𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

59.- összezavarodva

Ajánlatos hallgatni közben: stay

Nem tudtam mi van velem. De tényleg. Kint ültem és löktem kicsiket, hogy lengessem magam a hintával. Jobb kezemben már nem tudom hanyadik szál égett és én sem tudtam, hogy mióta vagyok itt. Amiután kimentem a suli elé, csak úgy eszembejutott, hogy így már teljesen felesleges az iskolában maradnom. Egyáltalán nem érdekeltek az igazolatlan órák, Namjoonék, vagy bármi más... Egyedül Hoseok járt a fejemben és tettem meg vele a köröket újra meg újra. Hiába próbáltam meg a saját szemszögemből, majd az övéből nézni és értelmezni a helyzetet, képtelen voltam.

- Aish! – dörzsöltem meg a homlokom és hunytam be a szemem. Vagy valami részlet hiányozhat a sztoriból - amit nehezen tudok elképzelni - vagy pedig én éltem bele magam túlságosan. Mi lesz a következő? Kiderül, hogy Adamék is visszadobnak oda és mindent elveszítek? Azt már tényleg nem bírnám ki... Egy kis ideig tarthattam kezemben az életem, de elejtettem. Megint én baszhattam el... Talán túl sok voltam neki? Vagy talán csak megunt? Az is elképzelhető... Azt várta, hogy szintet lépjen a pár hetes kapcsolatunk, de én túl lassú vagyok hozzáképest. De ha ez lett volna a baj, nem puszilt volna meg. Hm... Olyan lett volna, mintha félne valamitől. De mitől? Az lehetetlen, hogy nem vállalna fel, mivel az előző héten tökéletesen megvoltunk. Vagy akkor voltam túl sok? Basszameg, kikészít, hogy nem tudom mi van.

- Végre megvagy! – sóhajt fel a közelemben valaki. Odakapom a fejem és meglátom Jint, ahogy kipattan a taxiból és egyenesen felém igyekszik. Igazából már erőm sincs arra, hogy magam mögött hagyjam, így inkább maradok a pozíciómban és próbálom ignorálni őt – Szegény sofőrrel végigjártam az egész várost érted – állt meg előttem. Várta, hogy mondjak rá valamit, de feleslegesen reménykedett. Sóhajtott egyet és lehuppant a mellettem lévőbe – Mi történt? Namjoon csak annyit mondott, hogy baj van és keresselek meg, mivel eltűntél – váltott más hangnemre.

- Azt mondta baj van? – csúszott fel egy savanyú mosoly rám.

- Elmondanád? Rajtad is látszik. Körülötted megszámlálhatatlan csikk van... Miért szívtál el ennyit?

- Valami nem okés – néztem fel végre rá – Valami... Valami történt Hoseok és köztem.

- Folytasd – biccentett mosolyogva. Megköszörültem a torkom, mivel hirtelenjében egy hatalmas gombóc keletkezett ott. Hát, nem tűnt el.

- Bementem és már akkor látszott rajta, hogy kerülte a szemkontaktust. Megjött valami Woojin gyerek, aki random dolgokat kezdett mondogatni, ami hihetetlenül összezavart.

- Például?

- Megkérdezte, hogy én vagyok-e Hoseok dugó pajtija...

- Jeez – húzta el a száját.

- Bemutatott minket egymásnak Hobi, és nem vállalt fel... Mármint. Biztosan csak én gondolom túl és engem érint ez ennyire fájdalmasan, de nem azt mondta, hogy a 'barátja vagyok', hanem csak az osztálytársa. Mintha semmit sem jelentenék neki. Aish, hagyjuk, egyre inkább csak rájövök, hogy ezt én reagálom túl.

- Nem reagálod túl, engem is zavarna. Nem lehet, hogy emiatt a Woojin miatt volt ilyen? – dobta fel ötletként.

- Meglehet. De az is lehetséges, hogy nem – bizonytalanodtam el megint.

- Gondolom feleslegesen kérnélek meg, hogy menj vissza a suliba, nem? – egy halvány mosollyal vállat vontam, ami számára tökéletes válasz volt – Akkor mi legyen? Nem mész el hozzá tisztázni a helyzetet?

- Nem – csóváltam a fejem – Túl gyenge vagyok most és biztosan elsírnám magam – nevettem fel szomorúan. Szerintem egyedül csak Ő látott sírni... Akkor kezdődött el minden... – Szerintem másnem hazamegyek. Otthon biztosan megleszek.

- Jólvan. Hívok egy taxit és hazadoblak – mosolyodott el. Felállt a hintából, és kezet nyújtott nekem. Miután engem is felhúzott, megindultunk az út felé és megvártuk a taxit. Az először hozzám ment, majd Jinhez. Úgy búcsúztunk el, hogy ne csináljak semmi hülyeséget, de túl gyenge voltam ahhoz is. Így amikor beértem a szobámba, ledobtam magam az ágyamra. Akkor, hosszú idő után, megint álomba sírtam magam. Hiányzott ez az érzés, de felidéztette velem a múltat. Keserédes múlt...