𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

80. - pokol?

ᵘᵗᵃ́ˡⁿⁱ ᶠᵒᵍᵗᵒᵏ
Van, aki emlékszik még a buli elhívásomra Hirototól? Én sem, és ez volt a gond. A mai napon volt ez az esemény, és én egyáltalán nem így készültem. Az utolsó órában lettem emlékeztetve a szervező által, és utána már pánikoltam. Megígértem neki, hogy elmegyek. Egy dolog zavar leginkább, hogy egyedül leszek, mivel a többiek közül senkit sem hívtak, csak engem. Oké, Hoseokkal kibékültem, de... Eléggé bizonytalan vagyok vele kapcsolatban. Mindenesetre Tae kötelezőnek érezte, hogy kellőképpen felkészítsen a házi bulira. Ezt annyira komolyan vette, hogy elvitt hajhagymát roncsolni. Nem tudom miért szereti ennyire, ha festve van a hajam, de ellenkezni felesleges volt. Végül, világosbarna lettem, ami határozottan tetszett. Ehhez illő szettet kerített és már menetkész is voltam fél órán belül. Izgultam, izzadt a tenyerem az odaúton az autóban. Nem akartam elmenni, semmi kedvem sem volt most ehhez. Olyan rossz előérzetem volt, fogalmam sincs miért...
Amint megérkeztünk, elköszöntem és lassan megindultam befelé. Amint benyitottam, kiszúrt a szervező és Wang is. Boldogan jöttek oda hozzám, és úgy köszöntöttek, mint egy barátot. Ez megadott egy kis löketet, és megittam velük három kört. Viszont, ők egy teljesen másik baráti körrel voltak, így könnyes búcsút vettünk egymástól. Egyedül maradtam és úgy éreztem, mintha mindenki engem figyelne, hogy milyen béna és elveszett vagyok. A falhoz sasszéztam és leültem egy sarokba. Körbe voltak helyezve műanyag székek a fal mentén, néha-néha letéve egy kis sámli. Az utóbbik már most meg voltak rakodva mindenféle alkoholos itallal... Egyszercsak azt vettem észre, hogy valaki leül mellém és köszön nekem.

- Szia! – mosolyog felém barátságosan.

- Ismerjük egymást? – még normál hangerőn tudtunk beszélgetni, mivel a zene nem dübögött. Viszont, ami késik, nem múlik.

- Nem – nevetett fel, majd letett egy üveg italt a sámlira. Szőke haja volt és kedvesen mosolygott – Kihyun vagyo-

- Kihyun, akit sose szerettem és nem is fogom – állt meg felettem egy fekete hajú srác. A mellettem ülő bosszúsan nézett fel rá, az én szemeim inkább érdeklődőek voltak – Hiroto és Wang barátja vagyok – mosolygott felém – Ignoráld őt, mivel csak negatív véleményem van róla – huppant le mellém és keresztbe rakta a lábát.

- Húzz el, Park – fújtatott Kihyun. Két tűz között érzem magam – Hoztam magammal egy üveg vodkát. Kérsz? – fordult felém.

- Ha ilyesmi házibuliba jössz, amely tele van megbízhatatlan emberekkel, az alkoholt mindig magadnak hozd, mivel sose tudod mi van benne – darálta le a szöveget a fekete. Ő sört iszogatott, s miközben beszélt, végig a szemembe nézett.

- Mi bajod van? – csodálkozott Kihyun – Inkább megyek... – forgatta meg a szemeit – Később találkozunk, Yoongi! – intett nekem mosolyogva, majd eltűnt a tömegben. Bizalmatlan voltam az emberekkel kapcsolatban, főleg az ilyen közvetlenekkel, mint amilyen Yugyeom volt. Mégis, volt kisebb bizalmam felé, mivel teljesen igaza volt a piával kapcsolatban. Ezután, beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy egy hónapban születtünk és a zenei ízlésünk is megegyezik. Így volt bőven kitárgyalni valónk. Egy kis idő elteltével beindult a buli és semmit sem hallottunk a másikból. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a konyhában fogjuk folytatni a diskurálásunkat. Ott, rengeteg bontatlan soju és sör volt. Akadály nélkül vettem egyszer az egyikből majd a másikból. Kezdtem levetleni a gátlásaim, amikor összetalálkoztam Hoseokkal.

- Yoongi – sóhajtott fel – Már mióta téged kereslek! – nyitotta ki jobban az ajtót.

- Miért?

- Hogy-hogy miért? – értetlenkedett – Gyere velem, mostmár vigyázok rád – ragadta meg a csuklóm – Még csak most érkeztem... Jössz felfedezni? – mosolyodott el.