𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

17. - H. szemszöge

Ajánlatos hallgatni közben: city of angels

Hoseok szemszöge:

Az órát figyeltem, onnan le sem vettem a szemem, mióta csukódott az ajtó. Yoongs ma rossz bőrben volt fogalmam sincs miért, de meglepett. Meglepett, mert mikor próbálkoztam nála, ignorált. Általában idegesen visszaszól és elküld a picsába, de mivel most nem volt így, kicsit... Hogy is mondjam? Aggódtam? Szerintem valami olyasmi. Leginkább kíváncsi voltam, hogy mi az a borzalmas dolog, amiért ilyen ramatyul érezte magát. Kicsit megfigyeltem. Láttam, hogy mindennap egy drága kocsi hozza és viszi. Tudtam, hogy kinek van ilyen autója és számtalanszor láttam már a sofőrt. Ő volt Kim Taehyung, korea leghíresebb kiskorú modellje. Mikor első nap megláttam, egyből beugrott, hogy biztosan elkényeztetett kisfiú, aki lazán odadobja magát. Nem így történt. Próbálkoztam hátha, de felháborodottan utasított vissza. Nem hencegett a pénzével - a ruháiból ítélve biztosan sok volt neki - és inkább barátkozott azzal a hülye Namjoonnal meg Jungkookkal, akik teljesen átlagosak voltak. Csendes fiú volt. Nyugalmasan elrajzolgatott, ha nem érdekelte az adott tantárgy. Nem kötekedett senkivel, ha direkt lökték félre, inkább ő kért bocsánatot. Nem értettem őt. Annyi embernél több lehetne, de ő félénken sétálgatott a lépcsőkön és ment a pontból b pontba. Irigyeltem is, mivel a legtöbb lány utána fordult. Nem nézett ki rosszul, sőt! Helyes volt és ezt simán kihasználhatta volna, de... Nem tette. Mikor együtt kimentünk cigizni a suli elé - általában én csak követtem és ő ment előre - az nekem valamiért sokat jelentett. Végre találtam benne valami hibát, ami bennem is megvolt.

Kicsengettek. Gyorsan felkaptam a táskám és szaladtam a férfi mosdóba, mivel elvileg oda kéredzkedett ki. Egyenesen betörtem oda, de pár fiatalabb srácon kívül nem láttam senkit. Az egyiket ismertem is, egy buliban találkoztunk és élveztük egymás társaságát. Amikor meglátott egyből zavarba jött és mosolyogni kezdett. Rákacsintottam és kiléptem a helyiségből. Gyorsan Namjoonék után siettem. Őket csak a második emeleten értem utol. Hirtelen a vállánál fogva állítottam meg az iskola jófiúját, amiért megugrott. Kinevettem, mivel ennyi öröm nekem is jár, nemde?

- Mit akarsz? – sóhajtott fel – Mennénk Jungkookkal.

- Oh, csak nem randitok lesz? Sokáig! – mutattam egy like jelet az ujjammal. Mind a kettő megforgatta a szemét én pedig úgy éreztem, hogy a tárgyra kell térnem – Figyelj, csak azért kerestelek, hogy nem-e tudod, hogy hol van Yoongi...

- Miért érdekel? Oh, csak nem randitok lesz? – mosolyodott el győzelem ittasan, tőlem csak egy sóhajtást adott ezért – Azt mondta nekem, hogy rosszul van. Szerintem hazament.

- Fasza – biccentettem és megindultam még visszafordítottam a fejem – Köszönöm szépen Mr. Nem Vagyok Meleg! – integettem neki, ő pedig csak a földre szegezte a tekintetét. Sok dolgot tudtam az iskola diákjairól és Namjoon is köztük volt. Még elsőben volt egy barátnője, de szakított vele. A csaj hozzám jött vígaszért, én pedig adtam is neki. Remélem mindenki tudja, hogy mire gondolok. Hehe... Amint kijöttem az épületből, megláttam azt a drága autót a suli előtt parkolni. Azt vettem célba és inkább odakanyarodtam, minthogy a hazavezető utat válasszam. Ez a sofőrnek is feltűnt és értetlenül fogadta közeledésem.

- Öhm... Szia? – ez inkább hangzott kérdésnek, mint köszönésnek.

