𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

78. - csüngeni a nyugalom szaván

Hoseok szemszöge:

Nem tudtam aludni. Amiket Yoongi mondott, teljesen igaza volt. Nem játszhatom a sértettet, ha nem is vagyok az. Én okoztam az egész problémát, szóval nekem kell érte vállalnom a felelősséget. Hajnali három volt már, és úgy döntöttem, hogy elmegyek és iszok egy pohár vizet. Lassan lesétáltam a lépcsőn és a konyhába mentem. Ott kivettem egy poharat és a csapot megnyitva engedtem bele a folyadékot. Elzártam, majd kortyolni kezdtem. Megőrjít ez a csend teljesen. Amióta Ő elment, az egész házban gyilkoló csend van.
Mintha valaki meghallgatná imáimat, kezdett el szűrődni egy kis zaj a környezetből. Fürge léptek és zihálás. A konyha ablakán leskelődtem kíváncsian. Percek múlva feltűnt egy feketébe öltözött alak, aki keservesen sír és kapkodja a levegőt. Hirtelen a kapuban megkapaszkodik, majd a földre zuhan. Félrenyeltem a vizet, majd amint kiköhögtem magam, kisiettem az idegenhez. Ijedten gondolkodtam, hogy mit fogok vele csinálni. Nem is ismerem, így nem vihetem be a házamba, de itt sem hagyhatom. Ötletelgettem az odautamon, de amint megláttam a földön fekvő személyt, a szívem kihagyott egy ütemet. Min Yoongi ájultan fekszik a kapu előtt hajnali háromkor csapzottan... Ez tán valami rossz rémálom?

- Basszameg – suttogtam magam elé és egyből mellé térdeltem. Megnéztem, hogy van-e pulzusa, de szerencsére volt. Elájult. Ollóztak a szemeim a válaszok után kutatva, de végül abban maradtam, hogy beviszem. Döbbenésemre Yoongi piszkosul könnyű volt. Így elnézve beesettek a szemei és sápadt. Evett ő rendesen? Kérlek, mondd, hogy ez nem miattam van! – Én idióta – dörzsöltem meg a szemeim, miután letettem a kanapéra. Elvégeztem a kötelező dolgokat, amiket ilyenkor kell tenni, majd vártam. Idegesen néztem végig rajta, újra meg újra. Hogy őszinte legyek borzalmasan néz ki, és ettől rosszul érzem magam. Hagytam, hogy eddig fajuljon a helyzet. Tíz perc múlva, lassan nyitogatni kezdte a szemeit. Zavarodottan szétnézett, de a szemei megállapodtak végül rajtam – Összeestél a kapunk előtt... Nem hagyhattalak ott – törtem meg a kínos csendet.

- Köszi – ült fel lassan.

- Mondd – kezdtem bele halkan – Mi történt veled az elmúlt időkben?

- Most hazudjak, vagy ne...? – gondolkozott hangosan – Mostanában nem voltam jól. A dolgok nem éppen a legpozitívabb irányba alakulta-

- Miattam van? – szakítottam félbe. Ő meglepődve nézett engem, de végül halványan bólintott – Basszameg – temettem az arcomat a kezeimbe – Annyira, de annyira sajnálom! Basszameg! – álltam fel a helyemről és sétálgatni kezdtem a félhomályban – Yoongi, kérlek, bocsáss meg – fordultam felé – Annyira... Annyira egy idióta voltam! Nem vettem észre, hogy szenvedsz! Szívem szerint visszautaznék és jól pofon basznám magam – sóhajtottam fel – Annyira sajnálom – töröltem meg a szemeim. Gombóc keletkezett a torkomban és egyre csak nőtt – Mondd, hogy mivel tudom jóvá tenni. Vagy csak enyhíteni – ő elhúzta a száját, én pedig megint hátat fordítottam neki – Már akkor hallgatnom kellett volna rád, amikor azon az estén elájultál... De én fasz továbbra is hittem Woojinnak, hogy rossz hatással vagy rám! – kapkodtam a levegőt, majd végül leszegeztem a fejem. Rázkódni kezdett a vállam, és a könnyek előtörtek a szememből. Nagyon régen sírtam, akkor is anyáért. Yoongi őszintén szeretett, én pedig egész életem vágyát eldobva hanyagoltam el. Hirtelen megéreztem egy kezet, amely szembefordít magával és átölel. Én egyből magamhoz szorítottam és a vállába temettem a fejem – Annyira, de annyira sajnálom Yoongi...

- Semmi gond, Hobi – szólt vissza egyből, meglepve engem – Mindenki követ el hibákat, ez pedig így van rendjén – hallottam a hangján, hogy mosolyog, ami még jobban összeszorította a szívem – Ebből mind a ketten tanultunk – simogatta a hátam – Minden rendben lesz innentől – ezután pedig elvesztettem időérzékemet. Lassacskán megnyugodtam az ölelésébe temetkezve, majd maradtunk így tovább. Bűntudatom volt, de egy kicsit könnyített rajta az, hogy Yoongi megbocsátott. Amikor elnyomott magától óvatosan, láttam, hogy az óra mutatója négy felé tiszteleg; viszont ez nem érdekelt. Ezt a pillanatot nem cseréltem volna el semmiért – Hé – szólt kissé karcos hangon Yoongi – Mostmár ne hagyj el, jó? – kérdezte mosolyogva, és én viszonoztam a gesztust. A jobb kezem az arcára helyeztem.

- Soha – suttogtam felé, neki pedig felcsillant a szeme. Ezután megint magához szorított, én pedig ezt úgyszintén nem elleneztem. Csak csüngtem a nyugalom szaván...

Mostmár minden rendben lesz. Érzem.