𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

82.- dance

Yoongi szemszöge:

Felemeltem az ökölbe szorított kezem, ajkaimat összeszorítottam. Dobogott a szívem, de mégis, határozottan lendítettem a végtagom, amely hamar céljába ért. A laphoz egyből kétszer ütöttem oda, amely hangot adott ki magából... Szóval, összegezve, kopogtam Hoseok ajtaján várva a csodát. Utolsó órája elmaradt és úgy köszönt el tőlem, hogy nagy szeretettel vár rám szerény hajlékában. A gondolataimból az ajtó nyitódása szakított félbe és a mögötte toporgó, mosolygós alak.

- Szia Yoyoo! – köszönt boldogan – Fáradj be! – sétált egyből a nappaliba, majd állt meg a helység közepén. Lassan beténferegtem és kérdőn néztem rá – Tae üzent, hogy Adam egy kicsit ideges.

- Adam? – kerekedtek ki a szemeim – Megtudta a...?

- Nem! Dehogy! – legyintett. Megnyugodva sóhajtottam fel, mivel nem akartam, hogy tudomást szerezzen a buliról, aminek a felére se emlékszem – Jövőhét szombatján lesz a bál és semmilyen jelét nem mutatod, hogy gyakorolnád a táncot, ezért pedig ideges.

- Szóval... Táncolni fogunk? – kérdeztem izgatottan.

- Talált, süllyedt – mosolygott – Ha gondolod, lepakolhatsz a szobámban. Apa csak csütörtökön jön haza – kezdett bele a szoba átrendezésébe. Arrébb tolta a kanapét meg az asztalt, és minden zavaró tényezőt eltessékelt az útból. Kitette a tévé elé a hangszóróját, mellé pedig a telefonját. Nem sokára én is megérkeztem a táskám nélkül, mosollyal az arcomon.

- Táncolhatunk? – kérdeztem selytelmesen, ő pedig elnevette magát és bólintott. Az elején még beszélt ennek a történelméről és fontosságáról, ami érdekes volt. Ennyire értene a tánchoz? Biztosan szeretheti... Körülbelül tizenöt perc után bele is kezdtünk az alap lépésekbe. Itt jöttünk rá, hogy mennyire nincs mozgásom, szóval más módszereket kezdtünk próbálni. Nagy nehezen megtanultam a negyedeket, amelyek már egész jól mentek. Én kifáradva, Hoseok pedig nevetve ment a konyhába és kapcsolta be a forralót. Akkor levesezünk...

- Figyelj... – támasztotta csípőjét a pultnak – Nagyon sajnálom, ami a bulin történt. Hamarabb észrevehettem volna – sóhajtott – Megint vak voltam, ezt pedig sajnálom – szegezte le tekintetét a lábára.

- Én pedig meg szerettem volna köszönni – erre felém kapta a fejét – Ha te nem vagy, én sem lennék. Hamar reagáltál és épp időben érkeztél – mosolyodtam el.

- Akkor semmilyen harag nincs köztünk?

- Semmi – csóváltam a fejem – Minden rendben.

- És... – köszörülte meg a torkát – A nulláról kezdjük? – tette fel a fogós kérdést.

- A nulláról akarod? – kérdeztem vissza nehezen. Ő elmosolyodott és elém sétált. Kis távolság volt köztünk, ami régen történt meg utóljára.

- Ha nem kell, akkor nem – mosolyodott el. Karcos hangjától kirázott a hideg és jóféle borzongás ment rajtam végig – Onnan szeretném... – suttogta és a kezével felém nyúlt – ...ahol abbahagytuk – tűrt el egy tincset a homlokomról, majd ezt megismételte.

- Kezdetleges kapcsolat? – kérdezem halványan mosolyogva.

- Kezdetleges kapcsolat – nevet fel – Ezt szerinrem sosem vakarom le magamról...