𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

32. - Akkor menjünk!

Ajánlatos hallgatni közben: 1000 nights

- Várj egy kicsit, Yoongi! – kiabált utánam még Adam. Kíváncsian fordultam vissza a nyitott ajtóból. Az arcomba nyomott egy kártyát, mire csak ráncoltam a szemöldököm – Korábban oda akartam adni, csak elfelejtettem. Tessék. Ez a tiéd – küldött felén egy mosolyt.

- Egy kártya? – vettem a kezembe a vékony, műanyag dolgot.

- Pontosan. Vegyél bármit amit szeretnél, nem kell sajnálni semmire sem a pénzt. Van abból bőven – legyintette 'szerényen'.

- De az a te pénzed...

- Te meg tizenhét vagy. A gondviselőd vagyok, és parancsolom, hogy költs pénzt! – itt megpróbált szigorú lenni, de én csak nevetve megráztam a fejem.

- Amúgy, amíg el nem felejtem – léptem vissza megint – Emlékszel, amikor itt volt a múltkor Tae?

- Drágám, Tae mindennap itt van – sétált be a látószögembe Lilith.

- Mindegy! Szóval itt beszéltünk a jogsiról...

- Igen? – vált egyből komollyá Adam.

- Ha tényleg nem gond, akkor szívesen megcsinálnám, vagy mi... – itt meg már a cipőmet találtam érdekesebbnek, ezért neki szenteltem a legtöbb figyelmem. Vagyis, csak ezt mutattam nekik.

- Persze! Rendben, akkor majd megbeszélem az egyik haverommal, aki az autó suliban tanít – hallottam a hangján, hogy mosolyog. Bólintottam egyet, megköszörülten a torkom, majd már a szemébe néztem – Nah, menjél! Érezd jól magad! – csapott egy a vállamra, mire csak nevetve kihátráltam. Megindultam kedves barátom felé, mivel a másik kedves barátom baszik eljönni értem kocsival. Egy fekete póló és egy egy ugyanilyen színű farmer volt rajtam a Vans cipőmmel karöltve. Az úton volt amikor sprinteltem, volt amikor lassan cammogtam... Végül eljutottam ahhoz a bizonyos házhoz, ami a úticélom volt. Megszokásból már másztam is be a konyha ablakon, mivel az ajtó zárva volt. Egyszer volt ilyen alkalom - pontosabban tegnap - amikor beengedtem magam. Azt mondta Hobi, hogy csak nyugodtan, mert nem zavarok. A faszt. Hát nem egy romantikus vacsi kellős közepén találtam magam? Ilyen az én szerencsém...

- Öhm – pillanott rám zavartan az apja – Szia Yoongi...

- Csókolom – intettem nekik.

- Szia! – mosolygott rám kedvesen a nő, akinek természetesen elfelejtettem a nevét.

- Hoseok? – köszörültem meg a torkom.

- A szobájában – biccent a lépcső felé. Bólintok és amilyen gyorsan csak tudom elhagyom a konyhát és szaladok fel Hobi szobájába. Amint elérem az ajtót, be is nyitok rajta szarva rá, hogy éppen mit csinál.

- Te meg? – fújja be magát dezodorral.

- Hát... Apád meg... Meeeeg... – húztam el a végét.

- MiRa...? – billentette félre a fejét.

- MiRa! Szóval! Apád meg MiRa lent vacsizik romiba.

- Tudom – mondja nevetve.

- Szólhattál volna... – tettem karba a kezem – Bemásztam azon a kicseszett ablakon...

- Komolyan? – törölgette a szemeit – Tudom... Láttam.

- Fu, de köcsög vagy! – ciccegtem. Rácsapott egyet a hátamra, mire hallan felszisszentem, de ez nem érdekelte.

- Hogy nézel te ki! – mért végig – No depi, be happy!

- Az hát – forgattam meg a szemem.

- Taehyungra ne hozz szégyent, ha már ő a személyes stylistod. Keresek neked valamit! – nyitotta ki a szekrényét. Ezt csak egy sóhajjal jutalmaztam és azt hittem, hogy itt leszünk még hét órán keresztül, de elég hamar hozzámvágta a ruhákat – Tessék felvenni – tette karba a kezét. Megforgattam még a szemem és nem érdekelve csak úgy kibújtam a pólómból. Felvettem a rám egy kissé bő, de jól kinéző fehér pólót, amin valami filmnek a plakátja volt. Ezután simán levettem a nadrágom és bújtam bele a kék, szakadt farmerbe. Hiába tudtam, hogy mind a ketten fiúk vagyunk, meg, próbáltam könnyedén kezelni a helyzetet, mégis valahol furán éreztem magam. Nem is láttam még póló nélkül. Vajon hogy nézhet ki? Van amikor bedugja a pólót, így biztosra tudom, hogy vékony dereka van. Van-e neki kockás hasa? Az oké, hogy ő is azonos nemű, de attól lehetek még kíváncsi.

- Ez így jó? – fordulok vele szembe. Enyhén nyitott szájjal és döbbenten nézett rám. Már közelebb állt, mint volt, de nem értettem őt. Nem látszódott semmi olyan, aminek nem kellene, akkor meg mi baja? Lassú léptekkel közelített felém és mélyen beszívta a levegőt. Óvatosan nyúlt a derekamhoz tűrte be a pólót lassacskán. A csuklóira fogva eltoltam a kezeit magamtól és én gyűrtem be az anyagot a nadrág alá. Roppant közel állt hozzám, így az arca minden szegletét láttam tökéletes minőségben. HD felbontás... Érdekes szemekkel méregett egy ideig, én pedig álltam a tekintetét. Amikor meguntam a csendet, ráncoltam a homlokom, ami látszólag kizökkentette – Jó lesz így? – fogalmam sincs, hogy miért suttogtam. Lehet nem akartam a csendet egyből hangosan megszűntetni, vagy nem is tudom...

- Jó lesz így – suttogott vissza. Elmosolyodott, nyelt egyet és lépett egyet hátra – Szerintem induljunk. Még így pont odaérünk egészre a plázához.