𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

41. - into the aquapark

Yoongi szemszöge:

Miután ők ketten kibékültek és visszatért a nyugodt hangulat közénk, minden jobbá vált. Mondhatjuk azt is, hogy barátokká váltak, mivel közvetlenebbek lettek egymással. Nem tudom mit beszéltek és hogyan, de határozottan jót tett nekik. Jin összeütött egy gyors reggelit, Tae csinált mindenkinek turmixot a kaja mellé. Amint megettük, összepakoltunk és felkerekedtünk. Előszöris egy út várt ránk. Ezen beszélgettünk és tök jól elvoltunk közösen. Igaz, Jin és én még mindig szemmel tartottuk Namjoont meg Hoseokot, hogyha vitába kezdenének, hamar vége legyen, de szerencsére ehhez hasonló sem történt.

Amint elértünk az aquaparkba, először le kellett parkolnunk valahol. Sokan voltak, ezért alig volt szabad hely, de szerencsére találtunk egyet. Amint a parkolással megvoltunk, a bejárathoz szaladtunk. Jegyet vettünk és eltűntünk az öltözőkben. Életemben nem voltam még aquaparkban vagy bármiféle vizes helyen, ezért új élmény lesz, az biztos. Úgy látszott, hogy a többiek ismerték már a helyet. Ezt abból következtettem le, hogy beszélgettek arról, hogy hova szeretnének először menni.

...- Én az óriás csúszdára fogok menni! – mondta izgatottan Jimin – Imádom azt! Mindig azzal kezdek.

- Én a hullám medencével melegítek be – húzta ki magát Jin – Valószínűleg majd most lesz a hullámzás, szóval siessünk! Nem akarom miattatok lekésni! – tapsolt kettőt.

- Szerintem elsőnek a csúszdás medence jó. Meleg a vize és van ott három különböző csúszda – csukta be a szekrényét Namjoon, miután kivette a törölközőjét onnan.

- Yoongi, neked mi a kedvenced? – fogott a vállamra Hoseok, amin egy kicsit meglepődtem, de hamar rendeztem a vonásaim.

- Én még nem jártam itt – vontam vállat.

- De csak van valami kedvenc medencéd...

- Hát, az igazság az, hogy most vagyok először ilyen helyen – nevettem a szerencsétlenségemen. Persze, csakis én lehetek az egyedüli, aki nem él meg ilyeneket... Ilyenkor átkozom magam és az egész életem.

- Komolyan? – tátotta el a száját Jungkook – De a szüleid csak elhoztak, nem? – itt már kezdtem kényelmetlenül érezni magam – Mi is régebben egészen gimis koromig minden hétvégén jártunk a családdal mindenhova. Annyi szép emlékem van velük. A múltkor is voltunk egy ilyen helyen és apa tök vicces fejet vágott, amikor csúszott – nevetett fel...

- A te ülésed alatt van, szívem...

- Nem nagyon jutottunk el ilyen... Helyekre – erőltettem magamra egy mosolyt – Menjetek előre, még elugrok a mosdóba – mutattam magam mögé. A többiek bólintottak, én meg gyorsan a vécébe menekültem. Magamra zártam az egyik fülkét, majd az ajtónak döntöttem a fejem. Lehunytam a szemeim és egy fájdalmas sóhajt eresztettem. Miért? Miért? Miért? Hiába próbálom jól érezni magam, sokszor eszembejut, hogy mi is történt. Konkrétan a baleset után a gyerekkoromnak vége szakadt, a szüleim hirtelen nem lettek és rengeteg hiányosságom van – Basszameg...

- Vigyázz, nyitom – a hangra, és a mozgó ajtóra elvettem onnan a fejemet. Előttem állt a kártyájával a kezében, ami segítségével kinyitotta az ajtót.

- És ha éppen dolgom van? – tettem karba a kezeim.

- A 'basszameg'ből ítélve nem voltál túl elfoglalt – forgatta meg a szemeit – Nah, gyere ide – tárta ki a kezeit.

- Ne már~! – nyüszögtem – Teljesen jól vagyok. Maximálisan.

- Jó, akkor én megyek – ölelt át hirtelen. Lesokkolódtam egy picit, de hamar abbahagytam a 'minden oké, minden fasza' játékot. Lassan rátettem a kezeim a derekára és úgy húztam magamhoz – Tudom, hogy nem esik a legjobban ilyenkor egy ilyen megszólalás. Nagyjából tudom, hogy mit érzel.

- Mindig ezt mondod – sóhajtottam fel.

- Melyik részre gondolsz?

- 'Nagyjából tudom, hogy mit érzel'. Hoseok, elváltak a szüleid, nekem pedig meghaltak. Gondolom, hogy neked sem volt éppen könnyű, de legalább te láthatod őket.

- Találkoztál már anyával? – amint ebbe belekezdett, sokkal jobban ölelt magához.

- Nem... – fogalmam sem volt, hogy mit akart ebből kihozni.

- Hát, tudod... Én is várom már, hogy hazaérjen a boltból a tábla csokimmal amit tőle kértem. De hogy hat évig nem talált egy kibaszott boltot sem, ahol kapni lehet... – mérgelődött. Meglepődtem... Nem hittem volna, hogy elhagyta az anyja annak idején.

- Lehet így volt a legjobb... Ha akkor nem teszi meg, akkor lehet nem lenne ilyen jó kapcsolatod apukáddal – gondolkoztam hangosan.

- Igazad van... – bólintott, majd eltolt magától – Kicsit elbaszottak vagyunk így ketten – nevetett fel.

- Talán ezért is vagyunk ilyen jóban – mosolyodtam el.

- Valószínű – bólintott – De most viszont gyere! Bevezetlek az aquapark csodáiba! – ragadta meg a csuklóm és kezdett maga után húzni. Tartalmas nap elé nézünk...