- Helló. Yoongi... Yoongi barátja vagyok. Rosszul lett a suliban és valószínűleg otthon van – osztottam meg az infót.

- Oh. Köszi – mosolyodott el – Te merre mész? Elvihetlek...

- Hát – itt nyeltem egyet. Gyerünk Hoseok, élj a lehetőséggel. Menni fog – Meg szerettem volna látogatni, meg a füzeteim odaadni. Nem tudom a számát, így átküldeni sem tudnám a házikat – vontam vállat.

- Akkor gyere nyugodtan – mosolygott kedvesen – Én is pont odatartok – erre biccentettem és behuppantam az autóba. Felberregett a motor majd elindultunk – Nem tudod, hogy... Te úgyis a barátja vagy a suliban. Lehet neked hamarabb elmondta, hogy-

- Miért volt rossz kedve? – erre felnevetett és bólintott – Nem mondott semmit. Próbáltam kiszedni belőle, de semmit nem árult el – húztam el a szám. Valahol mélyen reméltem, hogy a legjobb barátja többet tud tőlem, de ezek szerint nem így volt. Tíz perc volt az út, így hamar elértük a nagy, modern házat. Én sem átlagos családból származom, így nem tátottam el a szám az épület miatt. Az otthonom majdnem ilyen, csak egy picit kisebb. Beléptünk az építménybe és bent otthonosan berendezett helyiségek fogadtak. A konyhában egy szőke hajú nő főzögetett, a pultnál pedig Adam Collins(!!!) ült.

- Hellóka – bement a konyhába Taehyung és elvett egy almát a gyümölcs tálból. A két felnőtt köszönt nekik, de mikor kiszúrtak, értetlen pillantásokkal ajándékoztak meg – Ő Yoongi barátja. Mondjuk nem ismerem, de biztos jófej – csámcsogott. Tök otthonosan érezte magát, mintha mindig is itt élt volna. Elmondták nekem, hogy a fiú az emeleten van, így arra indultam meg. Mit keresnek ilyen hírességek Yoonginál? Biztos a szülei barátai lehetnek. Be-benyitogattam a helyiségekbe és találtam egy medencét is. Mi az istennek van valakinek egy konkrét szobája medencével??? Minden esetre nekem tetszett. Az utolsó ajtó előtt álltam meg, ahova még nem néztem be. Nem hallottam semmit sem, így bekopogtam, hátha alszik. Nem érkezett válasz. Lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába. Sok dolog volt szétdobálva a helyiségben és megtaláltam Yoongi táskáját. Lehetetlen volt az, hogy ez nem az ő kis kuckója.

- Tae, menj el. Egyedül akarok lenni – ez az utasítás pedig kintről jött. Hol a francban van? Megindultam az erkély felé, hátha megtalálom valahol. Hogy miért nem mentem el? Taenek szólt ez, nem nekem. Amint kiléptem, megláttam mellettem lelógni a tetőről egy pár zoknis lábat. Összeszedtem minden bátorságom és felálltam a korlátra. Innen könnyű volt felhúznom magam. Tényleg itt volt. Lehunyott szemekkel feküdt a hátán. Amit egyből észrevettem, hogy rengeteg csikk és papírzsepi van itt. Az utóbbi gondolom a piros szemei és orra miatt volt ott – Megmondtam, ho- – a torkán akadt a szó. Ijedten nézett bele a szemeimbe, én pedig csak mosolyogtam rá.

- Szia – köszöntem halkan. Mintha észhez tért volna, felpattant és gyorsan törölgetni kezdte a szemeit. Próbált tőlem elbújni... Láttam rajta, hogy mennyire elveszett és végtelenül szomorú. Azért félt tőlem, mert most volt a legsebezhetőbb. Odaléptem hozzá és megfogtam a csuklóit. Meg volt tőlem rémülve és még mindig kerülte a tekintetem.

- Mondtam már, hogy nem fekszem le ve-

- Nem ezért vagyok itt – szakítottam félbe – Nem is akarlak megfektetni – jelentettem ki őszintén, amivel megleptem. Már íriszeit az enyémekbe fúrta, amiért megint csak felfelé görbült a szám.

- Akkor?

- Beszélgetni és itt lenni veled.