivel amikor ránézek, mosolyognom kell. Aranyos volt a fiú. Túl aranyos... Meg azt hiszem ártatlan. Igen, azt hiszem ártatlan. Mostmár nem az ételt figyeltem, hanem az arcát mértem fel. Minden szegletét. Erősen belevéstem a fejembe az arca alakját, az aranyos orrát, vékony ajkait, csodás szemeit... Ha lehunytam a szemem, előttem volt az arca képe. Ezen megint elmosolyodtam. Miért mosolygok ennyit? Nem lehet, hogy valaki ennyire cuki legyen...

- Hogy... Hogy ízlik? - kérdeztem meg mosolyogva. Szerettem volna hallani a hangját ahogy beszél. Szerettem volna látni az ajkát, ahogy formálja a betűket.

- Hm... Finom - biccentett - Köszönöm szépen. Azt hiszem én megyek - állt fel és sietett ki a konyhából. Ijedten, mégis határozottan szaladtam utána.

- Nem, nem! - kerültem gyorsan elé - Leülsz szépen és mesélsz.

- Miért mesélnek PONT neked? - tette karba a kezét. Hideg szemekkel nézte az enyéim és ez roppantul nem tetszett. Nem szimpatizáltam az ilyen megnyilvánulásaival, mivel ilyenkor azt éreztem, mintha egyre jobban távolabb kerülnék tőle. Ha rosszul lépek, akkor még távolabb leszek, de ha jól, akkor közelebb.

- Az oké, hogy annyit mondtál, hogy adjak neked gondolkodási időt - mosolyodtam el szomorkásan. Összeszorult a torkom és próbáltam őszintén beszélni vele, a legőszintébben. Ez különösen nehéz volt számomra, mivel az ilyen alkalmak nem voltak gyakoriak - De csak megkérdeztem, hogy... Hogy szeretnél-e a barátom lenni... Igen, pont nekem mondd el. Ha mással meg szeretted volna beszélni, akkor nem erre jöttél volna, hanem Taehyunghoz, vagy ahhoz a hülye Namjoonhoz... Ő sem csinált semmit. Szinte nem is találkozol vele sulin kívül mégis... Mégis közelebb van hozzád - a mondandóm végére már a földet néztem - Ott voltam neked, mikor nagyon szomorú voltál csütörtökön. Ott voltam neked, mikor egy kissé kiborultál pénteken. Most is itt vagyok neked - nyeltem egyet és belenéztem azokba az ijedt szemekbe. Maga mellé engedte a kezeit. Az íriszei ijedten, szomorúan és meglepetten csillogtak. Az utolsó mondatot csak suttogtam:

- Miért próbálsz eltaszítani magadtól?