Yoongi szemszöge:
Este volt már. A csillagok ragyogva táncoltak az égbolton, bár némelyiküket eltakarta egy-egy felhő. Szöül innen káprázatos látványt nyújtott - mint mindig. Talán ez lenne az, amit sose tudnék megunni.
Tartalmas szünetet tudhatok a hátam mögött. Barátokra tettem szert, néhányszor leittam magam a sárga földig, és talán szerelmes is lettem. Sok dolgot éltem meg, az nem vitás. Olyan, mintha nem két hét telt volna el, hanem több idő. Nagyon fura. Én olyan embernek tartom magam, aki nehezen engedi el magát és bízik meg bármiben vagy bárkiben. Most pedig? Van hat új barátom, és két nevelőszülőm, akiket szeretek és teljesen elfogadok. A múltkor még magányos voltam és nehezen küzdöttem meg az érzéseimmel, amik egyedül csakis a szüleimhez húztak; most pedig több emberhez kötődök, mint eddigi életemben összesen.
Hogy mennyit tud változni az ember...
Három héttel ezelőtt ugyanitt ültem egyedül a tetőn és cigiztem a csillagok alatt. Ugyanolyan, mégis más.
- Talán anyáék is büszkék rám? – suttogom magam elé. Felnézek az égboltra és elmosolyodok. Nem fogok kapni választ, de érzem, hogy most azok lennének rám. Persze, nem jó szemmel néznék a függőségem, de örülnének, hogy jól érzem magam. Hiába van itt körülöttem ennyi ember, de egy anyai ölelést senki sem tud adni. Abból csak egy fajta van és az utánozhatatlan.
Jó ez a vihar előtti csend...
Kis rövid, de nyugaloom, kedden jövök! ^^
YOU ARE READING
𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚
FanfictionAz embereknek a gyerekkoráról mindig kellemes emlékek jutnak eszükbe. Min Yoongi viszont a legborzalmasabb és legmegrázóbbat tapasztalta ekkor, és ennek következtében árvaházba került. Ott tengeti mindennapjait, kivéve, ha valaki magához veszi, de h...
